Az ágyamban fekszünk. Bámuljuk a
plafont, majd egymást, majd ismét a plafont. A délután nagy részét
csókolózással töltöttük, de tovább nem jutottunk. Noah nem akar elsietni
semmit.
– Nem ebben a nyomorult szobában
szeretném elvenni a szüzességed.
– Nem vagyok szűz – forgatom a
szemem nevetve.
– Mi van? – támaszkodik a könyökére
a fiú. – Hogy a fenébe jutott hozzád bárki is, mikor a fél életedet a
szekrényben töltöd?
– Ez durva volt – bokszolok bele a
karjába.
– Hát akkor meg mire várunk? – harap
bele a nyakamba. Az, hogy ilyen közel engedek valakit magamhoz, normális
esetben megijesztene. De Noah-val más a helyzet. A közelsége izgalmas, de nem
rémisztő. Élvezem.
– Tea bármikor visszaérhet.
– És?
A nyakamat cirógatja a szájával,
amitől borsódzik a hátam. Végigsimítok egy kígyótetováláson a karján, majd
arrébb húzódom.
– Nem ma. Nem is ismerjük egymást –
ismétlem a szavait ironikusan.
– Én nem így érzem.
Ahogy én sem. Mi más magyarázná,
hogy itt fekszik az ágyamban alig pár hét ismeretség után. Mintha ezer éve
ismerném.
– Menned kéne – mosolygok rá.
– Velem jössz? – szemtelenkedik
tovább.
– Nem ma.
– Holnap?
– Noah, kérlek.
– Csak ugratlak, Csínó! Szex nélkül
is jól elvagyunk, nem igaz?
Felvonom a szemöldököm, mire
vigyorogni kezd.
– Valld be, hogy imádsz.
– Jobban imádnám, ha nem feküdnél az
ágyamban, mire Tea visszaér. Épp ma reggel ígértem meg neki, hogy elkerüllek.
– Ki ő, az anyád?
Ez az ártalmatlan kérdés
mindkettőnket meghökkent egy pillanatra.
– Mesélsz róla? – kérdezem, pedig a
helyzet mást kívánna. De nincs mit tenni, előtört belőlem a bátor énem. Mint
mindig, mikor Noah-val vagyok.
– Majd holnap, csillagom.
Most megyek, mielőtt hazaér a szobatársad.
Azzal egy csókot nyom a számra, és már ott sincs.
