2010. december 28.
Másnap bűntudattal ébredek. Nem azért, mert tegnap
ellógtam a drámaórát.
Meg kellett volna akadályoznom, ami történt. Zajt
csapnom. Késő, ostorozom magam.
Egész nap velem maradnak a vádló gondolatok, és
mire észbe kapok, megint a szekrényben állok. Szánalmas, de bejön.
Ismét itt van. Nem veszi észre, hogy nincs egyedül.
Leül a padra. Zaklatottabbnak tűnik. Máris nem
vagyok olyan biztos a dolgomban. Van hozzá jogom? Mindenki azt felelné erre,
hogy van.
Előkerül a zsebkés.
Itt az idő. Indulás!
Nem mozdul a lábam. A torkomon nem jön ki hang.
Ahhoz azonban épp elég nagy zajt csapok a szerencsétlenkedésemmel, hogy
észrevegye, valami nincs rendben. Elmenekül. Gondolom pletykás rágcsálókra
gyanakszik. Vagyis inkább remélem…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése