Oldalak

2016. július 25., hétfő

Bejegyzések A.A. naplójából - 57



Január 26. Kedd

Már egy napja úton vagyunk. Azóta nem szólaltam meg, hogy egyhangúan leszavazták a tervem, miszerint azonnal visszafordulunk. Nevelőintézet, börtön és kicsapás, ezek a következmények vártak minket otthon. Otthon? Sosem kötődtem a helyhez, de ebben a nyomasztó hangulatban, egy idegen államban, összezsúfolva emberekkel, az árvaház emléke igazán vonzóvá vált.
A táj viszont gyönyörű. Az egyetlen dolog, ami visszatart a sírástól, hogy mereven bámulom a hófödte hegyeket.
A többiek beszélgetnek, Holly pletykákkal szórakoztatja őket, közben pedig kínosan ügyelnek arra, hogy ne zavarjanak az önemésztésben.
Egészen estig tart, míg Noah megelégeli a hallgatásomat. Egy útmelletti olcsó motelban veszünk ki három szobát. Az elosztásnál ragaszkodom ahhoz, hogy egyedül lehessek, Noah viszont nem akar egyedül hagyni. Talán attól tart, hogy az első magányos percemben hívom a rendőrséget. Végül kénytelen vagyok beadni a derekam, azzal a feltétellel, hogy a kanapén alszik.
– Tudod Csínó, többet vártam tőled – szólal meg, miközben átpakol a franciágyról egy takarót a fekhelyére.
Ettől a kijelentéstől azonnal felforr a vérem, de visszafogom magam. Olyan dühös vagyok, hogy össze akarok törni mindent a szobában.
– Mi a francért hitegettél, ha most nem akarsz velem lenni?
Fogd be! – passzírozom ki a fogaim között.
– Nem fogom be. Szeretném, ha beszélnél végre. Add ki magadból! – lép az orrom elé. Nem engedi, hogy elfordítsam a fejem, vagy kikerüljem. Lefogja a kezem, és tovább provokál. – Vagy végig hazudoztál? Azt gondoltad, jó leszek pár hónapig, aztán többet sosem látsz?
– Baszd meg! – kiáltom a képébe. Ki akarom kaparni a szemét. Ebben a percben gyűlölöm.