Bejegyzések A.A. naplójából - 17

Öngyilkossági kísérlet.

Nem az első ezen a helyen. De az első, ami megdöbbentett.

Olyan lelkes volt, mikor a terveiről beszélt. Aztán egyszer csak úgy dönt, hogy befejezi? Na, nem mintha nem jöhetett volna számításba a vagdosás után… De nekem akkor is elállt a szavam. Szó nélkül ott is hagyom Dr. Ridert, nem teszek említést a szekrényben tett felfedezésemről. Valószínűleg amúgy is felfedezték a nyomát.

Egy zombi lélekjelenlétével találok vissza a szobámhoz. Most sajnos nem tudom elkerülni Teát.

– Mi van veled? Fehér vagy, mint a fal! Megint fáj a hasad? – rohan le, ahogy belépek.

– Semmi bajom – suttogom, miközben az ágyamra huppanok. A tekintetem a semmibe mered, képtelen vagyok koncentrálni. Az agyamban az utóbbi napok eseményei bukkannak fel véletlenszerűen.

– Ismered Noah-t? – akasztom meg Tea aggódó szövegét a kérdéssel.

– A fura, gót srácot? Nem, de mindenki róla beszél mostanában. Ő volt az, aki megszökött. Nemrég hozták vissza.

Váó! Na, ezt eddig nem tudtam.

– Mi a fenét akarhat tőlem?

– Akar tőled valamit? – Tea reakciója nem hasonlít Hollyéra. Ő most is csak aggódott. – Nem akarok hazudni neked Audrey, de a srác állítólag a javítóból került ide három éve. Azóta is csak feltételesen van szabadon. Akikkel lóg… mind bűnözők. Tudom, fura ezt tőlem hallani, de mégis. Vigyázz vele!

Több volt, mint fura. Teán kívül nem nagyon ismerek másokat. Nem is akartam soha. Őt többször elkapták drogbirtoklásért és lopásért. És ha ő azt mondja, vigyázzak valakivel? Azt az embert sosem akarom viszont látni!

De hát nem akarás kérdése, szokták mondani.

 

Bejegyzések A.A. naplójából - 16

 

Január 8.

Azt persze, nem említette, mikor keres.

És hol a francban van Zen?

Január 9.

Elegem van a titkokból. Nem mintha nekem nem akadna pár.

A folyosó huzatos. Itt a tél. Dr. Riderrel futok össze, pedig szombat van.

– Doktornő – megpróbálok illedelmes hangot megütni, bár ez sosem volt az erősségem. Mármint nem az udvariasság. Hanem maga a hangadás. Az, hogy én szólítsak meg valakit.

– Audrey – mosolyog rám, aztán elkomorul. – Valami baj van? Fájdalmaid voltak… vannak?

Megrázom a fejem. Tudom, hogy nem adta fel a betegségem keresését. Hisz az ember nem vérzik csak úgy spontán. Engem viszont ez nem izgat, míg nem fetrengek újra a földön.

– Zenről akarok kérdezni – bököm ki.

Nem látszik túl meglepettnek.

– Oké. Menjünk valahova, ahol nyugodtan beszélgethetünk. Nekem is van pár kérdésem.

Miféle kérdések? Bosszantani akar? Nem mesélni akarok, hanem kideríteni dolgokat. Végül is követem a nevelők emeletéig.

– Maga itt lakik?

– Csak néhanapján maradok bent. Ha sok a munka…

Apró, dísztelen egyen-szobája van. Egy íróasztal, egy keskeny ágy és vége. Értem már, miért olyan elégedetlenek az alkalmazottak.

– Szóval, mit szeretnél tudni? Ugye tisztában vagy vele, hogy az orvosi titoktartást tiszteletben kell tartanom? A gyógyszereiről nem mesélhetek.

– Gondolom antidepresszánsok – csúszik ki. Mi a fene van velem? Hirtelen akkora szám lett, mint Hollynak? Ó igen, megkérdeztem a Szőkeség nevét.

– Láttál valamit, Audrey? Mondd el, ha történt valami! – Kétségbeesettség, jól látom? Még több kérdést vet fel a doki viselkedése.

– Nem. Hol van?

– Kórházban.

Bejegyzések A.A. naplójából - 15

Soha életemben nem találkoztam még vele, ez biztos.

Az újonnan szerzett, önjelölt ismerősöm, – akinek egyébként a nevét se tudtam -, már javában a figyelme felkeltésén ügyködik. Nem túl sikeresen.

Hamar megunom a felesleges pipiskedését, és odamegyek hozzá. Nem is értem, hova lett a mániákus emberundorom. Létezhet ilyen?

Megkocogtatom a vállát, bár bevallom nagy kihívás ennyire magasra nyújtóznom. A legijesztőbb tekintet mered rám, amitől valaha is menekülnöm kellett.

– Audrey?

Meg sem lepődöm, hogy tudja a nevem. Vagyis, ha jobban belegondolok, de. Rendesen meglepődöm. A hangja még kevésbé szimpatikus. Rekedt és halk. Valahonnan mégis ismerős.

– Ki vagy te? – dadogom szinte egyszerre a Szőkeséggel, csak más hangsúllyal. Én rémülten, ő csodálattal.

– Noah.

– Ismerjük egymást? – kérdezem elbátortalanodva, hisz az egész baráti társasága, akikkel eddig csevegett, engem vizslat.

– Hogy lehet, hogy mi még nem? – kotyog közbe Szőkeség. – A múltkor túl gyorsan elrohantál.

– Ezt nem itt kéne – pillant maga mögé, ahol sokan érdeklődve hegyezik a fülüket.

– Akkor hol? – emelem fel a hangom, bár jól tudom, hogy lett volna már lehetőségem tisztázni a dolgokat.

– Majd kereslek.

Ezzel otthagy a locsogó szőkével.

Mindenki engem bámul.

A gyomromba tűk szúródnak.

A válasz a menekülés.

Picike díj

 

Először is nagyon megköszönöm Gabriella Fishernek, hogy gondolt rám! Na és persze, hogy mindig akad számomra egy-egy értékes véleménye!

- A jelölő minden kérdésére válaszolni kell!

- Mi okozta az írói válságod, miért nem kezdesz egy új regényt - új lapról?
- Ez nyáron kezdődött, és a mai napig nem akad hely, ahol nyugodtan egyedül lehetnék és írhatnék, ezért ha van is ötletem, hát a népes családom gyorsan elveszi a kedvem. Sajnos ez nemcsak az írást veti vissza, hanem a közérzetemet is. Bánt, hogy nem írok. Ami kikívánkozik, bennem ragad, nagyon idegesítő érzés. 
Másrészt most már az iskola miatt sincs időm. 
És ha ez nem lenne elég, hát már gépemet is csak maximum 1-2 óráig használhatom, és azalatt már kedvem sincs nekiállni vagy folytatni a hosszabb regényeket... 
 - Milyen típusú könyveket szeretsz olvasni?

- Ez érdekes kérdés, igazából még én sem tudom rá a választ. Rengetegfélét olvastam és szeretnék még olvasni a továbbiakban, de amíg nem olvastam mindenfélét, nem választhatok. :) Félretéve a hülyeségemet, szeretem a történelmi regényeket, fantasyt és ahogy én nevezem a 'súlyos lélektanit', ami egyszerű, de mégis hatalmas hatású.

 - Hogyan jött a novellacsokor ötlete?

- Ez összefügg az első két kérdésre adott válaszaimmal is. Először is az időhiány miatt gondoltam úgy, hogy egyszerűbb a novellasorozatot folytatni, mint egy nagyobb lélegzetvételű dologba kezdeni. 

Másodszor pedig ez az egyszerű, de gigantikus jelentésű könyvek iránti szeretet késztetett, hogy hasonlót alkossak. Még elég kezdő az ihletadó könyvhöz képest, de engem valahogy megnyugtat, ha írhatom.

 - Nem gondolkodtál még nagyobb körű publikáláson, mint például a könyvkiadatás?

 - Ó, hát ezen melyik író nem gondolkodik? :) 

Nem érzem, hogy már olyan szinten lennék, hogy képes legyek egy kiadható könyvet megírni. Persze, írtam már kis regénykezdeményeket, de valahogy egyik sem volt átgondolva, sokat kéne még dolgoznom rajtuk. Egyszer majd talán...

 - Mit gondolsz, mi az erősséged az írás terén?

 - Ritkán sikerül igazán írnom. Rengeteget gépelek és gondolkodom, de csak párszor 'esem' olyan állapotba, hogy szinte nem is én vezetem a kezem, hanem végigkísér az ihlet, vagy ki ahogy nevezi. Pedig azt hiszem, ez az én erősségem, ez az amitől meg lehet kedvelni az írásaimat.  A többit csak úgy elviselik az olvasóim, de azok a bizonyos cselekedetek, párbeszédek, monológok, leírások fogják meg őket, amiket arra a megmagyarázhatatlan belső sugallatra írok.
Szóval röviden úgy hiszem, az én erősségem abban van, hogy néha átengedem az irányítást valami nagyobbnak.


- 5 dolgot kell elmondanod magadról!

1. Rajongok a magyar és külföldi alternatív zenéért. 
2. Nagyon szeretem a Trónok harca könyvsorozatot, és a tv-s adaptációt is.
3. Nem vagyok haragtartó, szinte mindent megbocsátok öt perc alatt.
4. Nagymamám jóvoltából romantikus ponyvákon nőttem fel, és bevallom, most is több tucat van a polcaimon. Tökéletes kikapcsolódás. Nélkülük valószínűleg sosem kezdek el írni.
5. Akartam valami nagyot írni ötödiknek, de elfogytam. Fáj a fejem. :) Ezzel az aktuális, kihagyhatatlan adattal zárom. 


A továbbadást, ha megbocsátjátok, megint kihagyom, mert nem akarok csak úgy a levegőbe osztogatni díjakat, és be kell valljam, mostanában szinte semmi olyat nem olvastam neten, ami már ne kapott volna épp elég dicséretet. :)
(- Öt kérdést kell feltenned a jelöltednek!

- Továbbadni egy embernek és persze linkelni a blogját!)

Bejegyzések A.A. naplójából - 14

Január 6.

Két napja megállás nélkül csak Zenen jár az agyam. A rohamom óta nem láttam, ami már négy napja volt. Ez már beteges, gondolom, de mégis mit tehetnék. Ilyenkor pont olyan ostobának érzem magam, mint azok az elsőéves csitrik, akik rajongva ugrálják körbe a focistafiúkat.

Kiderítettem, hogy az igazi neve Gage. Csak a doki tudta, pedig legalább kismillió idegent megkérdeztem. A legszomorúbb pedig, hogy Ridernek is fél órás kutatásba telt, míg kiderítette.

– Miért szeretnéd tudni?

– Ennyire furcsa, hogy tudni akarom egy diáktársam nevét?

Elfogadta az indokot.

Gage Wymer. Nem éreztem közelebb magam a rejtélyhez.

– Nem látta mostanában? – fordulok vissza a betegszoba ajtajában.

– Zent? Ritkán látom, mióta nem szedi a gyógyszereit.

– Gyógyszerek?

A nő furcsán grimaszol, mint aki bánja, hogy egyáltalán megszólalt.

– Nem mesélhetek erről.

– Persze – bólintok, pedig belül marcangol a kíváncsiság.

Visszaballagok az iskola területére. Nagy a lökdösődés a folyosón, vége a negyedik órának. Ilyenkor húsz perc szünetet kapnak a diákok. Nekem nem volt jobb elfoglaltságom, mint lemenni a leleteimért az iskolaorvoshoz. Na, nem mintha túl sok mindent mutatnák a papírok. Semmi bajom, ez a diagnózis. Az első ijedtség a májbetegséggel kapcsolatban csak a felületes vizsgálati eredmények miatt merült fel. A vérem bebizonyította, hogy csupán a fejemben nincs rendben minden.

Hirtelen az a szőkeség pattan elém, aki a furcsa üzenetet adta a vécében.

– Na, milyen volt a randi?

– Milyen randi? – torpanok meg.

– Hát, ami a levélben vooooolt – kacsint rám cinkosan.

TUDTAM, hogy megnézte. És utána még képes volt hazudni róla.

– Nem mentem el. – A hangom egyáltalán nem cseng hívogatóan, ennek ellenére a Szőkeség nem tágít mellőlem.

– Mi az, hogy nem? De hát… mondtam, hogy egy cuki fiú adta!

– Későn olvastam el – vallom be, és csak most tűnik fel igazán, milyen szánalmasan hangzik is ez.

– Uram atyám!

– Tudom, nevetséges – morgom a garbóm nyakába.

– Nem az! – heveskedik a lány. – Mármint az… de nézz a büfé irányába! Ne olyan feltűnően! Ő adta a levelet! – és vigyorog, mint egy barátnő, aki drukkol a másiknak.

Eredmény

Egy újabb remek pályázat ért a végéhez :)

2. helyezett: Isabella Reed

Végeredmény:

    Epika 54/65 83%

    Dráma 12/14 86%

    Líra 20/21 95%

Összesen:

     86+1/100

87%-os dolgozat

Az eredményhirdetés itt: 

http://kisnovella.blogspot.hu/2012/08/eredmenyhirdetes.html 

 És az oldalon megtaláljátok a feladatokat is.

Merengve gyújtottam világosságot,

Elűzve az éjnek borús árnyait,

Feledte lelkem az óvatosságot,

S kitárta szárnyait.