– Hogy mi? – szökik a magasba Tea vékony szemöldöke.
Még sohasem tűnt fel mennyire világos színű. Ahogy a haja is, meg a bőre.
Mintha a tökéletes ellentétemmel éltem volna együtt.
– Na jó, talán én csókoltam meg őt.
Eltátja a száját. Majd lassan mosolyra húzódik a
grimasz, végül nevetésben tör ki.
– Ha látnád magad! Mintha a halálos ítéletet várnád
tőlem.
– Valahogy úgy.
– Hány napja is ismeritek egymást? – enyhül meg Tea
hangja. Évek óta most érzem először úgy, hogy nem akarok elmenekülni a kérdései
elől.
– Úgy két hete.
– És két hete még Zenért voltál oda.
– Ez így elég szörnyen hangzik – temetem az arcom a
tenyerembe.
– Láttam már rosszabbat is. De higgy nekem, mikor azt
mondom, én csak neked akarok jót. Szóval, hogy csókol? – támasztja az állát a
kezére vigyorogva.
– Nem most mondtad, hogy maradjak távol tőle?
– Ó, ezen már úgysem változtathatok. Plusz Noah dögös,
akármilyen piti kis bűnöző. Még senkitől se hallottam, hogy csókol. Azt
gondoltam, valami titoktartási szerződést irat alá azokkal a libákkal.
Csajos duma. Most komolyan? Audrey Anderson arról
beszél, hogy milyen volt csókolózni egy sráccal? Elképzelhetetlen lett volna
egy hónapja.
– Ő olyan… vad.
– Váó, ez aztán részletes beszámoló volt – csapja
össze a kezét Tea. – És tényleg te csókoltad meg? Ezt el sem tudom képzelni.
– Megkönnyebbültem, hogy nem kell a suliban töltenem
az éjszakát.
– Ezért? Ugyan ki veszi ezt be?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése