Bejegyzések A.A. naplójából - 15

Soha életemben nem találkoztam még vele, ez biztos.

Az újonnan szerzett, önjelölt ismerősöm, – akinek egyébként a nevét se tudtam -, már javában a figyelme felkeltésén ügyködik. Nem túl sikeresen.

Hamar megunom a felesleges pipiskedését, és odamegyek hozzá. Nem is értem, hova lett a mániákus emberundorom. Létezhet ilyen?

Megkocogtatom a vállát, bár bevallom nagy kihívás ennyire magasra nyújtóznom. A legijesztőbb tekintet mered rám, amitől valaha is menekülnöm kellett.

– Audrey?

Meg sem lepődöm, hogy tudja a nevem. Vagyis, ha jobban belegondolok, de. Rendesen meglepődöm. A hangja még kevésbé szimpatikus. Rekedt és halk. Valahonnan mégis ismerős.

– Ki vagy te? – dadogom szinte egyszerre a Szőkeséggel, csak más hangsúllyal. Én rémülten, ő csodálattal.

– Noah.

– Ismerjük egymást? – kérdezem elbátortalanodva, hisz az egész baráti társasága, akikkel eddig csevegett, engem vizslat.

– Hogy lehet, hogy mi még nem? – kotyog közbe Szőkeség. – A múltkor túl gyorsan elrohantál.

– Ezt nem itt kéne – pillant maga mögé, ahol sokan érdeklődve hegyezik a fülüket.

– Akkor hol? – emelem fel a hangom, bár jól tudom, hogy lett volna már lehetőségem tisztázni a dolgokat.

– Majd kereslek.

Ezzel otthagy a locsogó szőkével.

Mindenki engem bámul.

A gyomromba tűk szúródnak.

A válasz a menekülés.