Ő volt a jégkirálynő, de most végignézheti, hogy hullik szilánkjaira a világa.
Egyetlen helytelen döntése megrengette tündérkastélya alapjait, és sorra dőlnek tornyai, ahogy egyre mélyebbre süllyed. Solange két világ közt ingadozik.
Párizs, a folyton nyüzsgő nagyváros megilletődve vette tudomásul, hogy havazni kezdett.
Az óév múló csodája volt ez, amikor a francia főváros apraja-nagyja egy pillanatra égre emelte tekintetét. Az éjszakai, s ünnepi fények boldogan kalauzolták körbe a legcsillogóbb, puha pelyheket, hogy azok végül nyugodtan pihenhessék ki hosszú utazásukat a súlyos fellegektől egészen a város legeldugottabb pontjáig.
Kipirult gyermekarcok tűntek fel a függönyök mögött, a bátrabbak az udvarra, utcára merészkedtek. Cinkos mosolyok ragyogtak fel az álmos arcokon, a légiirányító toronyban bosszankodva szemlélték a fehérség térnyerését. Az önkormányzat kései telefonlánca esetleges létszámemelést helyezett kilátásba az utak tisztántartása érdekében.
A Rou des Talus-on felcsendülő vontatott zongorajáték könnyed akkordokká csendesedett, míg a Rou Vital egyik szürke lakása a kandalló előtt elsuttogott meghitt szavakba burkolózott.
Percekre ugyan, de felbolydult a csendesség, hogy aztán Párizs ott folytassa, ahol abbahagyta. Nyugovóra térve.
Egész éjjel alázatosan hulltak alá a fehér kristályocskák, hogy reggelre Párizs egy másik arcát mutathassák a hosszú kabátokba, és puha sálakba burkolózott tömegeknek.
A jégpályán kecsesen siklottak a párok, csupán Solange rótta magányosan a köröket. Az erejét próbálgatta, a bátorságát fitogtatta, ahogy piruetteket, és ugrásokat gyakorolt. A párok lenyűgözve figyelték játékát a jégen. Solange tündöklött a dicsérő pillantások kereszttüzében. Újra szabadnak, fékezhetetlennek érezte magát. Kavargó gondolatai lassanként elcsendesedtek, ahogy fülébe kúszott a hangszórókból csendülő lágy zene. Egy röpke pillanatra megszűnt létezni a külvilág, egyedül volt a jégen. Ismét a kék tüllszoknyás jégkirálynő volt, akit ünnepel a tömeg. Kecsesen siklott a tükörjégen, ugrásait tapsvihar követte. De a pillanat tovaszállt, és Solange kifulladva fékezett le a pálya szélén. Úgy kapkodta a levegőt, mintha kilométereket futott volna le.
Nem volt már jégkirálynő. Dühösen lépett le a korláton túlra, és a cipőjéig támolygott. Visszakívánta azokat az időket, amikor könnyedén első volt a korcsolyázók között. Úgy kapaszkodott ebbe az álomképbe, mint kisgyermek az anyja kezébe. Egy percre sem eresztette el. Nem akarta elereszteni. Kerüljön bármibe, visszaszerzi azt, ami az övé volt.
Rejtély, fény, dráma. Párizs.
A reptér zsúfolásig telt az ünnepről hazaigyekvő vendégekkel. Solange a 17 évesek minden büszkeségével vonult végig az előcsarnokon. Bőröndjét maga mellett szorongatva figyelte a tömeget.
- Csak késve engedik felszállni a gépet - tudósított számára nagyapja.
- Ítéletidő - morgolódott Solange nagyanyja, és sokadszorra is ellenőrizni kezdte, minden megvan-e.
- A sapkád hol van? - aggodalmaskodott.
- Albertine, már háromszor kérdezted szegény lányt. A repülőn úgysem lesz szüksége a sapkára - sietett unokája segítségére Mr. Betranche.
Solange idegesen szusszantott, és felmutatta a kezében gyűrögetett sapkát.
- Jól van kicsikém. Csak… Tudod, hogy nagyon féltelek - ölelte át a lányt a nő.
- Tudom nagyi. Tudom - bólintott Solange, és hozzábújt nagyanyjához.
- Bármi történjék, mi mindig melletted állunk - suttogta Solange fülébe. - Bárhogy dönts is.
- Köszönöm nagyi - suttogta viszont a lány, és nagyanyja sálába fúrta arcát, hogy elrejtse könnyes szemeit. Solange megkönnyebbült, hogy titka nem titok többé.
Solange elhagyta Párizst, de szívében tovább éltette a csillogás tündöklő képét. Párizs egyet jelentett számára az álmokkal, az elhatározással, hogy visszaszerzi régi életét.
A repülőút hosszadalmasra nyúlt, és Solange rettegett. Nem először utazott egyedül, ez nem zavarta. Ahogy múlt az idő, gondolatai újra meg újra elsodorták. A múltja volt az, amely összeszorította szívét.
Magának tudhatta egy fiú minden megbecsülését, és szerelmét. Eliot és ő szerették egymást. Rajongva tekintett a fiúra, aki jóban-rosszban mellette állt.
Solange elszégyellte magát. Hogy hazudhatott mégis neki? Keseregve döntötte fejét a támlának.
Nem. Helyesen döntött. Hazudnia kellett. Mi történne, ha kiderülne az igazság? Eliot egy életre meggyűlölné őt. Elvesztené az egyetlen embert, akinek mindent köszönhet.
De élet-e ez? Titkok mögé rejtőzni és álarcot húzni a világ elé?
Minden akkor kezdődött, amikor Eliot, a focicsapat hátvédje nekiesett Landon Sharknak a suli parkolójában. Mindannyian gólyák voltak. Márpedig mit jelent gólyának lenni? Be kellett illeszkedni egy új közösségbe, megfelelni az elvárásoknak, melyeket a szülők, tanárok állítanak. A stressz folyamatos, csupán a hétvégi féktelen bulik jelentenek némi feloldozást. De mi a legfontosabbat? A tinédzser lét arról is szól, hogy ki kell vívni magadnak egy megbecsült pozíciót. A pozíció hatalom, a hatalom fogódzó, a fogódzó előrelépés. Máris a fellegekben vagy. Némelyeknek könnyen megy, többen szenvednek érte, és még többen nem érnek el semmit. A középiskolai matek gyerekjáték. Ha valamit fel tudsz mutatni, vagy valaki. Ha nem? Eltűnsz a tömegben. Solange, az elkényeztetett kis Solange Wilson rettegett, hogy beleveszik a szürkeségbe.
Eliot Saintbert mindig is valaki volt. Kiváló sportteljesítmény, elhivatott, jómódú szülők a háttérben. A Saintbert-birodalom egyke trónörököse, aki vezetői babérokra tör. Megnyerő, és lenyűgöző, valaki, aki mellett Solange büszke dámának érezte magát.
De a világ két pólusú. Jó és rossz, fekete és fehér, szeretet és gyűlölet, éjjel és nappal.
Az érme másik oldala Landon Shark. Nincs ember, aki ne egy hétpróbás tini bűnözőt képzelne a név mögé. Solange keserűen nevetett fel a gondolatra. Nincs mit megcáfolni. Elsőre legalábbis. Shark a hokicsapat irányítója, aki a nagyszájú keményfiút játssza, hogy hódítson. Szoknyafacér? Minden bizonnyal. De tehetséges, és ott lobog a tűz a szemében. „Szemembe nézel, s a szívembe látsz…”
De amíg Eliot mögött támogató szülők állnak, Shark ilyen téren magányosan ácsorog. Az anyja egyedül nevelte fel őt, és két öccsét. Nincs kontroll, fegyelem, vagy követendő példa. Shark a saját, néha helytelen útját járja.
De hol itt az ellentét? Adott két nagyravágyó fiatal. De mi van a háttérben? Itt a hatalmi érdekek sértik egymást. Mégis mire kell gondolni? Két szót csupán. Vanessa Watson.
Aznap délután verekedés tört ki két fiú között a parkolóban. Ok: egy-egy randi Vanessa Watsonnal. Háborús indok? A féltékenység, amikor kiderült, a lány mindkét fiúval eltöltött némi időt. Ez már majdnem megcsalásnak nevezhető… A férfiúi erkölcsi kódex revansért kiáltott.
Aznap délután négy gyerek ücsörgött az igazgatói irodában. Eliot és Shark, a sértett - vérző, és monoklis - felek, Vanessa, a sértés indoka, és Solange, aki mindennek szemlélője volt. Semmi köze nem volt az egészhez, csupán rosszkor volt rossz helyen. Aznap délután a parkolóban.
A kihallgatás végeztével a fiúk közös feladatok elvégzésére kényszeredtek, Vanessa megúszta a két fiú kölcsönösen rázúdított haragjával - amivel, tegyük hozzá, nem sokat törődött.
Solange? Továbbra is külső szemlélő akart maradni, de a sors közbeszólt.
Telt, múlt az idő, és a fiúk két újabb verekedés után végleg megbékéltek. Két év alatt a legjobb barátok lettek. Megtört a jég. Azóta a délután óta elég sok minden megváltozott.
Solange körül fordult legnagyobbat a világ.
Beleszeretett Eliotba, és úgy tűnt az érzés kölcsönös. A lány szánakozva nevetett fel. Szeretni. Milyen furcsa szó. Szeretni, birtokolni, vágyakozni, és elégni. Mit jelent szeretni?
Eliot részegre itta magát aznap este, amikor megtudta, nem került be a városi válogatottba. Számára a foci épp olyan mozgató rugó volt, akár Solangenak a korcsolyázás.
- Shark, segítened kell - suttogta Solange a fiú fülébe.
Hogy mit tesz ilyenkor a legjobb barát? Leteszi a sörösüveget, és hazaviszi a haverját. Eliot szobája az emeleten volt, így nem érte meg kockáztatni. Ketten támogatták, Solange a fiú szájára tapasztotta a kezét, hogy elnyomja a fiú kiáltozását.
- Vigyük a bűnbarlangba - ajánlotta Shark.
Eliotéknak volt a hátsó kertben egy kétszobás kis épülete. Egy konyha és egy biliárdterem. Eliot kulcscsomójáról végigpróbálgatták a kulcsokat.
- Megvan - nyomta le a kilincset Solange.
Shark a díványig támogatta Eliotot.
- Tudtad, hogy Mark meghúzta a csajomat? - kezdte Eliot, és röhögött.
Solange győzködte magát, hogy csak az alkohol beszél a fiúból. Lerángatta Eliot cipőjét, és félredobta.
- Tudod Shark… Solange… Solange különleges - magyarázta döcögve Eliot, mintha a lány ott sem lenne. - Azt hiszi övé a világ… és ha valami nem sikerül, kiborul a bili.
- Eliot - szólt rá Shark, de az folytatta.
- Nem tudom, miért szeretem… Komolyan. Szép lány, de csak dísz. Csillog - hunyorgott Eliot, mintha Solange valóban fénylene. - De a trófeáim… közé való. Egy érinthetetlen… díszbaba, de anyám odáig van érte…
- Fogd be - rivallt rá Solange. Először csalódott a fiúban, és ez dühítette.
- Ribanc - kontrázott Eliot. - Üresfejű ribanc - kiabálta most már, és eldőlt a kanapén.
Solange ezután egy szót sem szólt, pedig Eliot minden szava késszúrásként érte.
- Ne törődj vele - szólta le Shark is.
- Nem érdekel - közölte Solange, de faképnél hagyta a két fiút.
- Nem vagyok jól - fanyalgott Eliot búcsúzóul.
A lány önérzete, melyre olyan makacsul büszke volt, a porban hevert.
Solange könnyeivel küszködve indult el, aztán futni kezdett. Eliotból az alkohol, vagy a lelkiismeret beszélt aznap este? Ezt senki nem tudhatja.
- Solange - kiáltotta utána Shark, és a lány megtorpant. Makacsul ölelte át magát, aztán az út menti fa göröngyös törzsének dőlt. Csak állt, állt megtörten, amíg könnyei végig nem peregtek arcán.
Shark utolérte. Tétovázott. Solange az erős karok ölelésébe bújt.
- Vigyelek haza? - kérdezte Shark nagy sokára.
- Nem, nem akarok hazamenni a tökéletes kis életembe - hüppögte Solange, és könnyeit törölgette.
Shark egy percre sem eresztette el. A lány pedig pont erre a felszínes szeretetre vágyott abban a néhány napban, amíg Eliot kiheverte magát. A fiú alig emlékezett valamire mámoros estéjéből, így Solange és ő ott folytatták, ahol abbahagyták. Tökéletes párként. Márpedig Solange csillámporos, rózsaszín világában ez így volt rendjén.
Így kellett volna lennie. De Solange teherbe esett.
A lány hazudott Eliotnak, amikor azt állította, a fiú a kicsi apja.
A titkot csak ketten tudták. Solange, és a mindkettejüket kerülő Shark.
Alig volt hátra néhány perc a leszállásig. Solange az elmúlt néhány hétben újra meg újra feltette magának a kérdést. Azért hazudott, mert Eliotra vágyott, vagy csak a köré vont bűvkörben szeret élni? Abban a tudatban lenni, hogy a kislánya mindent megkap majd? Eliot jó apa lenne. Ezért tette? A lány egyre bizonytalanabbá vált. Tudta, milyen önző, amiért csak a középpontban akart lenni, amikor pedig bajba került, ismét magát helyezte előtérbe.
Már-már elszégyellte magát, de megrázta a fejét, és józan indokokkal újra felépítette magában védőfalait. Egy perccel később ismét a romok tetején kuporgott, és győzködte magát, nem kellenek a falak. Épít, és rombol, épít és rombol. Ez nem mehet így az örökkévalóságig. Solange döntött, és nem hagyta, hogy bármi is eltérítse szándékától. Sziklaszilárd alapra kezdett építkezni.
Zsivaj, illúzió, New York.
A világváros egy percre sem csendesedett el. Az első hó nem okozott jelentősebb fennakadásokat, de bosszúságot okozott a munkába igyekvőknek. A fehérség átöltöztette a várost, kifakította a neonreklámok délceg fényét, és mosolyt csalt az utcákon tévelygők arcára. A rádióból megállás nélkül szólt a Jingle bells, és a mikulások fáradhatatlanul öltötték magukra piros egyenruháik.
A Rockefeller Center előtt angyalok énekeltek, a Central Parkban lovas kocsik csilingeltek végig a sétányon, és zavarták szét az andalgó párokat, míg a Szabadság-szobor kecsesen nyújtogatta fáklyás kezét a hófelhők közé. New York maga volt a hógömbbe zárt csoda.
Solange Brooklyn varázsába menekült.
Megint átkötötte bokája körül a megnyúlt fűzőket. Az egyszerű, szinte ösztönös mozdulat újra meg újra megismétlődött. Csupán időhúzás volt, de Solange megnyugodott tőle, és sebesen dobogó szíve csendesedni kezdett.
Keserűen lépkedett végig a pódium szélén, megérintve a fagyos, számára mégis oly kedves korlátokat. Hiába nyújtott bemelegítésképpen, úgy érezte, minden tagjára ólmos súlyok nehezednek. A legnehezebb a szívét kötötte gúzsba.
Szállni, repülni, álmodni… Egy röpke pillanatra megszűnt létezni a külvilág, egyedül volt a jégen. Ismét a kék tüllszoknyás jégkirálynő volt, akit ünnepel a tömeg. Kecsesen siklott a tükörjégen, ugrásait tapsvihar követte.
Solange piruettje végzetesnek bizonyult. Térde megbicsaklott, és egyensúlyát vesztve terült el a jégen. Hirtelen öntötte el a fájdalom. Két világ közt ingadozott, és döntenie kellett, most pedig döntése súlya visszatarthatatlanul nehezedett rá.
- Solange - kiáltotta valaki a nevét, de a lány nem mozdult. Tudta, hogy Shark az.
- Solange - kiáltotta újra. Solange feltápászkodott.
- Megőrültél? - fakadt ki a fiú, ahogy cipőben a lányig kacsázott.
- Tudtad, hogy a Solange francia név? - hüppögte a lány.
Shark döbbenten állt meg a lány előtt.
- A nagyszüleim Párizsban élnek, de anyám egy amerikai pasihoz ment hozzá. Két világ gyermeke vagyok. Máig azt hittem tündöklő akarok lenni, mint Párizs. De tudod mit? Már nem akarok. Amerikában vagyunk. Szeretem New Yorkot. Szeretem a hot dogot, és viccesek a sárga taxik - nevetett fel Solange.
- Nem lehetek jégkirálynő, mert anyának kell lennem. Felnevelem a lányom, és boldoggá teszem, még ha a szüleimre, vagy Eliotra nem is számíthatok. Egyedül csinálom végig. Álom az álomért. Ez így van rendjén.
- Solange, állj le - tapasztotta be Shark a lány száját a kezével, és letörölte a könnyeket a kipirult arcról.
- Szerettél engem? - kérdezte Solange.
- Szerettelek - bólintott Shark. - Ma is szeretlek.
Solange hagyta magát elveszni, a fakózöld tekintetben. Szeme önkéntelenül is Shark ajkára tévedt.
- Ezt hogy szerezted? - kérdezte, és ujjával Shark felrepedt szájánál időzött.
- Eliot - rántotta meg a vállát, és közelebb húzta magához a lányt.
- Örülök, hogy New Yorkot választottad - suttogta.
----------------------------------------------------------------------------------------------
Vélemények:
Isabella Reed:
Kedves Paris!
Az elbeszélésekhez vettelek, bár tényleg inkább csak novella. Tetszettek a történet karakterei, élethűek. Maga a történet is jó volt, de örültem volna, ha egy kicsit jobban kifejted ezt az egész terhesség dolgot. Kicsit gyors volt nekem, és nem tudott igazán magával sodorni.
Gratulálok!
Anett:
Ezzel kapcsolatban elég vegyes érzelmeim vannak. Egyrészről egy szappanopera tökéletes koppintásának érzem, túl kiszámíthatónak. De annyira jól meg van írva, hogy ez megszépíti az egészet. Minden érzés annyira erős, a leírások annyira alaposak, hogy egyszerűen imádom olvasni. Igazán megérintett.
Indyra Myles:
Itt is teljesen felesleges az alcím. Majd az olvasó kitalálja, vagy nem. Ráadásul nem is illeszkedik pontosan a történethez, tehát csak ront rajta, mert nem teljesül az olvasói elvárás. De. Ettől még ez a novella remekül kezdődik. Szép leírások, gördülékeny szöveg. Odáig jó, hogy kiderül: hazudott a szerelmének. Onnan kissé szétesik a szöveg, mintha a szerző maga sem tudta volna, a sok ötletéből melyiket írja meg, és mindent bele akart volna zúdítani. A két fiú leírása túl gyors, túl sablonos, és túlságosan semmitmondó. Az olvasó nem érzi magát bevonva. Mitől lettek legjobb barátok? Hogyan jött össze a lány Eliottal? Az is elég hiteltelen, hogy egy olyan lány, akinek a leírását megkaptuk a szöveg elején: gazdag, büszke, külsőségekre adó, de ugyanakkor eléggé emancipált, miért marad a srác mellett azok után, amit az a fejéhez vág? Főleg 17 évesen. Aztán meg miért nem ismeri az óvszer fogalmát és a nem védekezés veszélyeit? Oké, elvesztette a fejét. Miért nem megy az esemény után három nappali fogamzásgátlásra? A novella vége pedig se füle se farka lett. Vártam volna valami csavart.
Azt javaslom, legközelebb előbb gondoljuk át logikusan, mit akarunk írni, és utána üljünk a billentyűzethez. Viszont a szövegalkotás rendben van, egy-két apróságban lenne érdemes fejlődni. Szívesen olvasnék egy átgondolt novellát a szerzőtől.
Érdekes. Amit kicsit nehézkesnek tartok, hogy nagyon egyszerre zúdul minden az olvasó nyakába és nem szépen folyamatosan. Emiatt néhol követhetetlen, ahogy az esemény szálak közt ugrál a történet, de maga a téma jó választás volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése