Narmiraen írása

Narmiraen képe:

Ahogy ő látta:

Narmiraen

Elválás

Biával mentünk bulizni a Morrisnon's nevű szórakozóhelyre és legnagyobb sajnálatunkra megjelentek a Momírék és elrontották az esténke. Úgy volt, hogy a Biánál alszom utána, de ők közbe tettek.

–                    Sajnálom – mentegetőzőtt a barátnőm, amiért a barátja hazaviszi.

–                    Semmi gond, én még maradok akkor kicsit – vontam vállat.

–                    Ne maradjunk mi is? -  kérdi halkan.

–                    Semmi szükség rá. Menjetek csak. Jó éjt.

–                    Neked is. Szia – köszöntek el.

Hát remek, bosszankodtam. Egyedül maradtam. Persze csak a buszra várok, hogy ne kelljen a megállóban fagyoskodnom, mert bár ősz van, elég csípős az idő. Na erre inni kell, döntöttem és a pulthoz mentem. Felültem az egyik székre.

–                    Egy kólát kérek – adtam le a rendelésem és körbenéztem.

Mellettem egy fiatal férfi ült, elég fáradtnak tűnt. Felém fordult és mosolyogva megkérdezte.

–                    Elmúltál már tizennyolc éves?

–                    Igen, már régen – válaszotam mosolyogva.

–                    Mutasd az irataid – nyújotta felém a kezét.

–                    Minek az magának? - néztem rá, miután kifizettem az italom.

–                    Rendőr vagyok – mutatja a jelvényét.

–                    Oh, tessék – adtam oda a személyim neki.

Nem igazán értettem, hogy mért is van itt.  Megvizsgálta az adataim, és szinte hallottam, ahogy fejben kiszámolja mennyi idős vagyok pontosan.

–                    Szóval, Kitti, mit keresel itt?

–                    A barátnőmékkel jöttem, de ők már elmentek. Most a buszra várok.

–                    Értem – kortyolt bele a sörébe, amit eléggé furcsáltam.

–                    Mondja, maga szolgálatban van – kérdeztem rá hirtelen.

–                    Nem, nemrég végeztem. Felmondtam és úgy néz ki, hogy itt fogok dolgozni biztonsági emberként.

–                    Értem, most mennem kell. Örültem. - mentem el.

De a férfi utánam jött és a karomnál fogva maga felé fordított.

–                    Várj, nincs kedbed táncolni velem – tette fel a kérdést.

–                    El kell érnem a buszt haza, mert több ma már nem megy – próbáltam ellenkezni, de valahol kíváncsi is voltam, milyen táncos.

–                    Hazaviszlek. Na?

–                    Rendben, legyen - adtam be a derekam és magammal húztam a parkettre.

Magához húzott és gyengéden átkarolt. Együtt mozogtunk a zenére. Nagyon jó táncos és jól esett hozzá bújni. Kb. Másfél fejjel magasabb nálam, széles válla van és ingen keresztül is éreztem az izmait.

Mikor elfáradtunk magával húzott a kanapékhoz és leültünk.

–                    Ügyes vagy – mondta nevetve.

–                    Te se vagy rossz – válaszoltam.

–                    De mi lenne, ha elmennénk máshova – kérdezte és megfogta a kezem.

–                    Máshova? Minek?  – kérdeztem értetlenül.

–                    Táncolni, természetesen. - válaszolta mosolyogva.

–                    Nincs rá keretem, bocsi – húztam fel a vállam.

–                    Meghívlak. Na? - nézett kérdőn a szemembe.

–                    Nem kell dolgoznod?

–                    Ma nem.

–                    Akkor menjünk. De fel kell mennem a ruhatárba.

–                    Rendben – átölelte a derekam és felmentünk.

Lementünk a kocsijához és kinyitotta a csomagtartót.

–                    Tedd csak be – mutattot bele és beraktam a táskám, majd előre mentem és beültem.

–                    Hova viszel – kérdeztem érdeklődve.

–                    Majd meglátod – kacsintott rám.

–                    Ha le akarsz lőni, nem adom meg magam könnyen – figyelmeztettem vigyorogva, mire felnevetett és elindult.

–                    Ezt észben fogom tartani.

Út közben lopva rá pillantottam. Még csak nem is ismerem, mégsem félek mellette... Érdekes.

20 perc múlva leparkolt egy ház előtt.

–                    Ezt a helyet nem ismerem – mondtam halkan.

–                    Most megfogod. Gyere – fogta meg a kezem és bementünk.

Kicsit mérges voltam és nem tudtam józanul megítélni a dolgokat, ezért vele mentem. Beérve láttam, hogy ölelkező párok lassúztak a parketten.

–                    Ugye ennél gyorsabb zene lesz – kérdeztem kissé kétségbeesetten.

–                    Nem, leülünk?

–                    Aha – mondtam kedvtelenül és követtem egy asztalhoz.

Nem szeretek lassúzni, de mindegy. Egyszer kibírom. Rendelt inni és beszélgettünk miközben kiderült, hogy sok a közös bennünk.

–                    Gyere – állt fel egy idő után és a parkettre húzott.

–                    Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. Nem szeretek lassúzni... - mondtam kicsit ijedten.

–                    Majd most fogsz – húzott magához.

Átölelte a derekam és összeért a testünk. Ez a Morrisnon's-ban is megtörtént, de ez sokkal kellemesebb érzés volt. Jó érzés volt hagyni, hogy vezessen. Végre nem kellett erősnek lennem. Az arcom a vállára fektettem és lassan ringatóztunk a zenére. Néha megforgatott és visszahúzott magához. Aztán ránéztem és elvesztem a tekintetében. Lehajtotta a fejét és megcsókolt. Beleszédültem olyan szenvedéllyel csókolt. Aztán még szorosabban ölelt. Szinte eggyé váltunk és így táncoltunk sokáig, aztán visszamentünk az asztalhoz.

–                    Nos, mi lenne, ha nálam töltenéd a hétvégét?

Mikor meghallottam a kérdést szinte félre nyeltem az italom.

–                    A szüleid úgy tudják, hogy a barátnőddel leszel, nem?

–                    De, így tudják – bólintottam. Meglepett a kérdése, mivel nem is ismerjük egymást.De még sosem csináltam semmi nagy őrültséget, ezért nem gondolkodtam sokái.

–                    Rendben, legyen – egyeztem bele. Legyen mit elmesélnem a Biának.

–                    Gyere – mentük az autóhoz. Miután beszálltunk megkérdeztem.

–                    Amúgy hogy hívnak? - Ha már nála töltöm a hétvégém, legalább a nevét tudjam.

–                    A nevem Ádám.

–                    És hány éves is vagy, Ádám? - Ezt még tudnom kell.

–                    28 – nézett rám ferdén mosolyogva.

–                    Hol laksz – folytattam a faggatást.

–                    Gödöllőn. - Na erre eltátottam a szám.

Mikor meglátta az arcom, felnevetett és megfogta a kezem.

–                    Ne félj, 40 perc és ott vagyunk.

–                    Rendben – bólintottam és hátradőltem az ülésben. Gödöllőn még úgy sem jártam.

Mire hozzá értünk elaludtam az autóban és finom csókokkal ébresztett.

–                    Angyalkám, megjöttünk.

Lassan nyitottam ki a szemem és a mosolyát láttam meg először. Elmosolyodtam én is és kiszálltam, majd követtem a házba.

A konyhában ettünk még egy-egy szendvicset aztán megmutatta a szobám. A szobában maga felé fordított és gyengéden megcsókolt, aztán megmutatta a fürdőt és magamra hagyott. Még sosem éreztem így senkivel és senki iránt – töprengtem zuhany közben. Pár órája ismerem csak és mintha már hónapok óta ranadiznánk. Aztán a szobába mentem és  lepakoltam, mikor megfordultam láttam, hogy az ajtóban áll.

–                    Igen? Azt hittem már lefeküdtél.

–                    Még nem. Rád vártam – jött oda hozzám.

Megfogta a kezem és átmentünk hozzá.

–                    Volna kedved itt aludni velem? - Mutatott az ágyára.

Rámosolyogtam éa bólogattam. Eldöntöttem, hogy ez a hétvége az érzéseimé; úgyis mindig az eszem vezérel. Lefeküdtünk az ágyra és hozzábújtam. Meg kell hagyni szép látványt nyújt. Izmos has, izmos karok. Nem egy agyonedzett valaki, de jól áll neki. A fejem a mellkasán phent és fél karommal átöleltem.

–                    Kellemes érzés a karjaimban tartani – jegyezte meg halkan mire zavaromban lesütöttem a szemem.

Másnap reggel én vittem neki ágyba a reggelit. Egymást etetve reggeliztünk aztán ő lezuhanyzott amíg én elmosogattam és elmentünk a Tescoba bevásárolni. Hazafele a kocsiban rámtört az érzés, hogy milyen kár,  hogy csak ennyi időt tölthetünk együtt. Sürgősen leráztam magamról és arra koncentráltam, hogy minél jobban megismerjem. Megtudtam, hogy nem volt még házas és van két testvére. Ők is itt laknak Gödöllőn.

Aztán együtt csináltunk ebédet, de ez a hiányérzet újra előjött és ő természetesen észrevette.

–                    Minden rendben? Kitti?

–                    Mi? Igen – ráztam meg a fejem, hogy kitisztuljanak a gondolataim.

–                    Ezt a tekinteted már láttam. Mi baj van?

–                    Semmi, tényleg – mondtam, de nem hitt nekem. Odahúzott magához az ölébe és lehajtottam a fejem.

Megfogta az állam és felemete a fejem, hogy a szemébe nézzek.

–                    Mi történt?

–                    Én...

–                    Mondd el, kérlek – puszilta megy az arcom.

Itt az ideje megvallanom az érzéseim és csak remélni tudom, hogy nem lesz mérges vagy ideges.

–                    Csak szeretném, hogy tudd, jól érzem magam veled.

–                    Én is jól érzem magam, de nem ez a gond, igaz? - Bólintottam mire megnyugtatásként megcsókolt.

–                    Sajnálom, hogy holnap haza kell mennem – mondtam, mire ő rámnézett.

Felálltam és felmentem a szobába. Egy fél óra múlva feljött értem, és lementünk ebédelni. Nem esett szó köztünk a történtekről. Délután megnéztünk egy filmet együtt. Mikor vége lett nem állt fel kivenni a DVD-t  a lejátszóból, helyette megfogta a kezem és megszólalt.

–                    Ez, ami köztünk kialakult, ez az érzés... Fontos vagy nekem. Nagyon is.

–                    Tudom. Te is nekem – néztem rá.

–                    Használjuk ki ezt az időt, amíg együtt lehetünk.

–                    Rendben. - Bólogattam és megcsókoltam.

Vacsora után sétáltunk egyet, aztán megint együtt aludtunk. Egész éjjel öleltük egymást. Tudom, hogy nem beszélt teljesen őszintén, de elég az amit én adhatok neki. Egyenlőre.

Reggel néztem, ahogy alszik. Megpróbáltam minden vonását az eszembe vésni. Aztán puha csókokkal keltettem, mert azt mondta előző este, hogy megmutattja Gödöllőt.

Bőséges reggeli után megmutatta a Grassalkovich – kastélyt, végigsétáltunk az Erzsébet- parkon, ahol galambokat etettünk, aztán egy hangulatos vendéglőben ebédeltünk és visszamentünk hozzá.

Bár nem mutattam ki, de elszontyolódtam a tudattól, hogy ez a kellemes hétvége néhány órán belül véget ér. Még megnéztünk nála egy filmet, bár inkább egymással voltunk elfoglalva, mint a TV-vel.

Aztán megbeszéltük, hogy meg fogom látogatni a Morrisnon's-ban, hogy ne unatkozzon. Próbáltam elviccelni a dolgot, hogy könnyebb legyen, de nem lett. A kocsiban útban hozzám úgy kapaszkodtunk egymásba, mint a mentőövbe. A pirosnál állva magához húzott és keményen megcsókolt.

A házunkhoz érve megállt és mindketten kiszálltunk. Én odamentem hozzá és a karjaiba bújtam. Megcsókolta a fejem aztán az ajakaim. Szenvedéllyel csókolt, mintha nem akarná, hogy vége legyen. Lassan kicsordultak a könnyeim, mire ő gyengéden letörötle őket.

–                    Ne sírj – mondta mosolyogva.

–                    Legalább jól érezted magad  - kérdeztem, hamár az érzéseit nem osztja meg velem.

–                    Nagyon – felelte komolyan és egy csókot nyomott az arcomra, majd a homlokomhoz szorította ajkait. - Hívni foglak – mondta méllyen a szemembe nézve.

Tudta, hogy én akarom, hogy folytassuk ezt a köztünk kialakult dolgot. Majd egy utoslő forró és hosszú csókot váltottunk és hátrébb léptem. Lassan bementem a kapun és végignéztem ahogy beszáll és elhajt. Bementem a szobámba és  leültem az ágyra. Beleszerettem egy férfiba, akit két napja ismerek és azt szeretném, ha ezt ő is viszonozná. Aznap este vele álmodtam.

 Vélemények:

 Isabella Reed: 

Kedves Narmiraen!

Kissé zavaros a történeted. Mégis ki az, aki csak így elmegy egy idegennel? Kicsit hihetetlen az egész… ettől pedig hiteltelen lett a sztori is. Pedig érdekesen írsz, a stílusod tetszik, a tévesztések ellenére is.

Legközelebb próbáld meg egy kicsit jobban beleképzelni magad a főszereplőd helyébe, hogy logikusabb döntéseket tudjon hozni.

Anett:

Összességében jó történetet írtál, de voltak benne itt-ott apróságok, amiken még lehetne finomítani. Eléggé elhamarkodottnak éreztem a cselekményt, egyik pillanatban még reggeliznek, a következő mondatban vacsoráznak, aztán eltelik egy újabb nap, de nem igazán történik semmi sem. Úgy érzem, túl hamar belevágtál az érzelmes részbe, átugorva azt a részt, amikor a lánynak elkezd tetszeni a fiú. Lehet, hogy ez amolyan "szerelem első látásra dolog", de ezt akkor éreztetni kell, hogy a lány az első pillanattól kezdve vonzódott a sráchoz, mert a te történetedben csak együtt ültek a bárpultnál, aztán egyszer csak már imádtak egymást. Az elején feleslegesnek éreztem ezt a rendőrös-igazoltatós részt, valahogy túl komollyá tette a szememben a srácot, akihez egyáltalán nem illett az a szenvedélyes, romantikus viselkedés, amilyennek később éreztetted. Még egy megfigyelés, bár ez már tényleg apróság: ne váltogasd írás közben az idősíkokat. Ha egyszer itt meg ott voltunk, akkor utána nem írhatod azt, hogy "kérdezi halkan". De a történet maga tetszett, amolyan első szerelem egy lány életében-sztori (legalábbis én így vettem le), és igazán jól fejezted be, úgymond nyitva hagyva a történetet.

 Helena Silence:

Sok a helyesírási hiba. Lehet, hogy velem van baj, de nekem ez már elsőre elrontja az élményt. A történet, amit leírsz elég hétköznapi, kivéve 'az első szexre kölcsönös szerelem' részt. Az valahogy nekem nehezen hihető. Az egész írás olyan, mintha a szerző a barátnőjének mesélné. Nem látom benne a novellát, túl sok a párbeszéd, kevés a leírás, még kevesebb a jellemábrázolás. Nem derül ki, hogy miért lettek szerelmesek a szereplők. Egy szimpla szerelmi történetet is meg lehet írni nagyon profin, de ahhoz az kell, hogy írás előtt átgondold, mit akarsz megláttatni az olvasóval, és próbáld ahhoz tartani magad. Enélkül olyan az írás, mint a Kiskegyed Igaz történetei (egyszer olvastam olyat, elég is volt). Olvass több szépirodalmat vagy nívósabb regényt, aztán kezdj újra írni!

Szatti:

Érdekes volt a történeted, de nekem nagyon is szimpla, és nem létező történet. Maga az alapgondolat, egy romantikus sztori lenne, de nekem nagyon is felelőtlen, meggondolatlan és befolyásolható volt a karaktered, ami nálam lerontotta az egész összértéket. Sosem ismerte ezt az alakot, az sem volt biztos, hogy tényleg az, akinek mondja magát és lelép egy vadidegennel egy egész hétvégére? Ha mindenképp romantikus történetet szerettél volna írni, ahol két ember egymásba szeret egy rövid ismertség után... lehetséges, de nem ilyen körülmények között, amelyeket megalkottál. A párbeszédek is néha erőltetettek voltak, és szerintem, te magad még sosem éltél meg hasonlót, s ezáltal, nem is volt mire támaszkodnod írás közben. Megírtad, de még éretlennek éreztelek a témához és kellő tapasztalatod sincs még, hogy hűen el tudd képzelni. Nem volt rossz, de még kiforratlan.