Mielőtt elolvasod a novellát, ismerd meg jobban íróját!
Hédi képe:
Kamaszkoromban akkori kedvenc szerzőm (Vavyan Fable) egyik idézete volt az írói ars poeticám. „Leveszlek a lábadról, ha kell, hát csontfűrésszel.”
Azóta kicsit óvatosabban bánok az olvasókkal, hiszen oly törékenyek. „Megolvasztom a jeget a szíveden, mert szeretek úszni.”
2010 januárjában kezdtem neki az írásnak egy újévi fogadalom teljesítése kapcsán. Ekkor született meg első kisregényem, a Napló light, ami egy humoros ifjúsági naplóregény. Nem akartam szokványosat írni, talán sikerült. Az első kötet hamarosan magánkiadásként, limitált példányszámban megjelenik.
Azóta írogatok. Nem fanatikusan, csak ha éppen szembejön egy téma, karakter, határidő, akkor klaviatúrát ragadok. Amit suttog a szél című blogomra néhanapján felteszem ezen ihletett (és gyermekmentes) pillanataim eredményét.
Egyelőre keresem az utam. Annyi bizonyos, hogy a humorral kéz a kézben. A többit meg majd meglátjuk, ha megmutatja magát.
Ahogy ő látta:
Balogh P. Hédi
Megmártózni szemed tükrében
Egyetlenem!
Az idő, mióta
elmentél, olyan mint a szétfőtt rágógumi. Nyúlik, málik, megdermed és
szétporlad a kezeim között. A napok
üresen konganak nélküled. Csak hánykolódom az élet tengerén, mint egy magára
hagyott hajó. Egy szúrágta, időmarcangolta vitorlás távoli, veszélyes vizeken.
Mindig azt
mondtad, hogy elrohanok a dolgok mellett. Most úgy érzem, a dolgok rohannak el
mellettem, és én – csigalassúságommal –
képtelen vagyok őket utolérni. Gyerekként könnyedén belevetettem magam az
életbe. Mindent magam mögött hagytam, a múltat, a kötelékeket. Bohóságomban sok
mindent elkövettem, amire nem vagyok büszke, de ezek nélkül nem lettem volna
önmagam. Mindezek ellenére elnyertem a kezed, és ez a kincs a legértékesebb
életem során felhalmozott vagyontárgyaim közt.
Nem vagyok
szomorú. Csak hatalmas űrt érzek a lelkemben. Nincs már senki, aki esténként
rám szólna, ha elfelejtek enni adni a macskának. Reggelente hiába állok a tükör
előtt a nyakkendőm csomóját igazgatva, nincs, ki elém furakodna, hogy helyére
tegye. Senki nem bontogatja ki a zokni-galacsinjaimat mosás előtt, és a
páratlan zoknik száma egyre csak nő. Hiányzik a visszafojtott szitkozódás a
WC-ből, amikor nem hajtom le az ülőkét, és nem találkozom szemrehányó
pillantásokkal, ha mosatlan edény marad a konyhapulton.
Mégis, leginkább
az fáj, hogy amikor hazajövök, nem szuszog senki a házban. Most nevetve
mondanád, hogy ott a macska, de tudod, hogy nem őrá gondoltam.
A házból lassan
kikopik az illatod. Néha kénytelen vagyok pár cseppet szétfújni a parfümödből,
hogy tovább érezhesselek. Arcod már megfakult az emlékeimben, hiába erőlködöm
összeszorított fogakkal, szidom magam, acsarkodom, már nem tudom felidézni. A
fényképalbum széle lassan elfeslik, a parfüm elfogy, és én úgy utánad mennék
már.
Elvesztettem
valamit, ami nagyon fontos volt. Bármilyen sűrű szennyes lé árasztott is el nap
mint nap, elég volt rád néznem és megmártóznom szemed tükrében. Te adtad a
megtisztulást.
Megtanítottál,
hogy lássam a szépet: a göndörödő szőrű báránykákat az égen, eső után a
falevelek közt csillogó pókháló-gyöngysorokat, a néha felbukkanó mosolyt a
komor hivatalnokok arcán, kegyes szavakat és ízes gondolatokat. Eszembe jutsz,
ha szép színű levelet sodor elém a szél, vagy látok egy apró csigát, aki
méltóságteljesen cipeli egész életét. Olyankor úgy érzem, ott vagy velem.
Valóban ott vagy. Te vagy az éjt ékesítő csillagok ragyogása, a cirógató,
fűszálakkal játszó szellő, a viharfelhő mögül kikacsintó napsugár. A szívemben
hordozlak.
Várom már a
halált, hogy utánad mehessek. Sosem hittem, hogy megtehetem. Nem voltam hívő.
Mentegetőzhetnék, hogy amikor én gyerek voltam, akkor ez nem volt szokás, nem
neveltek az istenfélésre, de nem teszem. Túl sokszor szembesültem a hiányával
ahhoz, hogy higgyek a létezésében. A halálod azonban megváltoztatott bennem
valamit. Remélek. Istenremélő lettem.
Az élet sűrű
áradata húzza lépteimet, az eső keményen koppan a hátamon. Az emléked mégis óv,
ernyőt borít fölém. Remélem, hogy ott leszel majd a túloldalon, és találkozunk!
Nem várom az örök
életet, csak tudjam, hogy ott vagy. Több nem is kell. Elég lesz puhán
összesimulni, és sosem válni el.
G.
Vélemények:
Isabella Reed:
Kedves
Hédi!
Gyönyörűen
megfogalmazott levél. Az ember csak remélheti, hogy egyszer talál valakit, aki
ennyire hiányolja majd. Nagyon szép lett.
A
képedről már az elején megvolt a saját kis történetem, ami kicsit sem
hasonlított a tiédre. Azt hiszem, nem is ezen volt a hangsúly. Viszont, ahogy
olvastam, egyre jobban el tudtam fogadni a te verziódat, s végül meg is
szerettem.
Gratulálok!
Anett:
Csodálatosat írtál, mintha csak egy levél lenne az egész, amit már sosem adhat fel a beszélő a szerelmének. A gyász három lépését írtad bele a történetbe, a hiányt, a köszönetmondást és a továbblépés fájdalmát. Szépen kifejtetted az örök, halálon túli ragaszkodást ahhoz, akit szeretünk ezzel a parfümös-albumos hasonlattal. Aztán összefoglaltad mindazt, amit a lány jelentett a fiúnak életében, ezáltal hálát mondva mindenért, amit együtt megértek, majd végül megjelenik az elfogadás és a továbblépés reménye is. A beszélő már nem gyászol, hanem elfogadja, hogy elvesztette a szerelmét, és hogy egészen a halála napjáig szeretni fogja, de addig még ki kell bírnia az életet. Az egyetlen apróság, ami zavaró volt, hogy a novellának nem nagyon volt köze a képhez és a címhez sem igazán, de ettől függetlenül a tökéletesre írtad meg.
Helena Silence:
Nem akarok
csúnyát írni, de k.... jó lett. Már az első hasonlat a szétfőtt rágógumival
abszolút megfogott! És utána csak még jobb dolgok következnek! Gyönyörű
leírások, annál is szebb metaforák, kedves emlékek kiválóan megragadva. Kedvenc
részem: "Te vagy az éjt ékesítő csillagok ragyogása, a cirógató,
fűszálakkal játszó szellő, a viharfelhő mögül kikacsintó napsugár. A szívemben
hordozlak."
Emlékezetes,
könyvbe illő szerelmes levél! Szomorú, hogy egy ilyen kaliberű író, mint te,
magánkiadásra szorul. Én a novellád alapján simán kiadnám ingyen is a
könyvedet! Sőt, még én fizetnék! Írj minél többet, és zaklasd a kiadókat is,
mert ilyen rövid idő alatt ilyen szintet elérni kevés embernek sikerül!
Szatti:
Próbáltam
nem elfogult lenni és kritikus szemmel olvasni Hédi sorait, mert őt nagyon is
jól ismerem:)
Sokat beszélgetünk és emiatt talán másképp látom az írását, de
próbáltam elvonatkoztatni a barátságunktól és tényleg, írói szemmel követni a
leírt mondatait.
Véleményem:
az első mondatod kicsit meghökkentett, ahogyan a történetben lévő időt,
jelenlegi helyzetet egy szétfőtt rágógumihoz hasonlítottad. Meghökkentett... de
igazi Hédis volt és nem hazudtoltad meg önmagad. Frappánsan indítottál és ebből az
egyetlen mondatból indítottad el, lavinaszerűen az egész gondolatmenetet, amely
engem, személy szerint mélyen megérintett. Gyönyörűek voltak a soraid, az
érzéseid, amelyet a szereplőjébe plántáltál, élvezet volt olvasni, és
legfőképp, ami nálam nagyon sokat számít, hogy bele tudtam magam élni a
szereplő helyébe. Együtt tudtam vele érezni, mintha én éreztem volna mindazt,
amit ő. Nagyot alkottál!
Köszönöm szépen. Nagyon örülök a véleményeteknek. Helenának pedig külön köszönet jár azért, hogy megnevettetett. :)) Köszikösziköszi... :D
VálaszTörlésSzép! Jó volt olvasni.
VálaszTörlésSzia! Jaj, ez annyira szép és jó lett, hogy... fú, le sem tudom írni, mennyire! :-) Tényleg, nagyon tetszett!!
VálaszTörlésSzia :)
VálaszTörlésSzerintem fantasztikus a novella, de a képhez nem igazán illik. Nem adja vissza az érzést, amit a kép kelt bennem...
A novella önmagában hibátlan... már csak a kép sántít mellette...
Love.Gabriella.Fisher