Oldalak

2015. október 4., vasárnap

Bejegyzések A.A. naplójából - 47


Január 23. Szombat

Gyomorgörccsel ébredek, de most nem a megmagyarázhatatlan betegségem a kiváltó ok. Inkább az emlék, amit ébredésem első pillanatában egy álomnak vélek. Aztán rájövök. Megtörtént minden egyes mozzanat.
Mégis hogy? Hogy engedhettem?
– Hol jártál tegnap éjjel? – kérdezi Tea a szoba másik végéből.
– Bent ragadtam a suliban.
Nem úgy néz ki, mint aki meglepődött.
– Hogy jutottál ki?
– Noah segített.
– Sejtettem. Tegnap itt járt, és téged keresett. Jóban vagytok?
– Fogjuk rá – vonok vállat, miközben újult erővel nyilall hasamba a fájdalom.
– Megváltoztál.
– És ez jó vagy rossz? – kérdezem.
– Az jó, hogy végre megnyílsz az embereknek. Már barátaid is vannak.
– De?
– De Noah nem egy jó barát-alapanyag.
– Mióta is lakunk egy szobában?
– Négy éve.
– Soha nem érdekelt, kivel barátkozom.
– Mert nem barátkoztál senkivel – emeli fel a hangját Tea. – Akárhogy is próbálkoztam, te kizártál a világodból. Szerinted én élveztem? Egy szellemmel éltem. Most, hogy végre észreveszed magad körül az embereket, felajánlkozol egy olyan embernek, aki csak összetöri a szívedet.
Miért aggódik értem mindenki? – ismétlődik a kérdés a fejemben újra meg újra. Soha nem tettem senkiért semmit. Igaza van Teának. Egy szellem vagyok. Egy szellem, akit mindenki meg akar menteni.
– Miért? – csúszik ki a számon.
Ez megakasztja Teát.
– Mit miért?
– Miért törődsz velem?
Egy darabig csak néz, mintha nem értené a kérdést.
– Akármilyen hihetetlen, nincs különösebb oka. Fontos vagy nekem, még ha nem is ismerlek igazán.
– Hogy lehet ez? – Majdnem kicsordul a szememből egy könnycsepp, de még idejében megfékezem.
– Nem tudom – sóhajt. – De így van. Az évek alatt hozzám nőtt a mélabús képed, meg a fura cuccaid – int a falra ragasztott betűk felé.
Hiába ilyen egyszerű a magyarázat, bennem érzések milliói kavarognak. Nem tudok sokat Teáról, most mégis olyan érzésem van, mintha a nővérem oktatott volna ki. És valamilyen nyakatekert úton-módon tetszik az érzés.
– Távol maradok tőle.
– Mi? – Hirtelen nem talál vissza az eredeti szálhoz.
– Megpróbálom elkerülni Noah-t. Habár most még nehezebb lesz…
– Miért? – kérdezi Tea gyanakodva.
– Tegnap megcsókolt.