Jelmezbe bújva

Órák óta figyelte. 

Talán nem ő volt a legszebb, de mind közül a legkülönlegesebb, ebben a férfi biztos volt. 

Hűvös arckifejezésével jól leplezte belső izgalmát, ám szenvedélyes lelke fel-felbukkant pillanatokra: a barátaival váltott cinkos mosolyokban, vagy a díszlet csodálásakor.

Főleg a ruhája lepte meg. Nem a megszokott unalmas összeállítás volt, hanem valami új, lélegzetelállító. Hosszú, a bokáját verdeső csipkeruha. A szabása régimódi, de annál szebb. Magas gallérját ezüstszínű gyöngyök vették körül több kört is megtéve a kecses nyak körül. Az ujjak könyékig szétnyíltak, így az anyag szabadon lebegett minden mozdulatra.  A melle alá éppen egy fehér bársonyszalagot kötöttek, talán, hogy még inkább felhívják a figyelmet ártatlan bájaira. A ruha egyenes vonalú szoknyában végződött, amin ugyanolyan csipke nyújtózkodott jobbra-balra, mint a kelme többi részén.

Találkozott a tekintetük. A lány tett felé egy lépést, mire egy merész hasítás alól alabástrom comb és üvegcipő bukkant fel.

– Öné a szerep! – kiáltotta el magát a férfi, az öröm lángját gyújtva fel ezzel a kék szemekben. Nem törődött vele, hogy a meghallgatás még el sem kezdődött. – Tökéletes jégkirálynő lesz!