04:56
A tűzjelző hangja pengeként hasítja át a némaságot. Először
fel sem fogom, hogy mennyire helyes volt a megérzésem.
Tea kipattan az ágyból, félálomban, kócos hajjal, és pár
másodpercig szobormereven áll, hogy agya utolérje a testét.
Eközben a folyosón elindul a káosz.
– Audrey – kiabálja Tea
feleslegesen. – Ébredj!
Felülök lassan, mint akit nem
érdekel bent ég-e ebben a mocskos intézetben, vagy sem.
– Remélem
ez nem csak egy kibaszott próba! – motyogja a szobatársam, miközben közelebb
lép hozzám. – Gyere, menjünk!
Bár az
agyam valamiért ellenkezik, engedelmesen felállok, és kikémlelek a folyosóra.
Nem látok nevelőket, csak össze-vissza rohangáló embereket, akik próbálják
menteni, ami menthető. Tea tol kifelé, és ahogy visszanézek, nem is tudom,
szeretnék-e valamit kimenteni én is. Nem. Nem hiszem.
Hamar
kiderül, hogy nem gyakorlat van. A nyugati szárny, a nevelők és tanárok lakrésze
lángokban áll.
– Mi a
fene? – les ki az ablakon Tea is. – Induljunk!
Kiérünk az
udvarra. A tűzoltók még nem értek ide. Üvegcsörömpölés, pattogó fa, forróság. A
diákáramlat, Teával a gyomrában, a legtávolabbi pont felé igyekszik, de én
lecövekelek az ajtó mellett. Alig húsz méter választ el a sikolyoktól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése