Matt novellája

1.

Matt-tel remekül megvoltunk, sosem vitatkoztunk, pedig fél év alatt bőven lett volna rá alkalmunk.
Egy hónap együtt járás után beavatott a titkába! Akkor és ott, hirtelen nem tudtam, mit kellett volna mondanom, vagy éreznem. Sokkoltak a hallottak! De aztán sikerült viszonylag hamar magamhoz térnem. Ez az egyik, a számos pozitív tulajdonságom közül! Határtalanul boldog voltam, mégis, örömömet egy szemernyi csalódottság keserítette meg. Boldog voltam, mert röpke egy hónap után érdemesnek talált rá, hogy megossza velem életének azon részét, amiről még a családja és a legközelebbi barátai sem tudnak. Pedig ha belegondolunk, racionálisabb lett volna, ha először velük osztja meg, elvégre velük komolyabb és régebb óta tartó kapcsolatban volt, mint velem. Csalódottságom oka pedig az volt, hogy ezt csak egy hónap után tudtam meg! Elvégre egy kapcsolat alappillére az őszinteség, és olyasmit, amin a másik élete múlhat, pláne nem szoktak eltitkolni! Telhetetlen vagyok, igaz? Viszont, a titok ismeretének birtokában végre minden értelmet nyert! Végre tudtam, azért volt mindig annyira visszafogott, mert féltette az életemet. Nem akart alkalmat adni az énje sötétebb felének, hogy kárt tehessen bennem – egészen pontosan az életemben. Már tudtam, hogy azokat a hangokat nem képzeltem, valóban ott zúgtak a fejemben, Matt gondolatai voltak azok! – Hát, már, amelyik.
Olyan három hónap után szóba került az ominózus első alkalom. Természetesen Matt ódzkodott tőle, nem akarta – ahogy ő mondta – ilyen hamar kockára tenni az életemet. Bár nehezemre esett egyet értenem vele, de be kellett látnom, valóban nem lenne túl okos dolog csak úgy, durr bele, nekiesni a dolognak – annak ellenére, hogy kimondhatatlanul kívántam őt, és tudtam, ő még annál is jobban akart engem, de nem akartam belehajszolni, hogy aztán később kellemetlen emlékei legyenek az elsőnkről.
A fél éves együtt járásunk alkalmából romantikus estét szervezett. Sejtettem, hogy a biztos nyugalom érdekében egész estére kipaterolta a családját otthonról. Ennek érdekében már jó pár hónappal ezelőtt vett nekik mozibérletet, amit azzal a feltétellel adott oda neki, ha azt mondja, menjenek, akkor mennek! Mikor kitárta előttem a bejárati ajtót, nem voltam benne száz százalékig biztos, hogy akkor is olyan szilárdan álltam volna a lábamon, ha ő nincs közvetlenül mögöttem! Olyan látvány tárult elém, amit csak romantikus filmekben láthat az ember lánya, és szerintem mindenki hőn titkolt vágya, hogy egyszer hasonló módon meglepjék. Az előszoba minden szegletében gyertyák álltak, azok szolgáltatták azt a kevéske fényt, amiben láthatóvá vált a rózsaszirmokkal „kikövezett” út az ebédlőbe, ahonnét szintén gyertyafény szűrődött ki.
– Tudtam, hogy menthetetlenül romantikus alkat vagy, de erre azért nem számítottam! – nevettem fel zavaromban.
– Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet – mosolygott rám. – De remélem, még nem vagy teljesen lenyűgözve, máskülönben hiába főztem ma a kedvencedet! – Még szélesebben elmosolyodott, majd gyengéd csókot lehelt az arcomra.
– Kérlek, mondd, hogy azért aludtál valamennyit tegnap este!
– Oké. Aludtam valamennyit tegnap este. – Láttam rajta, hogy hazudik.
– Nem aludtál semmit!
– Nem, de azt kérted, mondjam, és ma minden kérésed teljesül!
– Lehetetlen vagy! – nevettem rá, ahogy beléptünk az ebédlőbe. Na, ez alkalommal egyáltalán semmit sem segített, hogy Matt ott volt mellettem! Az agyam kihagyott pár másodpercig, hogy feldolgozhassa a látványt, így az olyan alapvető funkciók, mint az állás, háttérbe szorultak.
– Hoppá! – Kapott el, még mielőtt közelebbi kapcsolatba kerültem volna a padlóval. – Akkor azt hiszem, a pezsgő kilőve, már így sem állsz a lábadon. – Hallottam a hangján, hogy komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ne röhögje el magát. – De az epret ettől még megehetjük. – Kacsintott rám.
– Epres pezsgő?! – Na, ha valamiért odaadtam volna az életemet is, az egy pohár pezsgő, hatalmas, zamatos eperrel! Beakasztottam a lábam a legközelebbi szék lábába, és gyakorlottan magam alá húztam. – Semmi probléma, látod? – Megpróbáltam olyan meggyőző lenni, mint még soha életemben.
– Most alaposan aláástad a gálánsságom.
– Sajnálom, szeretnéd, ha megismételném? – kérdeztem halál komolyan.
– Nem szükséges! – nevetett fel. – Majd bepótolom.
A vacsora fenséges volt, ennek ellenére nem ettem belőle sokat. Tartalékoltam az eperre – a pezsgő része kevésbé érdekelt!
A vacsora végeztével Matt átvezetett a nappaliba, ahol a pezsgő – és a megannyi mennyei eper! – behűtve várt ránk. Nem tudom hogyan, de úgy nyitotta ki a pezsgős palackot, hogy egyáltalán nem volt hangja! Mindkettőnknek töltött egy-egy pohárral, majd belepottyantott a poharakba egy-egy darab epret.
– A világ leggyönyörűbb lányára! – nyújtotta felém a poharamat, a sajátjával pedig magasba emelte, koccintásra készen.
– És a világ legédesebb fiújára! – Összekoccintottuk poharainkat, aztán kortyoltunk a pezsgőből. A mai nap tele van meglepetésekkel! Szerettem a pezsgőt, de eddig még csak egyszer ittam olyat, amire azt mondtam „ez igen!”, és ez is olyan volt – szóval, ha szorosan vesszük, akkor eddig a pillanatig életemben kétszer. Óvatosan letettük poharainkat a dohányzóasztalra, majd Matt leült a plüsskanapéra és az ölébe vont.
– Mondtam már, hogy határtalanul boldog vagyok, amiért vagy nekem? – duruzsolta.
– Ma még nem – mosolyodtam el.
– Na, és azt, hogy a szokásosnál is gyönyörűbb vagy ma? – Szemében valami furcsa csillanást láttam. Talán csak a gyertyafény miatt véltem úgy, de mintha tekintetéből eltűnt volna az önmegtartóztatás tompasága.
– Igazán? – Átkulcsoltam a nyakát és még közelebb húzódtam hozzá. – Mégis mennyire?
– Ellenállhatatlanul. – Leheletén éreztem a pezsgő és az eper furcsa, édes egyvelegét, amitől teljesen elbódultam. Ajkaink lassan közeledtek egymáshoz, de mikor összeértek, úgy éreztem, véglegesen összeforrtak! Vadul és forrón csókolt. Egyik kezét becsúsztatta a lábaim alá, másikkal a derekamat ölelte szorosan magához, majd fellökte magát a kanapéról. Ugyan nem láttam, de sejtettem, hogy vakon indult meg a szobájába felé.
– A világért sem akarok beleszólni, de csukott szemmel bajos lesz bejutni a szobádba – lihegtem, mikor felértünk az emeletre.
– Még szerencse, hogy nyitva hagytam az ajtót – mosolyodott el kajánul.
Ahogy belépett velem az ajtón, és lopva kinyitottam a szemem, hirtelen ismét megmakacsolta magát az agyam. Ez alkalommal a levegővételért felelős rész vett ki pár másodpercet szabadság gyanánt. Matt szobájának narancssárga falai a megannyi apró gyertya lángjának fényében fürödve olyan volt, mintha naplemente lett volna, de kizárólag csak a szobában! Matt finoman letett az ágyra. Virtuóz módon szabadított ki a ruhámból, közben apró, forró csókokkal haladt mind lejjebb és lejjebb az immár meztelen területeken. Megragadtam az ingét, és próbából rántottam rajta egyet. Külön hálával tartozom az égnek, amiért ma patentosat vett fel! Lefejtettem róla az ingét, majd ledobtam az ágy mellé.
Hirtelen egy pillanatra megmerevedett fölöttem és mélyen a szemembe nézett. Tekintetében ismét láttam az önmegtartóztatás ködét, de mögötte valami felcsillant. Megesküdtem volna rá, hogy az a csillanás a másik énjének elszántságának szikrája, de annyira rövid ideig tartott ez a pillanat, hogy ezen nem volt időm különösebben elmerengeni. Ajkai fojtatták útjukat a hasam felé. Egyszeriben furcsa érzésre lettem figyelmes. Olyan volt, mintha hirtelen erőt vett volna rajtam a fáradtság. Mikor megpróbáltam megmozdítani a fejem, csodálkozva tapasztaltam, hogy nem tudtam!
– Matt? – A hangom kifejezetten bágyatag volt. Mikor Matt rám emelete a tekintetét, biztos voltam benne, hogy ő néz vissza rám! A szemében volt valami, ami a ragadozókra emlékeztetett. Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy végem van! A testem fájdalmas görcsbe rándult és könny gyűlt a szemembe. Éreztem, ahogy az élet lassan kiszivárog belőlem. Egy utolsó pillantást vetettem a fiúra, akinek az elméje fölött immár ő uralkodott. Akiről tudtam, valahol mélyen most éppen ugyanúgy haldoklik a látványtól, ahogy én. Életerőm utolsó szikráját felhasználva rebegtem egy szeretleket, majd minden elsötétedett. Nem tudom, pontosan mennyi idő telt el ezután, de azt tudom, hogy magam sem akartam felfogni, hogy bár csak nagyon tompítva, de érzékeltem a körülöttem lévő világot! Jéghideg fuvallat söpört végig a testemen, majd őrjítő forróság. Artikulálatlan szavak visszahangoztak a messziségben.
Zihálva tértem magamhoz, Matt karjai közt. Egész testében remegés rázta és zokogott. Ahogy a látásom kezdett kitisztulni és végre képes voltam fókuszálni, észrevettem, hogy a szemei alatt hatalmas karikák feketélletek, bőre szinte falfehér volt és a haja is hasonlóan kifakult. Tekintetem visszaterelődött a szemére, és ekkor vettem észre, hogy a szeme gyönyörű, mély acélkék helyett egységes fekete volt.
– Matt, jól vagy? – A hangom remegett, és egy árnyalatnyival mélyebbnek is tűnt.
– Még kérded? – Éjfekete szemeiben olyan fájdalom ült, amit egész eddigi életemben csak egyszer láttam. Apám tekintete volt ilyen, hosszú hónapokig, miután anyám meghalt.
– Mi történt? – Már előre rettegtem a választól, de muszáj volt tudnom!
– Elborult az agyam – kezdte könnyeivel vívva. – Azt hittem ennyi idő után végre képes leszek uralkodni felette, de nem! Az utolsó emlékképem, hogy pezsgőt ittunk.
– Akkor én most, hogy…? – Az „élhetek” valahogy nem akart a nyelvemre jönni. Azzal végérvényesen elismertem volna, hogy bár csak egy rövid időre, de meghaltam.
– Akkor tértem magamhoz, amikor azt mondtad, szeretsz. – Ezek szerint sikerült. Hát, legalább ezt pozitívumként könyvelhetem el! – Egészen addig nem tudtam felülkerekedni rajta. Nem tudnám pontosan megmondani hogyan, de visszahoztalak az életbe. – Így már a külseje is értelmet nyert. Ugyan még soha nem láttam őt úgy, hogy az energia készletét nagyjából a nullával tette volna egyenlővé, de a látvány nagyjából megfelelt az általam elképzelteknek.
– És ennek van valami következménye rám nézve? – Huh, de hamar túltettem magam a tényen, hogy meghaltam! Ami nem megy, azt nem kell erőltetni, majd felfogom később!
– Nem tudom – mondta elmerengve. Éjfekete szemét rám emelte. A pupillája peremén aranyos csillogásra lettem figyelmes. Tudtam, hogy ilyenkor az elmémbe próbál bejutni, de ez alkalommal nem éreztem a jelenlétét a fejemben.
– Matt? – Nem felelt, arca kifejezéstelenné vált. – Matt! – Lekevertem egy kisebb pofont, hogy magához térítsem.
– Aú! Kösz, ez kellett. – Dörzsölgette meg az arcát ott, ahol eltaláltam.
– Szívesen máskor is. Figyelj, nagyra értékelném, ha ilyesmivel nem próbálkoznál mindaddig, amíg nem leszel újra a régi önmagad.
– De muszáj volt tudnom, belelátok-e még az elmédbe! – erősködött.
– És, mire jutottál? – színleltem teljes tudatlanságot. Pontosan tudtam, hogy a kísérlete nem járt sikerrel, abban azonban magam sem voltam biztos, hogy ez csak a jelen állapotának köszönhető-e, vagy ez örökérvényű lesz-e?
– Semmi – motyogta lemondólag.

-----------------------------------------------------------------------------------


Vélemények:

Isabella Reed:

Hát kedves Matt!

A novellád már az elején megragadta a figyelmemet, s kisebb zökkenőkkel, végig ki is tartott a dolog. Tetszik a stílusod, össze tudod egyeztetni a komoly gondolatokat a humorral, pedig ez sokaknak nem mindig jön össze.
Eszembe jutott egy regény - gondolom mindenki sejti melyikről van szó - amiben végig nagy gondot jelent az önuralom, ahogy itt is. Örülök, hogy itt, Mattel megmutattad nekünk ezt a szemszöget is, azt, hogy lehetne így is…
Volt egy-két rész, ahol pár szóval még megtoldottam volna egy mondatot, vagy épp kivettem volna egy-kettőt, ám összességében jó lett.
Gratulálok!


Anett:
Nem keltette fel túlzottan az érdeklődésem. Igazából nem derül ki, hogy Mattnek mi a baja. A párbeszédek pedig eléggé nyálasra sikeredtek…


Kriszti:
Az alapötlet jó, a szerelmesek mindent feladnak egymásért. Azonban zavaró a történet végén felmerülő rengeteg kérdés, amire nem kap választ az olvasó. Mi volt Matt? stb. Vigyáznod kell, hogy megfelelő mennyiségű információt közölj, mert ha nem értettük a történet tanulságait, mondanivalóját, célját, sajnos nem lesz élvezhető a mű. A megfogalmazásaid, a jelzők csak itt-ott nem helyénvalóak. Élvezhetően írsz, de néha elég egy-egy szót, jelzők nélkül leírni, mert úgy is elérheted azt a célt, amit szerettél volna.
Ügyes munka. Gratulálok.

Indyra Myles:
Ennek a novellának se füle, se farka. Eleve nincs vége. Így, hogy a narrátor túléli, még csattanója sincs. A párbeszédek mesterkéltek, valóságtól elrugaszkodottak, nyögvenyelősek. A romantikából, a túlfűtött vágyakból semmit nem érzünk át, minden egyes részlet sablonos, előre kitalálható. Az olvasó egy ideig kitalálgatja, hogy mi fog történni, de aztán elunja. A háromvonalas helyesírási hiba (*fojtatták) pedig végleg kiüti a biztosítékot.


Balázs:
Az alapötlet egy elég erős alkonyatkoppintás szerintem... kár, hogy minden vállalkozószellemű emberkét ennyire befolyásol az a történet.
De, ha ezt nem is vesszük, számomra akkor is eseménytelen volt. Valahogy nem ragadt magával az egész. A fogalmazásmódja (egy két szép kifejezéstől eltekintve) teljesen középszerű.
Lehet, hogy bennem van a hiba...