Oldalak

2011. december 2., péntek

Vivri írása

Vivri képe:

Ahogy ő látta:

Vivri

Angyali érintés


A kabinban halkan csöpögött a víz a csövekről, egyenletes, monoton hangon. Szinte másodpercre pontosan hallatszott lágy esésük. A helyet víz, iszap és a nyálkás tengeri növények érdekes, sós egyvelege lengte be. A falak, valahogy puha tapintásúak voltak. Szinte attól félt az ember, hogy megmozdulnak valamikor. Sötét volt, bár most gondoljunk bele, egy angyalnak mi a sötét? Talán az este koromfeketéje vagy a felkelő nap előtti hűvös nyugalom színpalettái??
Nem! Ez az érzelmek sötétsége volt. A fájdalom, a kín és a gyötrelem mély árnyalata, mely bent kavargott a szívemben. A levegő hűvös volt, vacogtam, kezem meg-megremegett a hideg emésztő fájdalmától. A vizes hajókabin egyre csak halkabb volt. Idegesítő némaság. Hűvös nyugalom, sikító csend. Egy vacogó angyal. Hát nem humoros? De valahogy nem izgatott. Se a csövek, se a víz, se a hideg. Hiszen, most gondolj bele, itt ülsz, fázol és vacogsz fájdalommal a szívedben. Nem tudsz mit csinálni, csak lenni és gondolkodni. Vajon mit csináltál, ami miatt ezt érdemled? Rohadt jó kérdés. Vagy nem? Én is így látom. Mi volt a bűnöm? – visszhangzott bennem a kimondatlan kérdés.
A hajó lassan zötykölődött, meg-megrándult. Halk sóhaj tört fel belőlem, melyhez egy apró párafelhő társult. És miért vagyok itt? Miért… Már megint túl sokat kérdezel. De jó kérdés. Igen, azért vagyok itt, mert vétkeztem. Mert olyan érzelmeim voltak, melyeket a tanács tagjai, nem fogadnak el. Azok ott fent, igen, azok a nagyokosok, mindent megengednek. Legyél jó, becsületes, taníts jóra mindenkit, védd az embereket, segíts másnak, tisztelj, becsülj minden jót, legyél őszinte és hűséges! Szeresd és védd az embereket! Igen, eddig tiszta. De ha én ezt mind betartottam, mi a bökkenő? Megint egy jó kérdés.
„Egészen addig működik ez az egész, míg ki nem mutatod a véleményed vagy ellen nem szegülsz a rendszernek. Itt mindent nyugalom és béke övez. Itt a fegyelem, a csend, tisztaság és a lelki egyensúly a fontos!” Hallom a fejemben tanítóm, Jophiel mélyhangú, de mégis édeskés szavait, ahogy a termet behálózzák a tenor édes hullámai, miközben a szakállát simogatja bölcsen. Szakállas angyal… Vicces jelenség. Hogy szerettünk heccelni vele, és milyen bölcs és szigorú volt, de valahogy a tréfa mindig tréfa marad, angyalok között is. Milyen bölcsen hangzottak, igaz, nem első hallásra. Ifjú szívvel, elszántsággal, bohósággal a szívedben? Ám ha belegondolsz, mire jó a folytonos nyugalom, a csend, a tisztaság, a lelki egyensúly, ha nincs kivel megosztani? A sok jó, amit teszel, néha rombol is. Semmi hála, semmi köszönet. Nem várom el. Szó se essen róla! De ha a kaland, az érzelmek vad kavargása, az érzékek, a vágyak lágy hangja oly közel ér a füledhez és oly hamar megérinti a lelked? Ha egy apró ajak, szinte mohó szomjúságra késztet minden percben? Ha a benned lévő ciklon, az angyalok és emberek között táncoltat egy vékony fonalon, oly kecsesen és gyöngéden? Ha egy szempár apró ártatlansággal rád pillant, vadul táncoltat, és a tökéletes izomzat, csodaszép, kajánul flegma mosoly téged is mosolygásra késztet. Ha egy hang szinte beleivódik az egész lényedbe, és arra késztet, hogy minden hangban azt a lágy árnyalatot keresd?
Mi van akkor, ha angyal vagy, de te nem akarsz az lenni? Többé már nem! Ha valaki felébreszt a tökély mámorából? Ráébreszt, hogy vannak sokkal fontosabb dolgok is, mint az angyalszárny, a rendszer. Újabb jó kérdések, és még mindig csekély válaszok….
Talán Rafael is és mások is elfogadták ezt. Hisz Rafael a bátyám, de mi van akkor, ha a drágalátos Hugica beleszeret egy halandóba? Nincs az a bíróság, az az ítélet, az a testvér, aki azzal a főtörvénnyel szembeszegüljön.
Megbocsáthatatlannak vélték. A bátyám kiállt mellettem, de mindhiába. Őt is láncra verték és elhurcolták. Jaj, édes bátyám! Talán mégsem kellett volna ezt hagynom neked…
Mert igen, vétkeztem. Megszegtem az első és egyetlen szabályt…. azt, ami megtiltja a szerelmet. Értitek ezt? Én a nagy Anahita, beleszeretek valakibe. Nem is valakibe, hanem egy halandóba. Gabriel, Michael, a testvéreim taszítottak el ezért. Hisz egy angyal sem érezhet holmi, halandói érzelmet! Semmi szeszélyesség, húgom…. Mi nem érzelmekre születtünk. Milyen bölcsen, és elevenen éltek bennem Rafael szavai. De nem tehettem róla. Én szeretettem, és talán ez különböztetett meg engem a többi angyaltól. És nem éreztem bűnnek ezt az érzelmet. Nem éreztem igazságosnak ezt az egészet… De a törvény az törvény.
Halk madárfütty szólalt meg a kabinablakból. Egy madárka ült le kecsesen a szélére. Reményt költöztetett szívembe. Rám emelte tekintetét, emlékeztetett a szép emlékekre…. az én angyalomra –ez a szó most is mosolygásra késztetett -- földöntúli humor, sosem csalódom benned . Arra a hasonlatra, amit lágyan súgtam fülébe – . „Úgy verdes a szíved, mint egy kalitkába zárt kismadár”. Most is mosolyt csal arcomra a válasza – „Azért verdes ilyen hevesen, mert a te szíved zárta kalitkába”. Milyen édes gondolat, milyen keserédes, fájó, de mégis kellemes érzelem lopózott, a fájdalom mellé. Hogy szeretem Őt. Mennyire kívánom. Talán életem főbűne volt ez, és halandói gyengeséggel áldott meg engem a sors, de az élet mégis vonzott, az érzelmekért feladtam volna mindent, amit csak kellett volna. A válaszok. Válaszok…. tetszik?
A madár elrugaszkodott és apró ugrásokkal közeledett felém. Kékes színe volt, érdekes, átható gombszemekkel, piszkosfehér csőrrel. Húgom biztos tudta volna, milyen madár, de én meg nem mondtam volna meg. Kezemet előrenyújtottam és hagytam hadd ugráljon bele. Hogy nézett engem!
Halk léptek közeledtek felém. Lágy dallamú léptek, kétségbeesetten, és riadalommal teli gondolatokat hozva maga után. Aztán a vasajtó halk kulcszörgéssel csusszant bele a lyukba. Egy határozott mozdulattal kinyílt. Valahogy nem rémültem meg. Reménnyel és vágyakozással teli érzelmek töltötték be a szobát.
Aztán kinyílt az ajtó. Megjelent az ajtó másik oldalán. Ő volt az. Ő. Kinyújtotta kezét felém és ismerős lágy hangon megszólalt. „ Gyere velem!” Habozás nélkül csináltam, amit kért. És ez a sok gondolkodás, a sok kérdés és válasz, mindazért, hogy elmondhassam, így váltam bukott angyallá. Választhattam, az angyallét és a halandók világa között. A bukást választottam. Talán ez emésztett fel, talán hibáztam. De talán így volt a helyes, mert én így akartam. Mert én voltam, a bukott angyal a jövőből…. Egy angyali érintés felülmúlhatatlan. Az emberi érintés mégis felül tudja múlni. Mindent megmozgat. Mindent felkavar. Megbabonáz és oly természetfeletti érzelmekkel ér fel, hogy még a jeges érzelemmentességet is felborzolja. Talán nem volt véletlen az sem, hogy EGY ANGYAL MEGBUKOTT A VIZSGÁN. És pont én voltam az.


Vélemények:

Isabella Reed:

Kedves Vivri!

Tetszett a történeted, a rágódás, s a végkifejlet. Néha kicsit már elvesztem a sok angyal közt, de végül is a lényeg átjött.
Meglepett a témaválasztásod, egészen másra számítottam erről a képről, de végül is, ez is egy nézőpont.
Nagyon szépen fogalmaztál, és néhol gyönyörű hasonlatok is felbukkantak.

Anett:

Csodásan fejezed ki az érzelmeket, pontos, alapos, részletes, mégsem untató, ugyanakkor túl soknak éreztem az egészet. A novellának nem volt semmi cselekménye, és ezt hiányoltam belőle, csak a leírásokra fektettél nagy hangsúlyt. A vége valahogy oda nem illőnek tűnt, mivel eleinte úgy tüntetted fel, hogy ez a szerelem nagy bűn, amire talán nincs is bocsánat, így fura, hogy végül választhatott a lány. A környezet, amit leírtál, nagyon zavaró. Egy tengeren hánykolódó hideg hajón lenne egy bukott angyal? Egy rétet, vagy világibb helyet jobban el tudnék képzelni, vagy ha ragaszkodsz a megrázó környezethez, akkor egy viharos, téli sötét erdőt stb.


Szatti:


Nagyon tetszettek a gondolataid, ahogyan mesélve mutattál be egy történetet az ismert arkangyalokkal. Szépen fogalmaztál, jól építetted fel a történetet. Nagyszerű mű. 
Kicsit hiányoltam belőle valamit, amitől tényleg élne a történet. Ügyes munka, habár nem igazán függött nekem össze a kép a történettel. Nekem nem ez a történet jutott volna eszembe és legfőképp nem angyalok, de mindenkinek szabad elgondolása, hogy mire ihleti. 


Helena Silence:

A történet jól indul, szép leírással, de aztán egy pillanatra kilép a szerző a mesélő szerepéből és nem is tér vissza, pedig az elején használt út volt a jobb. A folytatás zavaros. Csapong a szerző, túl sok a homályos utalás és érzelem leírás a valódi cselekmény helyett. Így kissé lelapul a történet. Nem kellene sok javítás, és igazán jó lehetne.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése