Nem is tudom, hogy szerencsének vagy szerencsétlenségnek lássam.
Sírni van kedvem, de mégsem vagyok annyira szomorú.
A helyzet, hogy minden hosszabb hangvételű, szívemhez közel álló, de igazából nem sokat érő írásom eltűnt az éterben. (Kivétel az Élet helyett)
Talán ez egy felhívás volt a sorstól, hogy ideje hagynom azt, amit már úgysem tudok befejezni, és belekezdeni a megmaradt ötletekbe?
Ki tudja...
Talán itt az ideje az Ösztönöknek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése