12 évesen...

Úúúúú, gyerekek, mit találtam!:D
Ezt a 'regényt', aminek címe sem volt, 12 évesen kezdtem el, de csupán két fejezetig jutottam. Pedig igazán kedveltem Abbyt :)



1. Fejezet

Gyorsan, gyorsabban, csak ez lüktetett a nő fejében, miközben megpróbált még jobban sietni a havas csúszós mellékutcán, magas sarkújában.
Érezte, hogy valaki követi. Érezte a hátában pillantását.
Fuss, fuss, kiabált belül egy hang.
De még mielőtt megemelhette volna a lábát, maga mögül hallotta a lépteket. Kővé dermedt, amikor egy kéz a vállán pihent meg.
Lassan megfordult és majdnem felsikoltott a látványtól.
Egy férfi volt rongyos ruhában. És véres… igen véres volt a ruhája.
Meg fog ölni! Felsikoltott, de már késő volt. A férfi elkapta, és szájára tapasztotta kezét, majd keze egyre lejjebb csusszant.
A nő hiába harapott, sikoltozott és kapálózott, a férfi sokkal erősebb volt…

Abigail felriadt rémálmából. Felült és bokájához kapott, ahol vadászkését szokta tartani.
Nem volt ott. Persze, hiszen az ágyban van.
Nyakán még mindig érezte a kéz szorítását.
Brutális, gondolta. És nap, mint nap ilyenek gyilkolásznak az utcán.
Na de ő sem tud mindenkit megvédeni! Ahogy apját sem tudta…
- Nem! – kiáltott fel a sötét szobában.
A párna alá nyúlt és kivette a kilenc mm-es RG 88-át.
A biztonság kedvéért itt is tartott egyet. Megszokás.
Most kiugrott az ágyból és az ablakon keresztül ugrott a kertbe.
Érezte, hogy valaki figyeli, mint az utcán, álmában.
Meg is találta a betolakodót. Rian.
- Te meg mit keresel itt? – szólt rá mogorván.
- Téged vártalak. Tudtam, hogy megérzed a jelenlétemet, még álmodban sem hagylak nyugodni.
- Észrevettem. Mit akarsz? – lépett közelebb Abigail.
Egyáltalán nem kedvelte Ryan-t.
Bár a fiú megbízható volt, de nagyon ügyetlen.
- Morcosan keltünk? – gúnyolódott a rongyos, koldus kinézetű fiú.
- Mindjárt morcos leszek és azt nem éled túl – fenyegetőzött a nő.
- Jól van jó. Felfogtam – vihogott. – Trudy a kis rendőr haverod újra megkeresett és rólad kérdezősködött.
- Remélem, nem mondtál neki semmit – lépett közelebb fenyegetően Abi.
Fegyverét pizsamának használt rövid nadrágja övébe rejtette.
Akár egy amazon.
- Nem semmit, de nem bírom sokáig, engem is lesittel, ha nem köpök.
- A zsarut majd én elintézem és most a másik dolgot.
- Milyen másik dolgot? – kérdezte, Rian.
- Gyerünk, Rian! Nem érek rá!
- Oké, oké! Kail-ról van szó. Nem akarok panaszkodni, de az öcsi ki akart nyírni.
- Mikor?
- Tegnap, este – felelt Ryan, majd jelezve, hogy végzett a kapun átugorva távozott.
Kölyök, gondolta Abi. Kail, a rohadék sosem tudja hol a helye.
Na és ez a Trudy! Zsaru létére elég vonzó, állapította meg, bár még csak egyszer látta.
Abi az ablakon keresztül visszamászott hálószobájába.
Majd holnap, gondolta és nyugodtan visszafeküdt.
Hűséges barátját – vagyis a pisztolyát – visszatette a párna alá.
A rémálmok most elkerülték, de a férfi arca ott lebegett előtte, mint következő áldozat.

Abi a telefon csörgésére ébredt.
- Ki az? – szólt bele álmosan.
- Itt Martin Trudy hadnagy…
- Mit akar? – szakította félbe Abi.
- Beszélni magával…
- Be akar idézni, kihallgatásra?
- Mi lenne, ha egyszer végig hallgatna…
- Hallgatom – Abi alig bírta elfojtani nevetését.
- Szóval, nem akarom beidézni, mivel nincs okom rá, hanem idézés nélkül szeretném ha mesélne nekem a…
- Hát persze még mit nem! Visszhall! – mondta még, aztán letette és a biztonság kedvéért a csatlakozót is, kihúzta a falból.
- Szemét zsaru – morgott.
Ránézett az órára. Fél hat.
Felkelt az ágyból és a napi fekvőtámasz után elment zuhanyozni.
Felfrissülve lépett ruhás szekrénye elé. Kiválasztott egy khaki színű nadrágot és ujjatlan toppot vett fel hozzá.
Nyár volt. Talán az elmúlt tíz évben a legmelegebb.
Hosszú ébenfekete haját szorosan összefonta. A fonat éppen a derekáig ért.
Aztán a konyhában megpróbált előhalászni egy tiszta tányért a mosogatóból.
A pirítós volt a legegyszerűbb kaja, amit el tudott készíteni.
Épp bele akart harapni, mikor csöngettek.
A falra szerelt kamerás csengőből Kail röhögött rá.
- Mit akarsz? - nyitotta ki az ajtót.
- Szervusz Abi! – köszönt gúnyosan Kail.
- Nincs pénzem és időm se a hülyeségeidre, úgyhogy vagy mondod vagy húzz el!
Kail erre csak beljebb tolakodott.
- Szóval kezdjük! Rian, ki akar nyírni – jelentette ki.
- Ő ugyanezt állítja csak rólad!
- A kis rohadék, még hazudik is! – borult el Kail mindig derűs arca. – Figyelj Abi, bármit is mondott nem igaz!
- Tudod mit Kail? Nem érdekel! Miattam kinyírhatjátok egymást, ha ettől jobban érzitek magatokat, de neked legyen több eszed. Az még csak egy kölyök.
Amikor még viszonyuk volt ez mindig hatott Kail-ra.
A férfi nagyon vonzó volt, de Abi-ben már nem ébresztett olyan érzéseket, mint más nőkben.
Sűrű haja homlokába hullott és arcát egy nagy sebhely szelte át, ami csak vonzóbbá tette.
Arcvonásai határozottak voltak, akár modell is lehetett volna, ha nem lövik el az arcát.
- Te engem is úgy kezelsz! - panaszkodott a férfi.
- Dehogyis! – próbálta lekoptatni Abi, mivel tudta, hogy most megint azzal fog jönni, hogy milyen szép pár voltak.
- Pedig mi olyan szép pár voltunk, de te otthagytál azért a tökfilkóért! – húzta magához Kail, majd gyorsan ellökte, mikor megérezte a nő térdét ágyékában.
- Kail! Van még valami mondanivalód? Nem? Akkor, szia! – lökte ki az ajtón Abi, majd gyorsan becsapta előtte.
Visszaült konyhája pultjához és újra bele akart harapni pirítósába, mikor ismét csöngettek.
Abi letette a fejét a pultra, és nyögve mondta.
- Föladom!
Felállt, majd ahelyett, hogy megnézte volna ki az, azonnal az ajtóhoz ment.
Már csak ez kellett!
- Jó napot Ms. Jackson! – köszönt Martin Trudy őrnagy.
- Miben segíthetek?
- Szerintem elromlott a telefonja, nézesse meg!
- Köszönöm a tanácsot! – nevetett Abi.
- Mi olyan nevetséges? – mosolygott Martin, amitől ellenállhatatlan lett.
- Semmi…
- Rendben, akkor beszélhetnénk a kihallgatásról?
Abi határozott arcáról azonnal lefagyott a mosoly. Arca elkomorult és apjától örökölt gyönyörű szemei elsötétültek.
- Nem!
- Miért?
- Mert nem! – azzal becsapta az ajtót és ráfordította a kulcsot.
Visszament a konyhába, de már semmi étvágya nem volt.
Újra édesapja jutott eszébe.
Vadászkését felkötötte bokájára. Ahogy hozzáért, elgondolkozott hivatásán.
Miért is lett az ami?
Nem tudta biztosan. Talán apja halála ébresztette rá, hogy nem kell feltétlenül a jó oldalon állni, ahhoz hogy jót cselekedjen. De nem kell feltétlenül a rossz oldalon sem.
Így lett Abi először zsaru, apja halála után áttért a rossz oldalra és a végén a kettő között állapodott meg.
Apa megtanította, gondolta. Figyelj oda a részletekre, azok sokat elárulnak rólad – mondta mindig.
Gondolataiból kopogás térítette észhez.
A terasz ajtónál megint a zsaru. Abi előkapta a vadászkést és háta mögé, rejtve beengedte a férfit.
- Azt hittem sosem fog észrevenni! – mondta az őrnagy.
Abi mögé lépett és állát megtartva nyakához szorította kését.
- Megmondtam, hogy hagyjon!
- Nem tudtam, hogy egy amazonnal állok szemben. Van erre engedélye? – kérdezte, majd egy hirtelen mozdulattal kicsavarta a kezéből és ő szorította Abi nyakához.
De Abi nem adta könnyen magát. Övéből elővette pisztolyát és a férfi lábához, szorította.
- Képzelje ehhez is, van engedélyem! – mondta, miközben a férfi elengedte.
- Igazán?
- Na és még van kérdése? – rejtette vissza kését bokájához.
- Természetesen van, de nem hiszem, hogy megfelelő az időpont – nézett a pisztolyra Martin.
Abi csak most nézte meg alaposan. Barna haja a legújabb divatnak megfelelően volt fésülve. Álla határozott előugró volt. Szeme aranybarna, és orra kissé ferde, valószínűleg eltört, gondolta Abi.
- Tetszem? – kérdezte a férfi mosolyogva.
Ez a kérdés észhez térítette Abi-t.
- Hát persze! Imádom a zsarukat. – mondta gúnyosan, majd fegyverét fölemelve az ajtó felé intett.
- Máris elküld? – biggyesztette le az ajkát a férfi.
- Viszlát! – csapta be a férfi után az ajtót Abi, majd nagyot sóhajtva az ajtónak támaszkodott.
Kezdett elege lenni a rendőrökből, főleg ha ilyen vonzóak.
Később hátra ment a kertbe és fölmászott gyerekkori játszófájára.
Ide építtette házát, ahol évtizedekkel ezelőtt még dédszülei éltek, majd nagyszülei.
Ő szüleivel már a városban lakott, Los Angelesben. Ez a kis település majdnem egy órányira volt a várostól.
A fáról az egész kisvárost be lehetett látni. Szemben egy kis dombocska rajta egyetlen egy sírral.
Egy kislányé volt. A kislány itt élt egy főúri családban körülbelül háromszáz éve. Hősi halált halt huszonegy évesen, miközben sebesült férjét védelmezte. Persze ez csak egy legenda volt. Abi sose hitte el igazán.
A legfelső ágon guggolva figyelte a szomszédokat.
Jobbra a szomszédja egy kedves öreg nő volt, de a házából rettenetes bűz áradt. Pletykák szerint megölte a saját férjét és azt őrzi a pincében.
Tuti nagyi, gondolta Abi.
Balról a szomszédja egy fiatal férfi volt. Néma. Csak Abi tudott vele beszélni. Néha arról beszélnek, hogy milyen naivak azok az emberek, akik éppen mellettük voltak.
Szembe szomszédja egy házsártos vénasszony volt, aki állandóan azt hajtogatja, hogy tudja miféle ipart űz. Persze ezt a hozzá járó férfiakra értette.
Abi két ugrással a földön volt. Teste igazán hajlékony volt és macskaügyességgel ugrált házakon, fákon, vagy ami volt.
Ideje indulni, gondolta miközben pisztolyát és töltényeket tett egy övtáskába.
Ilyenkor a városban volt és munka közben az embereket figyelte. A munka… egy biztosítónál volt tanácsadó. Rém unalmas volt, de jól fizettek.
Motorral ment. Régi szenvedélye volt a motorozás. Már gyerekkorában is imádta a motorokat. Amikor összejött a pénz, azonnal megvette első nagymotorját, egy Suzukit.
Egy fél óra alatt bent volt. Már várták. Persze megint lehordták, hogy késett.
A főnökét utálta. Egy kopaszodó hájpacni volt, aki állandóan melleit bámulta.
Első ügyfele is egy perverz disznó volt. Abi gyorsan megunta, így egy óra múlva kihasználta az egy óra ebédszünetet.
Épp kedvenc ebédlője felé tartott, mikor észrevett egy ismerőst.
Larry. A férfi volt az a tökfilkó, aki miatt otthagyta Kail-t.
Szőke volt kék szemekkel, ellenállhatatlan.
A férfi is észrevette és próbált úgy tenni, mintha nem vette volna észre, de mikor Abi fenyegetőn rápillantott azonnal megállt és bevárta.
- Szervusz Abi – hízelgett Larry.
- Látom, már van pénzed, hogy kifizesd a tartozásod – fogta meg Larry nem éppen olcsó bőrkabátját.
- Mennyivel is tartozom?
- Egy évvel!
- Jaj, Abikém hagyd ezt már!
- Rendben. Kétszáz dollárral jössz.
- Mi?
- Kétszázzal jössz. Úgy ahogy mondom. Soroljam? Ott volt egy kilences, meg egy…
- Jó, jó kétszáz – adta meg magát Larry és elővette a pénztárcáját.
Abi kezébe nyomott pénzt, majd amíg számolta, eliszkolt.
Persze, hogy egy százassal kevesebb volt. Abi nem ment utána, mivel tudta hol találja, inkább visszaindult munkahelyére.
Főnöke persze megint idegeskedett, de most nem, azért mert késett, Abi ezt érezte.
Főnöke behivatta irodájába.
- Abi, a rendőrségtől keresték magát. Valami Trudy hadnagy. Na halljam mit tett?
- Semmit. Az az őrült rendőr rámszállt.
- Nem csodálom – jegyezte meg halkan a férfi, de Abi még hallotta.
- Tessék? – kérdezte és azon gondolkozott, hol keressen munkát.
- Csak megjegyeztem, hogy nem csoda, ha tetszik annak a rendőrnek – lépett közelebb.
- Á, igen. Megjegyzem, nem ezért keres.
- Akkor miért? Talán az utcán folytatta a munkát?
Abi oda ment hozzá, megfogta a zakója szélét és odarántotta az arcához, hogy hallja, amit mond.
- Lehet, hogy gyilkosságért keres, nem gondolja? Vigyázzon magára! - és úgy nézett a hájpacnira, mintha mindjárt előkapná a pisztolyát és most azonnal végezne vele.
- Ki van rúgva! – üvöltötte a férfi vörös fejjel, de szemeiben látszott a félelem.
Abi szó nélkül elengedte és kiment. Mivel semmit sem tartott íróasztalában csak kulcsait kapta fel és elment. Innen örökre.

Hazaérve az ajtó előtt csomag fogadta Abi-t. A feladó ismeretlen.
Abi-nek rossz előérzete támadt.
És beigazolódott…