Esküvő
Állok az oltárnál a bátyámmal, Bennel, és figyelem, ahogy a kis kápolna lassan megtelik a meghívott vendégekkel. A folyamatosan érkező ismerősök mosolyogva felénk intenek, majd mindenki igyekszik elfoglalni a helyét. A virágok édes, nehéz illata belengi a templomot, keveredve a parfümök aromájával. A színes üvegeken át bekukucskáló napsugarak romantikus fénybe burkolják a falakat. Elnézem a festett angyalokat, ahogy bírálóan tekintenek le rám, mintha a fejembe látva tudnák, mi kavarog bennem.
Egyre feszültebb vagyok, úgy érzem, mintha a nyakkendő szorítása alatt nem jutnék elég oxigénhez. A homlokomon megjelenő izzadságcseppeket még ráfoghatom az augusztusi hőségre, de a reszkető kezem, amivel előveszem a zsebkendőt, hogy megtöröljem felhevült arcomat, mindent elárul. Az idegesség végighullámzik rajtam, és azon kapom magam, hogy akaratlanul is folyton a hátsó ajtó felé tekintgetek.
Szeretnék elszaladni, de nem mozdulok. Még tíz perc van hátra és megpillanthatom Őt, gyönyörű hófehér ruhájában, ahogy kecsesen végiglépked a padsorok között, egyre közelebb kerülve hozzám…
Le kellene állítanom ezt az egészet, elmondani, hogy ez egy óriási tévedés és nem szabad megtörténnie! Már nyitom a számat, mikor észreveszem a szüleinket az első sorban, ahogy izgatottan fészkelődnek, időnként hátrafordulva, vagy egy büszke mosolyt küldve felénk. Anya kritikus szemmel néz végig rajtunk, a vőlegényen és a tanún. A szemem sarkából rásandítok a halálos nyugalommal várakozó Benre, aki épp a szmokingja hajtókájára tűzött virágot igazgatja, és leporol a karjáról egy láthatatlan porszemet.
Tekintetem megint az ajtóra siklik. Nem jól van ez így!
Ekkor felhangzik a nászinduló, és mindenki egy emberként fordul a belépő Sarah felé, aki édesapjába karolva elindul a dallam ritmusára.
A család és a barátok áhítattal figyelik, néhány elragadtatott sóhaj kíséretében.
Valóban lenyűgöző látványt nyújt a törékeny alakját kiemelő, uszályos ruhában. Arcát könnyed, átlátszó fátyol takarja, de így is látható gyönyörű mosolya, amivel mindenkit megajándékoz. Művészien feltűzött, mogyoróbarna hajából néhány szabadon hagyott, huncut tincs incselkedve hullik a nyakába. Kezében tartja a kedvenceiből összeválogatott, halványrózsaszín orchideacsokrot, amit fehér szaténszalag fog egybe.
Visszatartott lélegzettel figyelem, és talán még a szívem is elfelejt dobbanni, hogy aztán őrült iramban döngesse belülről a mellkasomat.
Istenem, miért nem szóltam már korábban Neki?! El kellett volna mondanom, hogy esetleg hiba megtartani ezt az esküvőt, és felajánlhattam volna számára egy másik lehetőséget! De elkéstem a vallomással, és botrány nélkül aligha változtathatok mindezen.
Történetesen tiltakozhatok, mikor a lelkész felteszi a kérdést, hogy „Tud-e valaki olyan dologról, ami akadálya lehet a házasságnak?”
Már egészen közel jár, apja felé fordulva gyengéd ölelést váltanak, majd egy mély sóhajjal teszi meg az utolsó métert az oltárig.
Rámosolygok, ő viszonozza. Egy pillanatra tekintetem fogva tartja az övét, majd a lába elé tekintve megemeli a szoknyáját, hogy fellépjen az emelvényre.
Sugárzik a boldogságtól, és tudom, hogy nem fogok megszólalni.
Az oltár hímzett terítőjén egy pontot figyelve, lesütött fejjel hallgatom végig a pap szentbeszédét, észre sem véve a percek rohanását. Automatikusan teszem a dolgom, miközben agyamat furcsa zsibbadtság uralja. Pillantásom csak akkor kapom újra a tündöklő arcra, mikor elhangzik a szertartás utolsó mondata.
- Isten előtt mostantól házasok vagytok! A vőlegény megcsókolhatja a menyasszonyt!
A meghatódottságtól könnyes szemmel hagyja, hogy a derekára kulcsolódó karok birtoklóan közelebb vonják magukhoz, rózsás ajkai csábítóan elnyílnak, mikor Ben hozzá hajol.
Ökölbe szorított kézzel fordítom el a fejem, és miközben a vendégek felállva éljeneznek, az én szívem hangtalanul darabokra törik.
------------------------------------------------------------------------------------------
Vélemények:
Isabella Reed:
Kedves Gabriella!
Jól átvágtál…:D Először sejtettem, aztán elbizonytalanodtam, s végül mégis csak az első megérzés volt az igazi. Nagyon jól leírtad az eseményeket, helyszínt, hangulatot, s mindeközben az ember nem sejtette, hogy nem a vőlegény, hanem a tanú szemszögéből olvassa az írást.
Gratulálok!
Anett:
Ez igazán tetszett. Az utolsó előtti sorig azt hittem , hogy a vőlegény az, aki elmondja a történetet, de amikor rájöttem, hogy ő valójában a tanú, akkor értelmet nyert az egész. Nagyon jól meg volt írva, röviden, lényegre törően. Nagyon jó volt.
Indyra Myles:
Azon kívül, hogy ez nem novella, nincs bajom vele. A szöveg jól van megírva, értjük a lényeget, napirendre térünk a kissé hihetetlen koncepción, hogy éppen itt jut eszébe hősünknek, hogy szerelmet akar vallani, és soha korábban... De nincs semmi meglepő benne. Csak egy leírás. Pontosabban hangulatpittyputty. Na, annak jó.
Szívesen olvasnék a szerzőtől valami hosszabbat, tartalmasabbat.
Balázs:
Hihetetlen jó a környezet és az eseményleírás: változatos, igényes, és már már látom is az egészet.
De a történet maga nem igazán fogott meg... rövid velős, de sajnos eseménytelen is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése