Azt hiszem, kezdek igazán megőrülni.
Pár hete egy egércincogástól is a falra másztam volna,
most meg egy ijesztő alak kocsijában ülök, és gondolkodás nélkül az arcát
tapogatom. Na, jó, Noah talán mégsem sejti, mit akarok, mert tágra nyílt
tekintettel húzza ki magát. Nem tántorít el.
Lágyan végigsimítok a bőrén a szeme alatt. Egyszer,
kétszer, és meg is van, amit keresek.
– Te alapozót használsz?
– Nem díjazzák a tetkót az intézetben. – Megkönnyebbülést
látok az arcán, talán mert rájött, hogy nem akarok kedveskedni. – Így is elég
instabil a helyzetem.
– Nem is tudnak róla odabent?
– Már csak pár hónapom van. Kibírod, hogy addig ne reklámozd?
– Ez goromba volt – fordulok vissza a hóesés felé. Szinte
érzem a gúnyos mosolyt a hátamon. – A többi tetoválásod miatt nem dobnak ki?
A korház előtt, mikor egy szál pólóban cigarettázott,
volt alkalmam látni a mindkét karját és kezét beborító káoszt, bár kihámozni
nem sokat tudtam belőle.
– A többit a javítóban csináltattam. Nem tudtak mit
tenni vele.
– Akkor miért nem mondod azt, hogy ez is ott készült?
– Az a barom Era megszámolta.
Era, az intézet igazgatónője, amióta az eszemet tudom.
Mániákusan ügyel a rendre, még ha ezzel nem is ér el sokat, de könnyen el tudom
képzelni róla, hogy feljegyzi Noah tetoválásainak számát. Ettől önkéntelenül is
elnevetem magam.
– Hol vannak még tetkóid?
Noah rögtön kitalálja a gondolataimat.
– A fenekemen lévőről sem tud.
Ezen mindketten nevetünk, és most először érzem úgy,
hogy talán mégsem sorozatgyilkos Zen bátyja.
– Ssh, jönnek! – mutat előre Noah.
A sűrű hóesésen keresztül alig ismerem fel az emberi
sziluetteket, de ahogy közelednek, meghallom a hangjukat. Legalább öten
érkeznek, feldobott hangulatban, amitől újra visszatér a gyomorgörcsöm.
– Nem biztos, hogy be akarok menni. – Suttogok, bár
fogalmam sincs, miért, a társaság már eltűnt Scarlett lakásának ajtaja mögött.
– Nincs visszaút.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése