Wien - Séta

Bejegyzések A.A. naplójából - 55

14:12

Mikor legközelebb kinyitom a szemem, egy autóban ülök. Legalább fél percig eszembe sem jut a tűz. Megnyugtató illat vesz körül, egy szívtipró ül mellettem, mögöttem Tea és Holly és még valaki, akit először fel sem ismerek. Zen. Ez meg hogy lehet?

Ismeretlen környéken utazunk. Hova utazunk? Mi ez? Egy furcsa álom?

– Noah? – találom meg a hangom. A szólított azonnal a combomra teszi a kezét, hogy megnyugtasson.

– Jó, hogy újra köztünk vagy, Csínó! – mosolyog az útra meredve.

– Mi a fene folyik itt? – nézek hátra a többiekre, majd újra Noah-ra.

– Ki fog akadni! Tudtam, hogy ez lesz! Forduljunk vissza, srácok! – csipog Holly sápadtan.

– Hová megyünk? – kérdezem, miközben próbálom összeszedni a gondolataimat. A tűz. Azután minden homályos. – Mi történt az iskolában?

– Nyugodj meg, Audrey! Leléptünk.

Hányinger tör rám. Leléptünk? Honnan? Miért? Porig égett az árvaház?

– Állj meg! – sikoltom, s már nyitnám is az ajtót. Noah akkorát fékez, hogy mindenki felsikolt. A hóba hányok. A fejem lüktet. Körülöttem pánik tör ki.

– Kuss legyen! – ordít Noah.

Én csak az összemocskolt fehér szőnyegre meredek, míg a többiek elnémulnak, és várnak. Várnak, hogy mondjak valamit.

Lassan összeáll a kép a fejemben. Kihasználták a káoszt, és elszöktek. Engem pedig magukkal hoztak. 

Bejegyzések A.A. naplójából - 54

05:09

Hogy terjedhetett el ilyen gyorsan? Hogyhogy nem szólalt meg előbb a csengő? Mi a fene okozta? Hol van Noah?

Messziről a városból érkező tűzoltók szirénái hallatszanak, de én még mindig nem mozdulok. A fiúk lakrésze közelebb esik a tűzhöz. Onnan is kiözönlött a tömeg, de Noah-t nem látom.

Az agyam egy pépes massza, amit kavargatok, kavargatok őrülten, de nem áll össze. Minden egyes kirobbanó ablaküveg porrá zúzza az elhatározásaim. Aztán ott vannak a sikolyok. Valaki határozottan ég odabent. A fülem szinte vérzik a hangoktól.

– Audrey! Mi a fenét művelsz? Gyere már! – ordít velem Tea, miközben elrángat a tűz közeléből. Berángat az ijedt birkacsoport közepébe, akik sírnak, kiabálnak, remegnek. Egy tűzoltó még messzebb terel bennünket, miközben a többi hatalmas vízsugarakat indít csatába.

– Nem mehetünk be, amíg vissza nem szorítottuk kissé – felel valaki egy kérdésre.

Próbálom kizárni az embereket. Nem akarok hallani semmit. Nem akarok látni semmit. Össze akarok gömbölyödni. Ott a tömeg közepén. Lefeküdni a hóba. Elmerülni benne.

Lázas vagyok. Lüktet a horizont. Csupa vörös gondolat. Kiragadnak a tömegből. Ráznak. A sikolyok. A szag. Égett hús.

– Audrey!

– Sokkot kapott – hallom távolról. Ki lehet az? Anyu? Nem. Sosem hallottam anyám hangját. Ez nem ő. A fehér lány. Az, aki évek óta mellettem alszik. De hogy hívják? Olyan nehéz emlékezni bármire is.

Pofon csattan. Vörös álmok. Fájdalom. Még egy pofon.

Mintha víz alól robbannék a felszínre.

Felsikoltok, mikor ismét egy kéz csattan az arcomon.

– Audrey, térj észhez!

– Mindennek ára van – motyogom.

– Fenébe, fenébe, a kurva életbe! Nem kéne kórházba vinni?

– Dehogy. Mindjárt jobban lesz, csak húzzunk innen! 

Raven edition - fotók tőlem-rólam

Gondolom, feltűnt már, hogyha épp nem írok, akkor szívesen fotózom. Ha más éppen nincs, akkor magamat. Na, nem selfikre gondolok, nem igazán... A korlátozott lehetőségeknek megfelelően próbálom kreatívan visszaadni a fejemben burjánzó gondolatokat. :) Itt van néhány az évek alatt készült kép, amiket néha egyedül, néha a nővérem segítségével hoztam össze.

A legújabb dolog, éppen tegnapi, a Spring fairy fotók:

A következő sorozat ősszel készült, de az alapötlet ugyanez volt. Kicsit bevontam az írást is :) 

Autumn fairy:

Aztán jöhet a téli verzió. A következő képek már 6 évesek. A nővérem készítette a fotókat. 

Little Red Riding Hood: 

Aztán ezután talán a legelső ilyen projektünket szeretném megmutatni. 

Nymph:

Végül pedig még pár kép... szintén évekkel ezelőttről. Azt hiszem, igazi hajszíntörténelem. :)

Modern Princess:

 És a hippi:

Hozzátenném még így a végére, hogy a régi képek mind az ezeréves nokia telefonommal készültek. Hihetetlen mi mindenre képes volt az a telefon :()

ennyi.

Bejegyzések A.A. naplójából - 53

04:56

A tűzjelző hangja pengeként hasítja át a némaságot. Először fel sem fogom, hogy mennyire helyes volt a megérzésem.

Tea kipattan az ágyból, félálomban, kócos hajjal, és pár másodpercig szobormereven áll, hogy agya utolérje a testét.

Eközben a folyosón elindul a káosz.

– Audrey – kiabálja Tea feleslegesen. – Ébredj!

Felülök lassan, mint akit nem érdekel bent ég-e ebben a mocskos intézetben, vagy sem.

– Remélem ez nem csak egy kibaszott próba! – motyogja a szobatársam, miközben közelebb lép hozzám. – Gyere, menjünk!

Bár az agyam valamiért ellenkezik, engedelmesen felállok, és kikémlelek a folyosóra. Nem látok nevelőket, csak össze-vissza rohangáló embereket, akik próbálják menteni, ami menthető. Tea tol kifelé, és ahogy visszanézek, nem is tudom, szeretnék-e valamit kimenteni én is. Nem. Nem hiszem.

Hamar kiderül, hogy nem gyakorlat van. A nyugati szárny, a nevelők és tanárok lakrésze lángokban áll.

– Mi a fene? – les ki az ablakon Tea is. – Induljunk!

Kiérünk az udvarra. A tűzoltók még nem értek ide. Üvegcsörömpölés, pattogó fa, forróság. A diákáramlat, Teával a gyomrában, a legtávolabbi pont felé igyekszik, de én lecövekelek az ajtó mellett. Alig húsz méter választ el a sikolyoktól. 

Bejegyzések A.A. naplójából - 52

Január 24. Vasárnap

Nem találkoztunk egész nap. Próbálok másra gondolni, de nem megy.

Január 25. Hétfő

Zennel álmodom az éjjel. Ott ül az öltözőben, késsel a kezében, miközben rám mered. Tudja, hogy ott vagyok a szekrényben. Tudja, hogy közbeléphetnék, mégsem teszek semmit. Meg sem mukkanok. Aztán körülnézek, és észreveszem, hogy nincs körülöttem sötétség. Nincs fémburok, ami eltakarna. Lát engem. Látja, ki vagyok. És nem haragszik. Csak bámul és megért.

Mikor hajnalban felriadok, Tea hortyogása tölti be a szobát. Kint még sötét van, az ablakon keresztül csak a koszos udvari lámpák fénye szivárog be. Némán. Kísérteties. Érzem a zsigereimben, hogy valami történni fog. Valaminek történnie kell. 

Velence és Burano

Volt szerencsém az idei farsangot Olaszországban ünnepelni. 

Több fotót a deviantart-on találtok: http://isabellareed.deviantart.com/