Oldalak

2016. június 5., vasárnap

Bejegyzések A.A. naplójából - 56


14:23

– Már csak pár hónapot kellett volna kibírnod – fordulok vissza az autó belseje felé.
– Figyelj, Csínó, nem nézhettem, ahogy az öcsémet és a barátnőmet tönkreteszik – válaszol Noah, miközben egy üveg ásványvízzel kínál.
Ez egyszerre volt figyelmes és hihetetlenül idegesítő.
– És nem gondoltad, hogy erről engem is meg kellene kérdezned? Hogy akarom-e?
– Nem voltál olyan állapotban. Gyorsan kellett cselekednünk, vagy oda a lehetőség – mondja tőle szokatlan bizonytalansággal. – El akartál jönni onnan, nem igaz?
– Persze, hogy el! Miután leérettségiztem. – Ezzel meglepem. Sosem beszéltünk a tanulásról, a terveinkről. Nem lettem volna osztályelső, tény, de akartam egy esélyt. Amitől most kérdés nélkül megfosztott pár kalandvágyó, andrenalinfüggő őrült.
– Ez az egész az én hibám! – szól közbe Zen. Csak most fogom fel igazán, hogy ő is az autóban ül. Megváltozott. Most nem lengi körbe az a megnyugtató aura, ami annyira vonzott. Már nem hasonlít hozzám. Pedig csak napok teltek el, mióta átkerült a nevelőintézetbe.
– Zen, ez nem igaz! – inti le Noah, mielőtt jobban kifejtené a dolgot. – Én hoztam el őt.
Noah arca arról árulkodik, hogy már meg is bánta ezt a döntését. A szemöldökét dühösen összehúzza, és a kormányra mered.
– Hol vagyunk? – nézek ki az ablakon. Nem jártam sok helyen életemben, de tudom, hogy hegyek nincsenek az árvaház közelében. És legalább tíz órája úton kell lennünk ahhoz, hogy az ilyen kaliberű táj közelébe érjünk. 
– Valahol Montanában.