Oldalak

2013. augusztus 25., vasárnap

Bejegyzések A.A. naplójából - 36




Január 20.

Vissza az elejére. A szekrény most még a szokásosnál is szűkebb és sötétebb, mégsem nyugtat meg. Sokkal inkább idegesít. Valahányszor arra gondolok, milyen szánalmas látvány lehetek, eszembe jut Zen és Noah, és elromlik a kedvem. Végül feladom, hogy ezen az úton adjam ki magamból az utóbbi napok keserűségét.
Holly siet felém a folyosón. Napok óta nem láttam.
– Mi újság? – fordulok felé a magam zavaros módján.
– Hogy mi? – fortyan fel mérgesen. – Elkaptam valamit, és most alaposan le vagyok maradva. Holnap pedig matek témazárót írunk, amit senki sem említett. – Próbálom nem magamra venni a vádló hangnemet. Sosem ígértem, hogy jó barát leszek. – Egyébként meg nem szóltál, hogy valami bajod van.
– Azt hittem, a múltkori után, ez egyértelmű.
– Jó, persze, de azután totál nem látszott rajtad, hogy beteg vagy. Tudják már, mi bajod?
Megrázom a fejem. A gombóc a torkomban egyre növekszik. Szerencsére becsöngetnek, így Holly nem kérdezősködik tovább. Mindketten bemegyünk a terembe, ahol Zen a padom mellett álldogál. A szívem kihagy egy ütemet. Mindenki kettőnket bámulja.
– Köszönöm – bukik ki belőlem, amint mellé érek.
– Micsodát?
– Hogy nem hagytál egyedül, mikor szükségem volt valakire.
– Te is ott voltál, mikor szükségem volt rá.
– Rám vártál?
– Mégis kire másra? – vigyorog rám. – Csak meg akartam kérdezni, hogy érzed magad ma reggel.
– Jobban, mint két nappal ezelőtt.
– Délután várlak a mólón.
Nem felelek. Nem tudom, képes vagyok-e ennyi érzést egyszerre elviselni. Van itt félelem, bánat, rajongás, öröm, fájdalom, megbánás, hiány és még rengeteg minden, ami a felszínre akar törni.
– Rendben? – Zen megfogja a kezem, mire minden egy fokkal leegyszerűsödik.

– Rendben. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése