Lyliane Blake novellája

Az ellophatatlan bicikli

Az erdő csöndjét léptek zaja törte meg. Az ösvényen egy férfi sétált, közben figyelt. Élete során, immár sokadjára csodálta a természet szépségét. Az erdő beszélt hozzá, a madarak énekeltek neki, a patak fülébe súgta mélabús dallamát. Itt érezte igazán boldognak magát.

Hirtelen megállt, mélyet szippantott a reggeli hűs levegőből, majd lehunyta szemét és hallgatózott. Figyelte a körülötte lévő állatokat, növényeket, melyek számára maga az életet jelentették. Mozdulatlanul állva élvezte a Nap melegét, mely úgy cirógatta bőrét, mintha csak miatta kelt volna fel azon a reggelen.

- Papa, ott vagyunk már?  - jött a kérdés, melyet az út során már ezerszer hallott. Megfordult, és hétéves unokájára tekintett.

- Mindjárt, aranyom, mindjárt! - megsimogatta a szőke fürtöket, és kézen fogva egyetlen unokáját, tovább sétáltak.

Lehajtotta fejét, megszaporázta lépteit, gondolataiba mélyedve gyalogolt tovább, és azon töprengett, vajon elmondja-e a történetét a kislánynak. Arról, amelyről nem beszéltek senkinek sem soha. Tudták, hogy nem hinnének nekik, ezért megegyeztek, hogy soha nem mondják el. Akik akkor ott voltak, azok már két éve beléptek a mennyország kapuján. Egyedül már csak ő él közülük, és úgy érezte, most, hogy már egyedül maradt, valakinek el kell mondania.

- Mondd csak, Anna, hallottál már a tündérekről?

- Jaj, papa, azok csak a mesékben léteznek! Ezt minden gyerek tudja.

- Gondolod, kis hercegnőm?

- Nem gondolom, tudom. Apa mindig azt mondja, hogy élénk a fantáziád.

- Ó, vagy úgy. Akkor, ezek szerint nem érdekel!

- Ezt nem mondtam – kirántotta kicsi kezét a férfijéből, és előrefutva elé állt. Fejét felemelve nézett farkasszemet a nagyapjával. Tekintetében kíváncsiság ébredt, melyet már a férfi sem tudott figyelmen kívül hagyni. Magában elmosolyodott, mert tudta, az unokája nagyon is kíváncsi a történetre. Kikerülve Annát, hátán a táskát megigazítva, újra elindult. A válla felett hátranézett, hogy követi-e őt a kislány. Pár pillanat múlva már ott sétált mellette.

- Még nagyon rég, mikor annyi idős lehettem, mint te ismertem egy kisfiút. Nem voltak barátai, így mindig egyedül játszott a kertjükben. Egy szép napon, ez a legényke kiszökött az udvaruk mögött lévő erdőbe.

- Tényleg nem voltak barátai? Az rossz lehet, nekem sok van.

-  Nem, tényleg nem voltak barátai. De kérlek, ne szakíts félbe, mert elfelejtem, mit szeretnék mondani! Tudod, nem vagyok már fiatal. Hol is tartottam?

- Ott, hogy kiszökött a kisfiú az erdőbe.

- Szóval, telt- múlt az idő, és a fiúcska, egy lány segítségkérését hallotta meg. Elindult a hang irányába, és amit látott, attól mozdulni sem tudott. A döbbenettől bénulva állt, és nézte, hogy mi történik. Egy nagyon apró, sárga és zöld színű, kétszárnyú valami kiabált, akit egy macska kergetett. A cicát ismerte, a szomszéd ház lakója volt a gazdája, és sokszor átlógott hozzájuk is, de a kis szárnyas valamit még sohasem látta. Valójában azt hitte, hogy talán káprázik a szeme. Megdörgölte a szemét egyszer, kétszer, majd harmadszor is, de az apró lény még mindig ott volt. S bár nem tudta, hogy kinek vagy minek segít ezzel, de vett egy mély levegőt, és elindult, hogy elkergesse a cirmost. Mégsem hagyhatta, hogy egy bajbajutott egyedül szenvedjen, ha már tud neki segíteni az erőfölényével.

- Sicc innen! Sicc, ha mondom! – kiabált és a kezével csapkodta a levegőt. Erre a macska megijedt és elfutott. A gyerek eközben közelebb merészkedett, ahhoz a kis lényhez, aki megszólította.

- Köszönöm szépen, hogy elküldted. Nagyon hálás vagyok érte. Azt hittem mentem felfal!

- Te ki vagy? És mi?

- A nevem Eliz, és tündér vagyok. Még egyszer nagyon köszönöm, hogy segítettél! Az életemet mentetted meg. És aki egy tündérrel jót tesz, annak lehet három kívánsága. Mondd meg, mit szeretnél, és én teljesítem!

- Hát, nem is tudom, mi kéne. Hadd gondolkodjak egy picit. Megvan! Tudod, nekem nincsenek barátaim, és nagyon, de nagyon szeretném, ha lennének. Meg egy biciklit is, mert arra már rég vágyom.

- Rendben. A három közül kettő, már teljesült is! Mi a harmadik kívánságod?

- Még nem tudom, mert csak azok a dolgok, amik hiányoztak nekem.

- Akkor gyere vissza, ha már kitaláltad, én itt leszek. Most menj haza, mert már várnak rád a barátaid! – majd elmosolyodott, megröppentette szárnyait, és elrepült.

A kisfiú elindult haza, és mindvégig azon gondolkodott, hogy nem csapta-e be a tündér, és tényleg megkapja azt, amit ígért.

Ahogy sétált, már messziről látta, hogy a tornácon ott a teljesen új bicikli, amit kért. És pont úgy nézett ki, ahogy ő azt megálmodta. Kék színű, kulacstartóval felszerelt szuper bringa. Amint észrevette, rohanni kezdett, hogy közelebbről is szemügyre vegye új szerzeményét. Rögtön fel is ült rá, és kikerekezett az utcára, hogy mindenki láthassa. Pont, két ismerős fiú sétált arra. Géza, aki a velük szemben lévő házban lakott, és Feri, akit csak az iskolából ismert. Eddig soha nem bántották, de nem is álltak szóba vele. Az egyikük, kikerekedett szemmel nézte az új járgányt, míg a másik mellé lépett, és lassan körbesétálta.

- Hű, de jó cangád van! Nem adod kölcsön egy picit? Hadd próbáljam ki! – kérte Feri, az alacsonyabb, barna szemű és hajú kisfiú.

- Jó, rendben, de ne menj vele túl messzire és vigyázz rá!

- Honnan szerezted? – kérdezte Géza.

- Ma kaptam egy tündértől – ezen a válaszon a fiú jót nevetett.

- És nem félsz, hogy valakinek megtetszik, és elveszi tőled?

- Ezen még nem gondolkodtam. De még maradt egy kívánságom, lehet erre kéne fordítani.

-  Na, ne viccelődj! Tündérek nem léteznek! – erre a mondatra ért vissza Feri.

- Márpedig, így van, ahogy mondom. De, azt hiszem, ma még úgyis megyek hozzá, gyertek el velem. Délután négykor a házunk előtt találkozunk.

- Rendben, ott leszünk. De most mennünk kell, már várnak ránk a játszótéren.

A legényke boldog arccal kerekezett hazafelé, mert úgy érezte, mégis léteznek tündérek, hisz mindkét kívánsága teljesült.

Eljött a délután, és a megbeszélt időben, mind a három gyerek ott volt a találkozó helyen. Együtt indultak el, és nemsokára megérkeztek oda, ahol délelőtt a kisrác találkozott a tündérrel. Amikor odaértek, elkezdték szólongatni, de egy ideig senki nem válaszolt. Már épp azon voltak, hogy hazamennek, mikor egy suhanó hangot hallottak a fejük mellett, és az előttük lévő falevélre tekintve, meglátták a tündért. A két barát, Géza és Feri, tátott szájjal figyelték az új jövevényt. Ahogy délelőtt a fiúcskának, úgy nekik is leesett az álluk a csodálkozástól.

- Szia! Na, kitaláltad már, hogy mi legyen az utolsó kívánságod? – tért a lényegre Eliz.

- Azt hiszem, igen. Mivel félek, hogy valakinek megtetszik, amit tőled kaptam, ezért azt szeretném, ha senki se tudná ellopni. Azt kérem, hogy legyen ez egy ellophatatlan bicikli!

- Rendben. Legyen, ahogy kívánod. Már teljesült is. Fordulj meg, és nézz a hátad mögött lévő fára!

A legényke és két új barátja odapillantott, és nem hittek a szemüknek. Az ő szuper biciklije, középen a fa törzséből állt ki. Egyik oldalon a bringa kormánya és első kereke, míg a másikon az ülés és a hátsó kerék. Jó darabig csak álltak és nézték. Mire visszafordultak, ahol nemrég még a tündér ült, már hűlt helyét találták. Attól a naptól kezdve ők hárman elválaszthatatlanok lettek. A legjobb barátok.

A csapáson sétáló férfi az előtte elterülő tájra tekintett, mintha keresne valamit. Először azt hitte eltévedt, mert nem találta azt, amiért jöttek. Amikor megtalálta, megállt. 

- Na, kicsi hercegnőm, azt hiszem meg is érkeztünk.

- Tényleg, már ott vagyunk? És mégis hol? Nincs itt semmi!

-  Nézz oda – mutatott a férfi egy fára.

A kislány odatekintett, majd hirtelen mozdulatlan lett. Pár perc elteltével arcát nagyon lassan oldalra fordította, és tágra nyílt szemmel ránézett a nagypapájára.

- Papa, te, Géza és Feri bácsi...

A zsűri véleménye

Isabella Reed: Kedves Lyliane! Először is örülök, hogy nem riadtál vissza a feladattól, nem épp egy könnyű képet kaptál. Nagyon szépen megoldottad a feladatot, varázslatos fordulatokkal. Kreatív mű. Gratulálok!

Szatti: Nagyon tetszett a történeted. A sorokat végig megtöltötték az emlékek, a szeretet, volt egy kellemes, és természetes hangulata, amely tovább emelte az olvasás élményét. Szépen illeszkedett a történeted a kép hangulatához is, s mindehhez remekül társítottad a tartalmat, a történet cselekményét! Minden érthető, világos volt és következetes! Gratulálok neked, remek novella! :)

Victoria: Nagyon ötletesen kapcsoltad a képhez a történetet. Különösen tetszett ahogy leírtad az erdő és a nagyapa kapcsolatát.