Szárnyalás

Fanninak... (:



Elég volt egyetlen rossz mozdulat.
„Ott vannak, tanárnő, ez biztos” – visszhangzott a fülemben, mielőtt a fájdalom magával rántott volna a sötétségbe.

***

Mikor magamhoz tértem, Charlie Burn barátságos kutyaszemei néztek szembe velem. Fogalmam sem volt, hogy került az ágyam mellé, de újfent megállapítottam, mennyire jól néz ki. Rövidre nyírt szőke haja, barna szeme, futballsztár testfelépítése köztudottan nem csak az én érdeklődésemet keltette fel. De visszatérve:
- Mit keresel itt? – suttogtam még mindig kissé bódultan a gyógyszerektől.
A mellkasom sajogva tiltakozott az ellen, hogy felüljek.
- Ne mozogj! – húzta el a száját sajnálkozóan a fiú. – Leestél a falról – folytatta. – Két bordád megrepedt.
- Te hoztál haza? – kérdeztem, mire gyengéden elmosolyodott.
Zavarba jöttem. Beszökni a város legnagyobb kozmetikai cégének laborjába nem vall ép elmére.
- Én… úgy hallottam állatok is vannak bent – hebegtem össze-vissza. – Ki akartam hozni őket…
- Fanny, nem kell magyarázkodnod – állított le Charlie, talán kissé rosszalló arckifejezéssel. – Ki mondta neked, hogy ott vannak?
Elkomorultam. Hiába az izgatott szorítás a gyomrom körül a gondolatára, elhatároztam, hogy gyűlölni fogom. Vagy legalábbis megpróbálom.
- Drake Johnson – feleltem Charlie kérdésére.

***

Szárnyaltam.
Charlie minden egyes délután ott ült az ágyamnál, elhozta a házit és hosszan ecsetelte a sportban elért sikereit. Bár ez utóbbi nem hozott túlságosan lázba, nem tudott kiábrándítani az apró szépséghiba. A suli egyik leghelyesebb fiúja érdeklődött irántam. Komolyan!
Lábadozásom alatt egyszer Drake is eljött. Azon a délutánon álmomból ébresztett kellemes mély hangja, amint pillanatok alatt levette lábáról az anyámat. A felismeréstől a szívem a torkomba ugrott, de próbáltam tagadni a hirtelen rám törő forróságot.
- Nem akarom látni – kiáltottam el magam szándékosan, hogy Drake is hallja.
Nem is láttam aznap és azóta sem.
De ma, visszatérésem első napján, oldalamon Charlie-val – aki nem mellesleg reggel értem jött autóval -, nem akartam gondolni Drake-re. Ahogy már említettem… szárnyaltam.
A sors viszont, úgy látszott, másképp gondolta.
Alig léptünk be az iskola épületébe, mikor Drake tűnt fel a folyosó végén. Tekintete azonnal rám talált, majd lassan Charlie-ra vándorolt. Megtorpant, sötét szemében indulat villant. Aztán olyan lendülettel indult felénk, hogy szinte megijedtem. Szinte… De a dac erősebb volt.
Nem, mintha eddig nem vettem volna észre Drake nem túl bizalomgerjesztő kinézetét. Fekete haja borzasan meredt az égnek, arcán titkok tömege vonult fel, testfelépítése leginkább egy úszóéra emlékeztetett: széles vállak, kidolgozott izmok, keskeny csípő és hosszú, izmos lábak. Ezt mind, általában sötét ruha fedte. Mindenki szemében ő volt a megközelíthetetlen, rejtélyes srác, aki valószínűleg nem komplett. És most itt állt előttem, teljes életnagyságban, dühvel telve.
- Velem jössz! – ragadta meg a karom, mire egyszerre fellobbant bennem az apámtól örökölt olasz temperamentum és a – kár is tagadni – vágy.
- Hé, haver! – próbált meg igazi férfinak tűnni Charlie, de Drake egy pillantásától meggondolta magát. – Azt hiszem, jobb lesz, ha vele mész – nézett felém a fiú, aztán azt hiszem az „eliszkolt” a legjobb szó a távozási módjára.
Ott hagyott! Egyedül! Drake-kel! Hölgyeim és Uraim, csúfos landolásnak lehettünk szemtanúi.
- Nem megyek veled sehova! – szegtem fel a fejem makacsul.
- Ez nem kérdés volt – sziszegte Drake, s maga után húzott, egészen a férfivécéig.
- Ugye, nem gondolod komolyan, hogy bemegyek ide – mutattam az ajtón lévő feliratra.
- Nem hiszem, hogy van választási lehetőséged.
Ezzel berántott magával az ajtón a torkomra fagyasztva sikolyom. Bent nem épp kellemes szagok terjengtek, amiktől felfordult a gyomrom, s ezért dühösen Drake-nek támadtam:
- Hogy a fenébe képzeled, hogy magaddal rángathatsz, mint egy játék babát?
A fiú a falnak támasztotta hosszú karjait és mélyeket lélegzett, hogy visszanyerje nyugalmát.
Meg kellett próbálnom… Ki kellett használnom, hogy nem figyel… Kettőt léphettem, mielőtt azok a karok a derekam köré fonódtak és a falhoz szorítottak.
Felnyögtem a mellkasomba nyilalló fájdalomtól, meg az esztelen késztetéstől, hogy jobban hozzásimuljak a már így is sok ponton hozzám préselődő testhez.
- Sajnálom – suttogta a nyakamnak Drake, lehelete a bőrömet cirógatta.
- Megint meg akarsz ölni? – förmedtem rá igazságtalanul, talán, hogy elűzzem a saját aggasztó érzéseimet.
- Megint? – emelte fel a fejét.
- Igen – mondtam, miközben kiszabadítottam bizsergő, falra szegezett kezeimet.
- Mégis mikor bántottalak? – távolodott el tőlem a fiú.
Nem érezhetek emiatt csalódottságot! – parancsoltam magamra.
- Mikor azt mondtad a laborban állatok vannak… - árultam el magam öntudatlanul. – Voltak ott egyáltalán? Vagy tudtad, hogy én is hallom és ezért mondtad?
Drake hitetlenkedve méregetett.
- Nem elég, hogy magadnak kerested a bajt azzal, hogy kihallgattad a beszélgetésemet egy másik személlyel, még a bénázásodért is engem okolsz? – tért magához döbbenetéből. –Tudhattam volna, hogy hallgatózol…
Hát igen. Ismételten lelepleztük az egyik eléggé hátrányos tulajdonságomat, a kíváncsiságot. De hát melyik elhivatott állatvédő ne hallana meg egy ilyen súlyos vádat? Ahelyett, hogy elszégyelltem volna magam, tovább kötözködtem:
- Bénázás?
- Megcsinálhattad volna… de biztosan épp a lovagodra gondoltál – gúnyolódott a fiú.
Felvontam a szemöldököm.
- Úgy érted, a lovagomra, aki hazavitt és ápolt? Aki mindennap ott ült az ágyamnál és végighallgatta a siránkozásom?
Na, jó, ez egy kicsit túlzás, de Drake-nek ezt nem kell tudnia.
- Hazavitt?
- Mi van, talán gond van a füleddel?
Drake egy végtelen pillanatig úgy nézett, hogy belül önkéntelenül is felsikoltottam: hogy lehettem ennyire bántó?
Aztán hirtelen hátat fordított, kicsapta az ajtót és eltűnt mögötte.
Kieresztettem a bent rekedt levegőt.
Ám egy pillanattal később az ajtó újra kinyílt, és ismét Drake jelent meg.
Megpróbáltam visszatartani a könnyeimet.
A fiú közel lépett, orromba bekúszott ismerős illata.
- Ezt elfelejtettem odaadni, mielőtt eljöttem tőletek – dugott valamit a farzsebembe.
Túlságosan is lekötött az érintés varázsa ahhoz, hogy megszólalhassak, mielőtt újra magamra hagy.
Előhúztam a visszakapott mobilomat. A képernyőn egy repedés húzódott, de amúgy működött. Egyértelműen emlékeztem, hogy nálam volt a balesetkor…
Mielőtt eljött tőlünk? – emlékeztem vissza az elhangzottakra.
Az igazság fájt.

***

Hiába kerestem Drake-et, aznap úgy tűnt már nem kerül elő.
Ő talált meg és vitt haza aznap, ezt Charlie is megerősítette. Ugye nem kell kimondanom, hova küldtem ezek után azt az önimádó focimániást?
Még otthon, a konyhában állva is – zöldség szeletelés közben lefagyva -, csak az a néhány elhangzott, különösen goromba mondat visszhangzott a fejemben…
Talán ezért fel sem tűnt, mikor még valaki lépett a helyiségbe.
- Elküldted azt a barmot…
Összerezzentem a hangjára, s megmozdulva a késsel az ujjamba vágtam. Felszisszentem és egy sor szitkozódás közben félretoltam a zöldségeket.
Drake felnevetett hallva bő szókincsemet.
- Mit kejeszel itt? – kérdeztem az ujjammal a számban.
- Úgy gondoltam, mondanivalód van számomra – vont vállat a fiú közelebb jőve.
Elhúzta az ujjamat, s úgy tett, mint aki alaposan megvizsgálja a sebet.
- Nem halsz bele. Megint egy elbaltázott küldetés – csipkelődött rosszkedvet színlelve, de mielőtt reagálhattam volna, kezemet a saját szájához húzta.
- Mit művelsz? – kérdeztem suttogva.
Csókot nyomott a bőrömre, közben pedig még közelebb lépett. Egész testemben bizseregni kezdtem és megremegett a gyomrom.
- Tudom, hogy te hoztál haza…
- Tudom, hogy tudod – vigyorodott el.
- Mit kerestél ott? – Próbáltam józan maradni és nem elkábulni a közelségétől.
- Ugyanazt, amit te…
A pultig hátráltam, ő követett.
- Sajnálom, amiket mondtam.
- Meg van bocsátva. – Lehajolt, hogy fejünk egy vonalban legyen.
Aztán kezeit a combomra csúsztatta, s egy lendülettel a pultra emelt. Felkuncogtam meglepetésemben.
Közben a nappaliban valaki felhangosította tévét. A műsorvezető épp belekezdett:
- A Skins cég ma lebukott, miszerint több állatkísérletet is végzett az utóbbi hónapok során, a város szélén található laborban, ahonnan az utóbbi időben több betörést is jelentettek…
- Hallod ezt? – suttogta a fülembe Drake, s kezét a derekamra téve közelebb húzott magához.
Elmosolyodtam a hírek hallatán.
- Rátérhetnénk a lényegre? – húztam a fejét magamhoz.
Ajkaink egymásra találtak, s szenvedélyes csatába kezdtek, híven tükrözve gazdáik természetét.
Pár órája még azt gondoltam, Charlie mellett rátaláltam valamire, ám ez nem mérhető ahhoz. Most éreztem igazán. Most már végre tényleg szárnyalhattam.


-----------------------------------------------------------------------------------------

A novellával Püspöki Dorka pályázatán Különdíjas lettem (: