Oldalak

2015. április 8., szerda

Eredményhirdetés


Kedves Pályázók!

Eljött az eredményhirdetés napja.
Előtte azonban szeretnék még néhány gondolatot megosztani veletek.
Nem csak a helyezettek értek el valamit ez alatt a két hónap alatt. Mindannyian egyedit alkottatok. Az alapötlet olyan képekből indult, amik elhagyatott helyeket ábrázoltak. A fejemben kismillió történet született azokról az eseményekről, amik alakíthatták ezeknek a helyeknek a múltját. Milyen volt, mikor virágoztak, mikor eredeti pompájukban emberek éltek, szerettek, haltak falaik közt. Sokan már elhagyatott formájukban jelenítették meg őket. Elmeséltétek a történeteiket. Újjáélesztettétek őket.
A legtöbb történet komorra sikeredett, az elhagyatottság önkéntelenül is ezt váltja ki a képzeletünkből, de sikerült itt-ott vidámságot csempészni a dologba.
Mindenkinek tudnék különdíjat adni, hisz mindenki a maga módján, de remekül írta meg a művét.
Gratulálok mindannyiótoknak!

A zsűri eltérő sorrend-kialakítása alapján pontokra váltottam az értékeléseket.
Ennek alapján az első három helyezett:

III. helyezett
Horváth Zsuzsanna - Kiharapott idők című novellájával. Hihetetlen kreativitásról és igényességről árulkodó mű. Odafigyeltél a részletezésre, mindent megmagyaráztál, ezzel elérve, hogy együtt izguljunk Fruzsinával. Gratulálok!


II. helyezett
Lucy Faiela - Ahol a víz az úr
című novellájával. A szép történetvezetés, kreativitás és végkifejlet mindannyiunkat megfogott. Gratulálok!


I. helyezett
Lena A. D - Világítótorony
című novellájával. A tökéletes érzelemábrázolás az, ami egyből a szívet célozza. Emellett eltörpül minden. Gratulálok!



A többiek se búsuljanak, találkozunk a legközelebbi pályázaton! ;)
E-mailben már mindenkinek elküldtem az emléklapját, remélem megkaptátok.

Köszönöm nektek az élményt, a zsűrinek pedig a segítséget!

5 megjegyzés:

  1. Háromból kettő nekem is a kedvencem volt ezek közül! Gratulálok a dobogósoknak, tényleg nagyon jó kis pályázat volt! :))

    VálaszTörlés
  2. Szia/sziasztok!

    Hűű és hűűűűűűű igazából még mindig nem jutok szóhoz a meglepetéstől. Álmomban sem gondoltam, hogy dobogós lehetek és a második. Nagyon szépen köszönöm a helyezést, az értékelést a lehetőséget és mindent.

    Ölel és még egyszer köszön mindent;
    Lucy

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok a heyezetteknek. :-)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen a lehetőséget és az értékelést. Remek novellák születtek, sok fantáziadús történetet olvastam, a nyerteseknek pedig külön gratulálok.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a helyezést!
    Gratulálok az első két helyezettnek és a többi pályázónak!

    VálaszTörlés