Egy izlandi pultos emlékiratai - 3

 

- Szóval, tiéd a ház? – Ekkor nevettél először, nekem pedig kihagyott egy ütemet a szívem. A fenébe, mennyire nem akartam elveszni! De te csak taszigáltál a Fiona-szakadék felé.

- Miért dolgozol abban a kocsmában, ha egy ilyen házad van?

- Élvezem a társaságot.

A házat pedig örököltem. De ezt nem említettem, mert hízelgett a hiúságomnak, hogy gazdagnak hiszel.  Miután anyám meghalt, apám pedig újranősült, én idemenekültem az életem elől. Mindig feleslegesen nagynak ítéltem a házat, már gyerekkoromban is, mikor még itt éltünk, a családi idill ostoba illúziójában. Egészen tizenhét éves koromig, amikor is apám eltűnt, én tanulás ürügyén pedig egyre messzebb szöktem.

- Egyedül élsz itt?

- Nem – mosolyodtam el sejtelmesen.

Kiszálltam, mielőtt újabb kérdéssel állhattál volna elő.

Botladozva követtél az ócska csizmádban, amiről inkább hallgattam a saját érdekemben.

- Milyen nyelven beszéltél a kocsmában?

- Oroszul.

- Ó!

- Igen… azt hiszem, eltöltöttem ott pár évet.

Azt hiszed? – kérdeztem gondolatban. Hangosan csak ennyit mondtam: - Érdekes lehetett.  

Dániánál messzebb sosem jutottam, mindennemű erőlködésem ellenére sem. Nem sokat segítettem magamnak annak idején a folyamatos lógással és bajkereséssel.

A zárt ajtó mögül ekkor hangos ugatás hallatszott, ami ismét mosolyra derített.

- A lakótársak?

- Nem harapnak, ne aggódj.

- Nem félek tőlük. – Olyan határozottan állítottad, hogy már majdnem elhittem. Viszont mikor megláttad, mikről is van szó, rögtön elbátortalanodtál.

Ketkrókur és Gáttaþefur, a sziget talán legnagyobb pásztorkutyái, csaholva üdvözöltek minket. Próbáltad titkolni a rémületed, én pedig nevetve mutattalak be egymásnak titeket.

- Nem hiszem, hogy ki tudnám mondani ezeket a neveket – ráncoltad a homlokod.

- Maradjunk a kutyák megszólításnál, arra is meglepően jól hallgatnak.

- Kutyák, kérlek ne egyetek meg! – fordultál hozzájuk komoly arckifejezéssel, mire azok farkcsóválva összenyáladzották a csizmád.

- Kedvelnek – nevettem fel, hosszú idő óta most először, szívből.