Bejegyzések A.A. naplójából - 54

05:09

Hogy terjedhetett el ilyen gyorsan? Hogyhogy nem szólalt meg előbb a csengő? Mi a fene okozta? Hol van Noah?

Messziről a városból érkező tűzoltók szirénái hallatszanak, de én még mindig nem mozdulok. A fiúk lakrésze közelebb esik a tűzhöz. Onnan is kiözönlött a tömeg, de Noah-t nem látom.

Az agyam egy pépes massza, amit kavargatok, kavargatok őrülten, de nem áll össze. Minden egyes kirobbanó ablaküveg porrá zúzza az elhatározásaim. Aztán ott vannak a sikolyok. Valaki határozottan ég odabent. A fülem szinte vérzik a hangoktól.

– Audrey! Mi a fenét művelsz? Gyere már! – ordít velem Tea, miközben elrángat a tűz közeléből. Berángat az ijedt birkacsoport közepébe, akik sírnak, kiabálnak, remegnek. Egy tűzoltó még messzebb terel bennünket, miközben a többi hatalmas vízsugarakat indít csatába.

– Nem mehetünk be, amíg vissza nem szorítottuk kissé – felel valaki egy kérdésre.

Próbálom kizárni az embereket. Nem akarok hallani semmit. Nem akarok látni semmit. Össze akarok gömbölyödni. Ott a tömeg közepén. Lefeküdni a hóba. Elmerülni benne.

Lázas vagyok. Lüktet a horizont. Csupa vörös gondolat. Kiragadnak a tömegből. Ráznak. A sikolyok. A szag. Égett hús.

– Audrey!

– Sokkot kapott – hallom távolról. Ki lehet az? Anyu? Nem. Sosem hallottam anyám hangját. Ez nem ő. A fehér lány. Az, aki évek óta mellettem alszik. De hogy hívják? Olyan nehéz emlékezni bármire is.

Pofon csattan. Vörös álmok. Fájdalom. Még egy pofon.

Mintha víz alól robbannék a felszínre.

Felsikoltok, mikor ismét egy kéz csattan az arcomon.

– Audrey, térj észhez!

– Mindennek ára van – motyogom.

– Fenébe, fenébe, a kurva életbe! Nem kéne kórházba vinni?

– Dehogy. Mindjárt jobban lesz, csak húzzunk innen! 

Raven edition - fotók tőlem-rólam

Gondolom, feltűnt már, hogyha épp nem írok, akkor szívesen fotózom. Ha más éppen nincs, akkor magamat. Na, nem selfikre gondolok, nem igazán... A korlátozott lehetőségeknek megfelelően próbálom kreatívan visszaadni a fejemben burjánzó gondolatokat. :) Itt van néhány az évek alatt készült kép, amiket néha egyedül, néha a nővérem segítségével hoztam össze.

A legújabb dolog, éppen tegnapi, a Spring fairy fotók:

A következő sorozat ősszel készült, de az alapötlet ugyanez volt. Kicsit bevontam az írást is :) 

Autumn fairy:

Aztán jöhet a téli verzió. A következő képek már 6 évesek. A nővérem készítette a fotókat. 

Little Red Riding Hood: 

Aztán ezután talán a legelső ilyen projektünket szeretném megmutatni. 

Nymph:

Végül pedig még pár kép... szintén évekkel ezelőttről. Azt hiszem, igazi hajszíntörténelem. :)

Modern Princess:

 És a hippi:

Hozzátenném még így a végére, hogy a régi képek mind az ezeréves nokia telefonommal készültek. Hihetetlen mi mindenre képes volt az a telefon :()

ennyi.

Bejegyzések A.A. naplójából - 53

04:56

A tűzjelző hangja pengeként hasítja át a némaságot. Először fel sem fogom, hogy mennyire helyes volt a megérzésem.

Tea kipattan az ágyból, félálomban, kócos hajjal, és pár másodpercig szobormereven áll, hogy agya utolérje a testét.

Eközben a folyosón elindul a káosz.

– Audrey – kiabálja Tea feleslegesen. – Ébredj!

Felülök lassan, mint akit nem érdekel bent ég-e ebben a mocskos intézetben, vagy sem.

– Remélem ez nem csak egy kibaszott próba! – motyogja a szobatársam, miközben közelebb lép hozzám. – Gyere, menjünk!

Bár az agyam valamiért ellenkezik, engedelmesen felállok, és kikémlelek a folyosóra. Nem látok nevelőket, csak össze-vissza rohangáló embereket, akik próbálják menteni, ami menthető. Tea tol kifelé, és ahogy visszanézek, nem is tudom, szeretnék-e valamit kimenteni én is. Nem. Nem hiszem.

Hamar kiderül, hogy nem gyakorlat van. A nyugati szárny, a nevelők és tanárok lakrésze lángokban áll.

– Mi a fene? – les ki az ablakon Tea is. – Induljunk!

Kiérünk az udvarra. A tűzoltók még nem értek ide. Üvegcsörömpölés, pattogó fa, forróság. A diákáramlat, Teával a gyomrában, a legtávolabbi pont felé igyekszik, de én lecövekelek az ajtó mellett. Alig húsz méter választ el a sikolyoktól.