Oldalak

2013. január 5., szombat

Egy izlandi pultos emlékiratai - 3



 Tumblr_mfmhaetnkh1qfn05jo1_500_large

- Szóval, tiéd a ház? – Ekkor nevettél először, nekem pedig kihagyott egy ütemet a szívem. A fenébe, mennyire nem akartam elveszni! De te csak taszigáltál a Fiona-szakadék felé.
- Miért dolgozol abban a kocsmában, ha egy ilyen házad van?
- Élvezem a társaságot.
A házat pedig örököltem. De ezt nem említettem, mert hízelgett a hiúságomnak, hogy gazdagnak hiszel.  Miután anyám meghalt, apám pedig újranősült, én idemenekültem az életem elől. Mindig feleslegesen nagynak ítéltem a házat, már gyerekkoromban is, mikor még itt éltünk, a családi idill ostoba illúziójában. Egészen tizenhét éves koromig, amikor is apám eltűnt, én tanulás ürügyén pedig egyre messzebb szöktem.
- Egyedül élsz itt?
- Nem – mosolyodtam el sejtelmesen.
Kiszálltam, mielőtt újabb kérdéssel állhattál volna elő.
Botladozva követtél az ócska csizmádban, amiről inkább hallgattam a saját érdekemben.
- Milyen nyelven beszéltél a kocsmában?
- Oroszul.
- Ó!
- Igen… azt hiszem, eltöltöttem ott pár évet.
Azt hiszed? – kérdeztem gondolatban. Hangosan csak ennyit mondtam: - Érdekes lehetett.  
Dániánál messzebb sosem jutottam, mindennemű erőlködésem ellenére sem. Nem sokat segítettem magamnak annak idején a folyamatos lógással és bajkereséssel.
A zárt ajtó mögül ekkor hangos ugatás hallatszott, ami ismét mosolyra derített.
- A lakótársak?
- Nem harapnak, ne aggódj.
- Nem félek tőlük. – Olyan határozottan állítottad, hogy már majdnem elhittem. Viszont mikor megláttad, mikről is van szó, rögtön elbátortalanodtál.
Ketkrókur és Gáttaþefur, a sziget talán legnagyobb pásztorkutyái, csaholva üdvözöltek minket. Próbáltad titkolni a rémületed, én pedig nevetve mutattalak be egymásnak titeket.
- Nem hiszem, hogy ki tudnám mondani ezeket a neveket – ráncoltad a homlokod.
- Maradjunk a kutyák megszólításnál, arra is meglepően jól hallgatnak.
- Kutyák, kérlek ne egyetek meg! – fordultál hozzájuk komoly arckifejezéssel, mire azok farkcsóválva összenyáladzották a csizmád.
- Kedvelnek – nevettem fel, hosszú idő óta most először, szívből.

5 megjegyzés:

  1. Kedves Bells!:)

    Nagyon örülök,hogy olvashatom a harmadik részt,bár nekem kicsit rövidnek tűnik.
    De ennek ellenére is nagyon tetszett,voltak részek melyek mosolyt csaltak az arcomra!:) Valami van a fogalmazásodban, ami elvarázsol és így muszáj végigolvasnom a történet utolsó részéig!:)

    Üdv,Dorothy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg örülök, hogy olvastad, bár igazad van, ez rövidebb, mint az eddigiek. :)
      Akkor a következő résznél újra találkozunk!:)

      Üdv,
      B.

      Törlés
  2. Kedves Bells,
    Milyen "kis"aranyosak lehetnek a kutyák!Azon kívül,pedig nagyon szép a harmadik rész is és gondolom még több lesz.Én biztosra nyomon követem a sztorit,mert nagyon érdekes. Ilyesmit még nem igazán olvastam,ami miatt még egy bónusz pontot adok.Csak így tovább!:)

    Hugs.Lina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igazi ölebek :D
      Örülök, hogy tetszik nektek, és velem tartotok a továbbiakban is!
      Köszönöm :)
      B.

      Törlés