Pillangóhatás

Pillangóhatás

Tom keze előrelendült, épp állon találva a szemben álló sötétbőrűt, aki egy új típusú gépfegyvert szegezett rá. A férfi hátratántorodott, s ezalatt Tom gyakorlott mozdulattal kicsavarta a kezéből a fegyvert, ám ahhoz már nem volt elég éber, hogy észrevegye a háta mögül felbukkanó újabb katonákat.

Jenna eközben több ezer kilométerrel odébb az elkészült muffinokat vette ki a sütőből. Ritkán lehetett rávenni, hogy süssön, ám most különleges alkalomra készült. Nemsokára átjön Vans, évek óta az első férfi, aki valamire ment a nő makacsságával. Meglátjuk, mire jutunk, gondolta Jenna, miközben a süteményt a pultra tette.

Ugyanekkor Sisley leszállt a vonatról, s azonnal beleolvadt a New York-i pályaudvaron tolongó tömegbe. Próbált úgy manőverezni, hogy gitárjával ne üssön le senkit. Magában felidézte a betanult útvonalat: taxit fog és elviteti magát a Floral streetig, onnan pedig gyalog már csak pár perc az Osiris nevű bár, ahol reményei szerint már várták.

- Jenna?
- Vans? – ismerte fel a telefonáló hangját a nő.
- Figyelj, Jenna, sajnálom, de ma nem fog menni… - kezdte a férfi sóhajtva. – Valami zűr adódott a külsősöknél.
Jenna bosszúsan felsóhajtott. Nem ez volt az első randi, amit tönkretett egy sürgősen közbejött munka.
- Sajnálom, komolyan!
- Miattad mondta le a megbeszélésemet – fakadt ki a nő. – Messziről jöttek volna hozzám.
- Ezért én is mondjam azt a főnökömnek, hogy rakja félre a hadügyminisztérium telefonját, nekem ugyanis randim van?
A nő nem válaszolt. Kedvelte Vanst, de lassan kezdte úgy érezni, hogy ez a dolog egyirányú.
- Felhívlak, ha végeztem.
- Ne fáradj! – fortyant fel Jenna, aztán lerakta a kagylót, meg sem hallva a férfi kérlelését.

Tarts ki! – bíztatta magát Tom, beljebb húzódva a menedéket nyújtó őserdő egyik fájának zugába. Megtámadták. Többen, mint amennyire számított. Az erősítés nem érkezett időben. Felvette a harcot velük, ám nem sokra ment egyedül. Végül a menekülést választotta. Minden megfontoltság nélkül futni kezdett az erdő belseje felé, letérve a kitaposott ösvényről. Egy golyó azonban utolérte. Hidegen mélyedt a forró húsba, ledöntve lábáról a katonát. Szerencsére talált egy fát, aminek törzsébe ember nagyságú odút vájtak, valószínűleg az errefelé gyakran megforduló vadászok. A vérzést el tudta állítani a nadrágjából kirángatott övvel, ám nem tudta, mikor indulhat megkeresni a társait. Attól félt, hogy túl korán merészkedik elő, tiszta célpontot szolgáltatva az ellenségnek.

- Hogy érti, hogy lemondták a meghallgatást? – döbbent meg Sisley az Osiris klub bejáratában.
A magas kidobó ember összefonta a mellkasa előtt a karjait és vállat vont.
- Ms. Matthews azt mondta nem lesz meghallgatás, meg hogy maga már értesítve lett.
- Hát nem lettem – tárta szét tehetetlenül a karjait a lány. Most mihez kezdjek? – nézett körül reményvesztve. – Nincs egy vasam se és besötétedett – mondta inkább csak magának.
- Ha koldulni akar, menjen máshova – vonta fel a szemöldökét a férfi.
A lány elhúzta a száját, majd tehetetlenül sétálgatni kezdett fel-alá. Ha tudja ezt, nem utazta volna át a fél államot…

Jenna idegesen adott még több gázt. Talán még odaérhet a klubba nyitás előtt. Az, hogy Vans nem ér rá, nem jelenti azt, hogy ő nem szórakozhat. Szórakozás… arról már rég lemondott. Egy üzletvezető komoly, az apja mindig ezt hajtogatta. A komoly alatt pedig azt értette, hogy nem foglalkozik az üzleten kívül semmivel. Mindig csak a munka, munka és munka…
Jenna későn látta meg a hirtelen elé lépő lányt. Félrerántotta a kormányt, ám már hasztalan. A kocsi eleje eltarolta a gyenge testet, méterekkel arrébb repítve. A nő halálra váltan fékezett, majd szélsebesen kiugrott az autóból. Ó, add Uram, hogy túlélte! – könyörgött magában, miközben a földön heverő testhez rohant.

Tom nem várhatott tovább. Ha ott marad, biztosan észreveszik. El kellett döntenie: megkockáztatja a menekülést, ami beválhat, vagy reménykedik, hogy ezeknél a katonáknál nem volt előírás az éles látás.
A természet azonban beleavatkozott tervébe. Egy hatalmas papagájcsalád – már, ha létezik olyan – bukkant fel, pontosan az ő rejtekhelyét megcélozva. Tom elméjében felbukkant egy halvány emlék, hogy valahol olvasta, az őserdei papagájok gyakran fészkelnek odvakban. Szerencsétlenségére valószínűleg a legnagyobb klán helyére sikerült elbújnia. A terepmintás öltözetben fel-alá cirkáló katonáknak is feltűnt a változás.
Tom meggyorsította a döntést. Kiugrott az odúból, s nem nézve sem balra, sem jobbra, olyan iramot vett fel, mintha tíz egyenruhás helyett, száz farkas lett volna a nyomában…

Sisley sietve lépett le az járdáról. Túl gyorsan.
Hallotta a közeledő autó zaját, s látta a piros lökhárítót, ám utána olyan fájdalom áradt szét testében, hogy elhomályosult a világ. Az érzékei felmondták a szolgálatot. Csak a gondolatai maradtak tiszták.
Sötétség borított körülötte mindent. A távolból mintha kedvenc dalát hallotta volna… dúdolni akarta, ám szája nem engedelmeskedett. Furcsa, súlytalan állapotba került. Mintha az űrben lebegett volna.
Eszébe jutott az a rengeteg dolog, amit még el szeretett volna érni az életben. Család, karrier, gyerekek.
Most meg fogok halni? – kérdezte a sötétségtől, ám választ sehonnan sem kapott. Egyes visszatérők azt mondják, haláluk pillanatában fényességet pillantottak a távolban.
Sisley előtt most határozottan derengett valami.

Ugyanazok a kérdések ezerszer. Jenna feje már lüktetett az események felidézésétől. Szemében könnyek égtek, s nem volt más vágya, csak, hogy végre megtudjon valamit az elütött nő állapotáról.
A szemtanúk kihallgatása után, a rendőrség végül arra jutott, hogy a baleset nem Jenna hibájából történt. A fiatal lány meggondolatlanul lépett egy gyorsforgalmi útra, hát nem csoda, ha Jenna nem tudott időben fékezni.
Órák múlva, miután elkészült az összes jegyzőkönyv, minden tanú elmondta a vallomását, Jenna végre szabadon távozhatott. Amint kilépett a rendőrség épületéből, megszólalt a mobilja. Remélte, hogy valamelyik orvos könyörült meg rajta, ám Vans volt az.
- Jól vagy? – Ez volt a férfi első kérdése.
- Honnan tudod, hogy mi történt? – vonta fel a szemöldökét Jenna.
- A kidobó fiú felhívott, miután elvittek a rendőrök.
- Jól vagyok. Most indulok a kórházba – mondta a nő, miközben autójához sétált. Bár rettegett attól, hogy újra vezessen, nem volt más választása. Errefelé képtelenség volt taxit fogni, ő pedig senkire sem akart várni. – És a te ügyed? – kérdezte Jenna csak úgy mellékesen, miután kényelmesen elhelyezkedett és indított.
- A katona megvan. Hazaszállítják hamarosan…
- Katona? – akadt el Jenna lélegzete. – Honnan hozzák?
- Ne ijedj meg! Egyáltalán nem biztos az, amire gondolsz.
- Afrikából – válaszolta meg a saját kérdését Jenna halálra váltan.

A hordágy, amivel Tomot a helikoptertől a szobájáig vitték, messze nem volt olyan rázkódásmentes, mint azt a férfi remélte. Végtelenül kimerült volt. Jó néhány órán keresztül kellett egy repülőn sérülten zötykölődnie, mire végre hazaért.
Aki nem bírja az utazást, annak nem kell a világ másik felén szolgálnia – az édesapja mindig ezt mondta. Tom most kezdte felfogni, mennyire hiányzott neki New York. A felhőkarcolók, a zaj és a lehetetlen közlekedés. Három éve járt itt utoljára. Azóta idegenekkel aludt, evett és beszélgetett. Itt hagyta a családját.
- Uram, érti, amit mondok? – hajolt fölé egy orvos.
Tom bólintott.
- Hogy érzi magát?
- Pokolian fáj a lábam – utalt Tom a combjára, ami nem úszta meg a menekülést az erdőben. Az egyetlen szerencséje a folyó volt, amibe belevetve magát, eltűnt az ellenség elől. Bár akkor még azt hitte, meghal. Hatalmas véletlen, hogy a társai épp a folyam alsó szakaszán keltek át és így megtalálták a partra sodort férfit.
- Rendbe hozzuk – mosolygott rá az orvos, majd kinyitotta az őt toló ápolók előtt a tetőajtót. – Van valaki, akit értesíthetünk?
Tom elmosolyodott.
- A húgom.

- Jól vagyok – suttogta Sisley újra a körülötte sertepertélő fiatal nőnek. – Jenna – szólította meg, mire a nő megállt a mozdulat közben – üljön le! Kérem!
Jenna nagy nehezen, de rávette magát, hogy abbahagyja az ideges pakolászást. Iszonyatosan örült, mikor belépve a kórházba azzal fogadták, hogy a balesetet szenvedő hölgynek nincs nagy baja, fel fog épülni.
- Bocsásson meg! Kicsit ideges vagyok – simította hátra csapzott, vörös haját Jenna.
Sisley elmosolyodott. Egy percig sem tudott haragudni erre a nőre. Ahogy hajnalban beviharzott hozzá aggódó képpel, kisírt szemekkel és egy halom virággal, akárha a nővére lett volna. És tudta, hogy a saját butasága keverte bajba, mint mindig, ahogy a bátyja szokta mondani.
- Meg fog hallgatni, miután kiengedtek? – kérdezte Sisley.
- Természetesen – bólogatott hevesen Jenna.
- De szeretném, ha igazságosan ítélne, és nem azért venne fel, mert elütött…
Jenna elsápadt.
- Ezért jött New Yorkba? – kérdezte halkan.
- Többek közt.
- Én meg lemondtam, csak úgy – sóhajtott a nő.
- Amúgy is eljöttem volna. Eddig nem akartam bevallani, még magamnak sem, de meg akarom keresni a bátyámat.
- A bátyját?
- Sisley? – hallatszott a rekedt hang az ajtóból.
Jenna arrafelé fordult, mire elállt a lélegzete.

- Megtaláltuk a húgát – ébresztette pár órával később az orvos Tomot. – Nem fogja elhinni, hol van.
Tom hunyorgott, míg hozzászokott a reggeli fényhez. A feje hasogatott, ennek ellenére elmosolyodott a hír hallatán.
- Itt van a kórházban? – lepődött meg a férfi, remélve, hogy félreértette.
- Pontosan.
Tom a homlokát ráncolta.
- Biztos benne, hogy ő az?
- Teljesen. Azonnal elküldök valakit érte! – ígérte az orvos.
- Ne! – állította meg Tom, mielőtt még kiment volna a szobából. – Inkább engem vigyen oda! Kérem! – próbálta megpuhítani az ősz szakembert. – Már minden tagom sajog a mozdulatlanságtól…
A doki összevonta a szemöldökét, majd felrázva, de szólt egy nővérnek, hogy hozzon kerekesszéket.

Jenna meglátta a kerekesszékben ülő férfit, mire végképp összezavarodott. Egyszerre volt végtelenül boldog és halálra rémült.
- Tom? – meresztette a szemeit.
- Ezért jöttem – egyenesedett fel mellette Vans. – Szólni akartam, hogy…
- Ő volt az, aki miatt nem tudtál eljönni – fejezte be a mondatot Jenna.
A katona szemébe önkéntelenül is könnyek gyűltek.
- Húgi – suttogta, mire Jenna már repült is a karjai közé.
- Istenem! – sóhajtotta a bátyja nyakába fúrva arcát a nő. – Istenem!
Sisley mosolyogva figyelte a jelenetet. Sejthette volna, hogy a pár perce már az ajtóban várakozó férfi Jenna bátyja. Tagadhatatlan volt a hasonlóság.
Vans megszorította a húga kezét.
- Hogy kerültél ide? – kérdezte.
Erre Jenna felállt, s bűnbánó arckifejezéssel fordult vissza a másik testvérpárhoz, akik, mint nemrégiben kiderült évek óta nem látták egymást.
- Elütöttem – vallotta be nagyot nyelve.
- Mi van? – kérdezte mindkét férfi egyszerre.
Sisley nevetésben tört ki.
- Semmi bajom – nyugtatta a bátyját. – Az én hibám volt. Körül sem néztem, mikor az útra léptem.
- De hát mit kerestél te az utcán? Sőt, mit keresel New Yorkban? – értetlenkedett Vans összezavarodva.
- Egy meghallgatásra jöttem – intett Sisley a gitárja felé. – Amit lemondtak… - pillantott aztán Jennára.
- Mert a főnöknek randija volt – húzta el a száját erre az.
- Amit lemondtak – kezdte érteni a dolgokat Vans.
- Mert a pasi külsősöknél dolgozik.
- Akiket épp az eltűnt katona ügye miatt riadóztattak – kapcsolódott be a körbe Tom.
Mind a négyüknek tátva maradt a szája.
- Ez aztán a sztori! – vigyorodott el Tom.
- Egyszer még eléneklem - fogadkozott Sisley, majd így, négyen, még órákig beszéltek egymásról, a családjukról és az életükről, amit a sors ilyen különös módon szőtt össze, talán örökre.

„Ha egy pillangó valahol megrebbenti szárnyát, a világ egy másik pontján talán tornádót indít útjára.”