Diana novellája

Boszorkány

Violet, már hosszú percek óta megbabonázva nézte a képet. Nem értette, hogyan került a galériába, vagy mit csinál itt. Nem jellemző rá, hogy művészeti kiállításokra, vagy bemutatókra járjon.

Ha őszinte akar lenni magához, még egy kiállításon sem volt önszántából. Most mégis itt van, teljesen egyedül, pedig inkább a gyógyszertan vizsgájára kellene készülnie. Mégis, mintha valami földöntúli erő húzná a képhez, szinte megbabonázta. Beleborzongott a gondolatba, mégsem tudta levenni szemét a képről.

Egy régi, omladozó, düledező ház. Az épület ugyan még állt, a falai is megvoltak kívülről, de az idő kegyetlen vas foga nyomot hagyott rajta. A vakolat és a burkolatok nagy része már régen lemállott. Az ablakok üvegei betörtek, már ha voltak egyáltalán. A tetőt vastag moharéteg borította.

Árván, elhagyatottan, de mégis büszke méltósággal állt a tenger közepén. Az egyedüli életet, a ház tetején fészkelő sirályok jelentették. Vajon kik élhettek itt, miért mehettek el? Vajon boldogok voltak?

Violet szemhéja elnehezült, teste könnyeddé vált. Úgy érezte, mintha lebegne. Koncentrálni próbált, de a megmagyarázhatatlan erő magával szippantotta.

– Anya! Anya, hol vagy? – hallatszott a rémült kiáltás – Anya, anya, jönnek! Hol vagy?

– Sarah, mi ez az égtelen lárma? A saját gondolataim nem hallom. – magas, vékony nő bukkant fel a lépcső tetején. Ragyogó, hosszú, göndör, vörös haja majdnem a derekáig ért, s mint a láng nyelve ölelte körül az arcát. Vidáman csillogó zöld szeme, titkokat suttogott.

– Jönnek, anya! Mennünk kell! – hadarta a kislány

– Sarah, mégis kik jönnek?

– Ők! Az emberek, a faluból! Vasvillákkal és fáklyákkal! Jönnek, és mindjárt ideérnek! – Sarah szeplős arcát ellepték a könnyek.

– Kicsim, próbáld meg összeszedni magad, és mond el pontosan, hogy mit láttál.

– Jönnek! Smith vezeti őket! Azt kiabálják, hogy máglyára velük. Máglyára a boszorkányokkal. -zokogott Sarah.

– Fuss a fenti szobába Sarah, mindjárt megyek én is.

Violenta Kinsey nem habozott, beszaladt a konyhába, a legfelső polcról lekapta a már napokkal ezelőtt elkészített főzetet. Elég jól ismerte már Smitht, azt a bugris parasztot, hogy tudja, valamiféle bosszút forral ellene.

Ha egy kicsit jobban odafigyelt volna a jelekre, ha egy kicsit is óvatosabb lett volna, mindez nem történik meg. Elkövette azt a hibát, hogy mindenkinek megpróbált segíteni, aki tanácsért, vagy segítségért fordult hozzá. Volt, akinek a női bajára adott főzetet, másnak nyughatatlanságra, vagy épp hasgörcsre. Ugyan olyan jól ismerte a gyógynövényeket, mint az anyja, vagy akár a nagyanyja.

Pedig hányszor figyelmeztette Nelly, hogy óvatosan bánjon a tudományával, mert előbb, vagy utóbb bajt hoz a saját fejére. Az emberek megbélyegzik és kivetik maguk közül. Violenta csak nevetett Nelly szavain. Mégis elkövetett egy hibát. Egyetlen egy nagy hibát. Segített Smithnek, amikor a férfi azt hitte, hogy a halálán van, pedig csak elrontotta a gyomrát. Miután jobban lett, megkérte Violenta kezét, de ő kikosarazta. Smith nem volt hajlandó elfogadni a döntését, majd amikor kikergette a házából, bosszút esküdött. Még most is maga előtt látta a férfi arcán csorgó izzadtságot, szemében a

gonoszságot, miközben trágárabbnál trágárabb szavakkal illette Violentát.

– Gyere kicsim! Esküszöm a Mindenhatóra, nem hagyom, hogy bántsanak. Amint rád csukom

az ajtót, idd meg a főzetet. Bármit is hallasz, ne gyere ki.

– Anya, én úgy félek! – remegett Sarah

– Most nagyon figyelj rám! Ígérem, nem lesz semmi baj. – Violenta meghallotta a közeledő emberek hangját. – Igyál Sarah és maradj nagyon, nagyon csendben! El fogsz aludni kicsim. Sokáig fogsz aludni. – nagy levegőt vett. Próbálta visszatartani a torkát szorongató sírást. – Ha felébredsz, és

nappal lesz, várd meg amíg besötétedik. Akkor, és csak is akkor indulj el és menj egyenesen Nellyhez!

Vele biztonságban leszel, ő gondoskodni fog rólad. Csak kövesd a csillagot, akkor nem eshet

bátódásod! Ígérd meg Sarah. Hallanom kell.

– Íg…Ígérem.

– Most menj kincsem. – a könnyek végigfolytak Violenta arcán. – Szeretlek.

Violenta becsukta a régi szekrény ajtaját. Még egy pillanatig várt, de nem hallotta Sarah hangját. Minden rendben lesz. Nem lesz semmi baja.

Leszaladt a konyhába, leült a kisasztalhoz, imára kulcsolta a kezét és könnyű, gyors halálért imádkozott, amikor nagy robajjal betörték az ajtót.

– Kisasszony, kisasszony! Térjen magához. Kisasszony. – valami hideg fröccsent az arcára.

Violet kinyitotta a szemét, és egy idegen férfi arcát pillantotta meg. Próbált elhúzódni, de a férfi nem

engedte. – Nyugalom kislány. Elájult.

– Én…én

– Igya ezt meg. – a férfi ülőhelyzetbe segítette és átnyújtott neki egy pohár vizet.

– Köszönöm. – suttogta – Most már sokkal jobban vagyok.

– Maradjon még egy kicsit. Nem szeretném, ha újra rosszul lenne. Talán nem ártana, ha megnézné egy orvos. – erősködött a férfi.

– Nem. Tényleg jobban vagyok. – Violet felállt és kibotorkált a galéria ajtaján. Évek óta nem ájult el, és az a fura érzés. Mintha lebegett volna. Furcsa képek villantak fel a szeme előtt. Kiabáló

emberek, egy zokogó kislány, a főzet, …Sarah. Jeges bizsergés futott végig Violet hátán. Remegő lábakkal lépett be a parányi lakás ajtaján. Első útja a számítógéphez vezetett. A keresőbe beírta, hogy: Ház a tengeren. majd döbbenten meredt a monitorra az első bejegyzés láttán.

„ Az egykori Kinsley család tulajdonában lévő aprócska szigetet lassan teljesen ellepi a tenger. A környéken élők által Boszorkányok szigetének nevezett földdarab, több száz éve lakatlanul áll.

Kutatások szerint a sziget utolsó lakója Lord James Kinsley özvegye, Lady Violenta Kinsley volt, akit bűnösnek találták boszorkányság vádjában. Lady Kinsley mindvégig tagadta bűnösségét, de a vádak alól nem mentették fel. Megkínozták, majd hetekkel később felakasztottál. A kor feljegyzései szerint Kinsley-nek volt egy lánya is, aki soha nem került elő…”

– Nem, ezt nem hiszem el. – suttogta Violet. „Lady Violenta Kinsley-ről csupán egyetlen

festmény maradt fent az utókor számára, melyet a galériára kattintva tekinthetnek meg.” Violet

regegő kézzel nyitotta meg a képet, s a saját tükörképe nézett vele farkasszemet.

VÉGE

A zsűri véleménye

Isabella Reed: Kedves Diana! Az elején jó leírást kapunk a képről, majd az ájulás során a hátteréről. Ötletes novella, bár kicsit kérdéses számomra, hogy akkor a főszereplő most hasonló névvel az anya vagy az anyára nagyon hasonlító kislány, mivel ugye nem derült ki, mi lett a kislánnyal. A kivitelezésben voltak apróbb hibák, amikre érdemes figyelni, például a párbeszédeknél. http://www.lilli.hu/news/news/81/korrektura:-a-parbeszed.html
Gratulálok!

Szatti: Kedves Diana! Gratulálok a történetedhez! Remek fantáziával és mondanivalóval ruháztad fel a sorokat a megadott kép alapján. Szépen illeszkedett a történetedhez és könnyen bele tudtam magam élni a történésekbe. Szépen keretezte a tartalmat, ahogyan a jelennel indítottál, középrészen érzékeltetted a múltbeli történéseket és a végén ismét visszatértél a jelenbe, de immár a múlt tapasztalataival színesítve a sorokat. Nagyszerű volt a lezárás is. Találó és ötletes! Amire érdemes máskor figyelni, az a helyesírás. Még tökéletesebbé válhat az alkotásod, ha figyelsz a külsőségekre is!

Victoria: Ötletes, izgalmas volt, tetszett a történet. De voltak elírások, és furcsa volt a végén: "A keresőbe beírta, hogy: Ház a tengeren. majd döbbenten meredt a monitorra az első bejegyzés láttán." - azonnal pont azt a házat dobta ki erre a keresésre?