Oldalak

2012. október 12., péntek

Bejegyzések A.A. naplójából - 20



 Miért is nem jöttem rá előbb? A szemük annyira hasonlít! Mint a szürke hajnal, ami a borús, arcpirosító, őszi napok előfutára.
Egyszerűen odafagyok a kórház várótermének járókövéhez. Újra kell gondolnom az elmúlt órák eseményeit ahhoz, hogy végre tisztán lássak.
Zen nem akart öngyilkos lenni. Kijutott, ahogy tervezte. Feltűnés nélkül. Egy kis pénzért elintézték neki a kimenőjét, a papírjait, a jegyét egy hajóra, mindent. Hogy kik, és mennyire törvényesen, az nem érdekelt. Senki nem tudott a terveiről rajtam kívül… De egyvalaki épp eléggé szemmel tartotta ahhoz, hogy összerakja a képet. Méghozzá nem más, mint a bátyja. Aki most épp ott áll a bejárattól alig öt méterre, cigarettával a kezében, egy szál pólóban vacogva. De ennek a kirakós darabnak még nem jött el az ideje.
A kijutás az állami árvaházból tehát gyerekjátéknak bizonyult, viszont egy dühös báttyal a nyakában Zennek sürgős lett a dolog. Egyik lebujból a másikba szökött, míg talált valakit, aki el tudta intézni, hogy előbb indulhasson. Egy kis ellenszolgáltatásért természetesen. Ettől a ponttól Zen magyarázata zavarossá és feltűnően hiányossá vált. Végül egy sikátorban találtak rá begyógyszerezve. A nála talált anyag miatt nem zárták ki a szándékosságot.
Én viszont kizárom, mivel ismerem. Nem túl jól, az igaz, de hiszek neki. Ha ő azt állítja, nem emlékszik semmire, én elfogadom.
De visszatérve a testvérre… Noah megszökött. Mi másért tette volna, ha nem a kisöccséért?

2 megjegyzés:

  1. Szia Bells!
    Kíváncsi vagyok a szökés részletesebb leírására is - gondolom ezt a későbbiekben majd kifejted. Az új szereplőnek kimondottan örülök, szerintem jó ötlet tőled. A karakterekről még nem sokat tudunk, és nem tudom, hogy ez előnye vagy hátránya a sztorinak. Ez attól függ, hogy hogyan fogod tovább vezetni a történetet ;) De nekem eddig kétségkívül tetszik...
    Várom a következő részt, hogy még többet szakíthassak ebből a naplóregényből. Köszönöm, hogy olvashatom!
    Love.Ella.Fisher

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Kiderülnek még részletek, az biztos. A karaktereket szándékosan írtam ennyire hiányosnak. Szeretném, ha mindenki a saját Zenjét és a saját Audrey-ját képzelné el, nem szeretnék túl sok határt meghúzni. :) Hogy ez előny-e, vagy csak nehezebbé teszi a megértést, azt én sem tudom, de nem kívánok változtatni rajta :)
      És remélem, hogy így is marad pár olvasóm, köztük veled!
      Én köszönöm, hogy olvasod!
      B.

      Törlés