B.M. Grapes novellája

Dórci világa

„Linda szeretetre vágyik. Carl szerelmes a feleségébe, Lee-be. Calvin is beleszeret a nőbe. Nicholas ugyanakkor Catherine-ért rajong, Gus viszont elsősorban saját magát szereti.”
Böngészem a tévéújságot, hogy mit nézzek. Döntő a cím, a szereplők, és persze a tartalom. Ez itt ígéretesnek látszik.
Csupa szeretet! Linda is erre vágyik. Még jó, hogy Carl a feleségébe szerelmes, de Calvin mit akarhat? Kit érdekel, ki az a Nicholas, meg az a Catherine, lényeg a rajongás. Gust már ne is említsük!
Nemcsak Linda vágyik szeretetre, én is arra vágyom. Mindenki arra vágyik, vagy nem?

– Keresnem kell valakit, akit utálhatok! – Dórci elhúzta a száját, és tűnődve nézett ki a busz ablakán.
– Miért? – kérdezte barátnője, Timi.
– Utáltam Kovácsnét, mert borzasztóan unalmasak a magyar órái.
– Ne viccelj már, az a nap fénypontja! – tiltakozott barátnője. – Akkor szoktam megtanulni a törit.
– Ki a fene akar magyar órán törit tanulni? ! Sokkal hasznosabb dolgokkal is eltölthetném az időmet, mint hogy halott emberek dögunalmas marhaságait hallgatom!
Dórci kivette a táskájából sminkkészletét, és gondosan tanulmányozni kezdte az arcát. Természetesen semmi javítani való nem volt rajta, mert alig tíz perce, hogy utoljára kikente magát. Még az a méla undor is rajta terpeszkedett, amit reggel felébredés után rögtön felöltött. Persze lehet, hogy le se vette, és egész éjjel evvel a nagyképű fintorral a képén aludt.
– Hát- gondolkozott Timi, - a múltkor magyar órán festettem ki a körmöm. Kovácsné észre se vette, pedig bűzlött a lakktól a terem.
– Persze, mert csak magával van elfoglalva- rántotta meg a vállát Dórci, majd folytatta korábbi elmélkedését. - Azután Évát utáltam, mert idegesítő a tudálékossága. Miért kell valakinek mindent megtanulnia? ! És ha már megtanulja, mi a francnak kell tudnia is? ! Én mindent elfelejtek két nap alatt, az a szemét ribanc meg májusban is emlékezett a szeptemberi anyagra. Egyébként kár így hajtania, csak picsa szakmunkások a szülei, úgyse lesz protkója, hogy felvegyék az egyetemre. Ha mégis felveszik, meg úgyse lesz rá pénze, hogy kijárja. De az se számít, ha megkapja a diplomát. A szar se fogja alkalmazni, mert munkát is csak ismeretséggel lehet szerezni.
Dórci óvatosan végigsimította a száját az ujja hegyével, mintha csak azt a sok mocskot akarná letörölni róla, ami az elmúlt percekben kijött rajta.
– Ja – helyeselt Timi, de Dórci csak mondta a magáét.
– Utáltam már Attilát, mert nem volt hajlandó megmondani, mekkora a farka.
– Ki akartál kezdeni azzal a vakarccsal?
– Hogy képzeled? ! Akart a franc! Csak azt hallottam, minél alacsonyabb egy hapsi, annál nagyobb neki. Az a kis hülye nem árulta el. Biztos, apró neki.
Dórci újra fintorgott, ami nem kis fájdalmat okozott neki, mivel az alsó ajkában éktelenkedő hatalmas piercing minden erőteljes mozdulatra éles szúrással reagált.
– Azután Petit, mert nem láttam tőle a táblát.
– Miért nem szóltál neki, hogy üljön hátrébb?
– Minek? Akkor nem lett volna kit utálnom. Ja és Annát, mert szőke a haja.
– De hát neked is az!
– Épp azért. Minek utánoz?
– De neki, már tavaly is szőke volt, mikor te még barna voltál!
– Kinek a barátnője vagy te? – Dórci összeszűkült szemmel méregette Timit. – Egyébként – legyintett,- utáltalak már téged is.
– Engem? ! Miért? Én vagyok a legjobb barátnőd!
– Miért vagy te a legjobb barátnőm? Nem találtál mást?
Timi felhúzott szemöldökkel meredt Dórcira.
– De nyugodj meg, már nem utállak.
– Ja, az jó – sóhajtott Timi.
– Meg a szomszédfiút- folytatta a felsorolást Dórci,- mert minden nap kiviszi a szemetet.
– Az miért baj?
– Anyám azt hiszi, nekem is ezt kellene tennem.
– És Andit, mert nem segített a matekdolgozat írásakor.
– Nem is jó matekos!
– Kihez képest? Mert én arra a dolgozatra egyest kaptam, ő meg kettest.
Gondolkodás nélkül, zabolátlanul sorolta tovább áldozatait.
– A tesómat. Mi a fenének nekem tesó?! Egyedül sokkal jobb lenne. Akkor idén nemcsak erre a londoni útra jöhettem volna el, hanem tavasszal Párizsba is eljutottam volna.
– Hogy hogy?
– Amikor Dani Párizsban volt, anyámék azt mondták, mindkettőnket mindkét helyre nem tudnak befizetni. Érted, ha csak én lennék, elmehettem volna mindkét útra.
Elégedetlenül kinézett az ablakon, és morcosan biccentett a Big Ben felé.
– Apámat, mert nem engedi, hogy piercinget tegyek a nyelvembe.
– Nem elég ez a szájadban?
– Nem! Akarok még. Először a nyelvembe, azután a köldökömbe, azután meg…- kezét a lába közé tette.
– Oda minek?
– Mutogatni- vonta meg vállát.
– Kinek?
Érthetetlen, miért barátnő ez a két lány, annyira különbözőek. Timi abszolút nem tudta felvenni Dórci ritmusát.
– Bárkinek! – röhögött.- Tavaly Katit utáltam.
Mivel barátnője nem adott magyarázatot, Timi rákérdezett:
– Miért?
– Csak úgy. Ránéztem, és azt gondoltam, ő jó lesz, egy ideig őt utálom. Most mondd meg, ezen a héten kit utáljak!


-----------------------------------------------------------------------------------------------
Vélemények:

Isabella Reed:

Kedves B.M.!

Felüdülés volt olvasni a novelládat. Kellett már egy kissé értelmetlen, de lendületes novella. (: És tényleg eléggé… zabolátlanra sikeredett. Bár nem szimpatikusak a szereplők (nem is hiszem, hogy ez célod volt), mégis megtetszett.

Gratulálok hozzá!

Anett:

A legjobb szó erre a meghökkentő lenne. Hogy utálhat egy lány egyszerre ennyi embert, mindenféle különös indok nélkül? Elég silány és egyhangú élete lehet, ha senkit nem szeret. Azt pedig el sem tudom képzelni, hogy Timi hogy tudja elviselni a barátnőjét. Hogyan lehet jóban két ennyire ellentétes személyiség?



Indyra Myles:

Ez a novella remek ujjgyakorlat. Az elején kissé megijed az olvasó az idézet láttán, ami nem ad hozzá a szöveghez, ezért én kivenném. Jó azonban az utána következő felütés, és olvastatja magát a szöveg a gördülékeny párbeszédek miatt. Éppen megfelelő a környezet kidolgozottsága, nem szükséges tudni a pontos részleteket, mert nem az a lényeg. A karakter mindenkinek megvan, a novella mosolygásra, összekacsintásra hív. Nem képvisel különösebb irodalmi értéket, de szórakoztat, és ez is nagyon fontos. Kíváncsi lennék a szerzőtől valami komolyabb téma megfogására.

Balázs:

Hála Istennek, hogy nem csak elcsépelt alkonyatutánzós, romantikus alkotások vannak... ez már alapban egy jó pont. Nagyon tetszett, jól bemutattad ezt a kis világot, ami érdekes volt. Jó látni hogy mennyi oka lehet az utálatnak, hiszen az érzelmek miatt ember az ember, és a különbségeket is ez adja.
Szép, csak így tovább!