Oldalak

2012. április 9., hétfő

Elvárás


Eddig bárhogy is próbálták megtörni, ő nem sírt. Csak állt, és bólogatott, miközben mindenki kereste, mibe köthetne még bele.
Mondhatta volna, hogy az ő korában természetes a lázadás, de nem tette. Senki sem tudta, miért.
Most itt állt előttem. Abba a hihetetlenül sokat tűrt tekintetbe mélyesztettem a szemem. Nem kellett kiabálnom ahhoz, hogy hallja. Olvasott a gondolataimban. Azok pedig üvöltöttek:
Mi a fenéért nem felelsz meg? Miért nem vagy elég magas, vékony, okos, gyors, kecses, udvarias? Miért nem gondolkodsz robot módjára? Egyáltalán minek gondolkodsz? Hogyan akarsz így kilépni majd az életbe? Miért nem hallgatsz azokra, akik csak segíteni akarnak, hogy elérd az ő álmaikat?
Megakadok a gondolatmenetben. A szemébe pedig könnyek gyűlnek. Felfogom, mivel vádoltam az előbb.
Egy türelmetlen kéz csattant a fürdőszobaajtón, mire mindketten felkaptuk a fejünket.
Legördült egy könnycsepp az arcomon, majd hátat fordítottam a legnagyobb ellenségemnek: a tükörképemnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése