Oldalak

2016. október 31., hétfő

Bejegyzések A.A. naplójából - 58




22:32

– Nincs jogod! Nincs jogod bármit is elvárni tőlem, miután gyakorlatilag elraboltál.
– Elraboltalak? – nevet fel gúnyosan Noah. – Egy zöldséget raboltam el, nem téged.
Egy kósza pillanatra enged a szorításán, így kirántom a kezem, és pofon vágom. Az arcához kap, és hitetlenül rázza a fejét.
– Azt hiszem, kezdek beléd szeretni. – Ez az utolsó mondat, amit reakcióként vártam. Sírni kezdek, és a földre rogyok. Erős karok emelnek talpra, majd Noah a mellkasához szorít. Püfölni kezdem az öklömmel, de meg sem moccan. Addig állunk így, míg a kezem erőtlenül lehanyatlik, a könnyeim pedig elapadnak.
– Hallottad, amit mondtam? – kérdezi, miközben kisöpri a hajamat az arcomból.
– Nem mentség – suttogom, de már nem vagyok dühös. Csak kétségbeesett. – A zöldség is én vagyok. Elég gyakran.
– Nem elég gyakran – vigyorog. – És ne próbáld meg kikerülni azt, amit mondtam.
– Mit vársz, mit mondjak? Ha mostantól úgyis a te elvárásaid szerint kell élnem.
– Ne pimaszkodj, Csínó! – nevet fel Noah. – Csak most fejeztük be a veszekedést.
– Nem fejeztük be – emelem fel a mutatóujjam figyelmeztetően. – Ne hidd azt, hogy ezzel vége. Mi a fenét kezdünk most magunkkal? Hová megyünk?
– Ne aggódj, nekem van tervem.
– Ne aggódjak? És mit keres itt Holly? A szülei biztosan ki vannak akadva. És Zen? Megszökött? Valószínűleg fél Washington állam a nyomunkban van.
– Holly meglátott minket, mikor Teával betuszkoltunk az autóba. Velünk akart jönni.
– És te engedted? – lehuppanok az ágyra, de Noah-t nem engedem mellém ülni. Kénytelen a szoba másik végében álló kanapéhoz battyogni.
– Azt hiszed, volt választásom? Minden a másodperc tört része alatt történt.
És Zen?
– Kihoztam.