22:31
Rossz szájízzel ébredek. Nem
mostam fogat a hányásom óta, jut eszembe.
Horkolás. Tehát Tea visszaért
azóta. Az üzenete is eltűnt az éjjeliszekrényemről. Remélem, nem bántottam meg.
Az otthon folyosója mindig
huzatos. Meg sem érzem, míg átfutok a szemben lévő fürdőszobába, amin legalább
harminc lány osztozik. Kísérteties holdfény világítja meg valamennyire a mosdók
sorát. Találomra megállok egynél, nem érdekel kinek a fogkeféjével, csak hadd
súroljam már le ezt a rothadás szagot magamról. Köpök, majd jól kiöblítem a
szám. Végre enyhül az íz.
A tükörből egy elkínzott arc
bámul vissza rám, a haja csimbókokban lóg. Forgatom rá a szemem. Visszateszem a
fogkefét a helyére, gondolatban megköszönöm, és remélem nem hagytam rajta
hozzám vezető nyomokat.
A zuhanyzók látványa szomorú. Összegyűjtött,
letört csempék a koszos peremen. Rozsdás csövek, málló plafon. Langyos víz
folyik, akármerre tekerem a csapokat. Megfelel. A hajamra locsolom, bár sampon
nincs nálam. Közben az jut eszembe, milyen jó lenne sírni. Nem úgy, mint
délután, mikor a fájdalom követelőzött, hanem megkönnyebbülten. Nem megy.
Lemosom magamról az orvosi rendelő szagát, az ágyam kellemes orgonaillatát. A
padlóra dobott ruhakupacra bámulok, miközben különböző betegségek neve ötlik
fel bennem.
Mikor újra a szobám ajtaja
előtt állok, megállok egy pillanatra, hogy hallgassam a csendet. Különös.
Oldalra pillantok, és majdnem felsikoltok. Egy ember körvonalait világítja meg
a hold a folyosó végi ablaknál. Ijesztő. Nem szól, és én sem érzek késztetést
az ismerkedésre. Zakatoló szívvel csapom magamra a szobaajtót. Nekitámaszkodom,
könyörögöm magamban egy kulcsért.
Percekig tart, mire a szívem
visszatér a megszokott ritmusához. Ekkor merül fel bennem először a lehetőség.
Lehet, hogy hamarosan meghalok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése