Totális őrültség. Noah felnevet az arckifejezésem
láttán.
– Itt nem kell eljátszanod a normálist.
– Mi a fene ez? – fordulok sarkon. Noah teljesen
kitölti az ajtót, így esélyem sincs menekülni. – Miért hoztál ide?
– Noah, édesem! – hasít a levegőbe egy éles hang.
Összerezzenek. Noah vigyorogva fordít a jövevény felé. – Ó – mér végig a fekete
hajú hippilány. – Friss husi. Elég riadtnak látszik. Tudja, hova hoztad
randira, Noah?
– Fogalma sincs. Mi újság veled, Scar? Mikor legutóbb
láttalak, még nem a nyomornegyedben bujkáltál.
Míg ők mellőzve engem elbeszélgetnek a házigazda
pénzügyi gondjairól, nekem alkalmam adódik jobban körülnézni.
A hatalmas szobában meleg van, szinte túlságosan is, a
teret pedig halványan derengő színes égők világítják meg. A falak
festékfoltosak, mintha valaki nem tudta volna eldönteni, milyen színűre is
mázolja őket. A padlón fólia zörög. Az egyetlen berendezési tárgy egy elnyűtt,
vörös kanapé, amin most egy fiatal lány nyújtózkodik, miközben egy másik a fedetlen
felsőtestére festeget. Az élő vászonként szolgáló lány felpillant, de nem jött
zavarba attól, hogy figyelem. Én annál inkább.
A szemben lévő fal előtt többen haboznak ecsetet,
színt vagy épp partnert választani.
– Magatokra hagylak benneteket. Érezzétek jól magatokat,
a vendégeim vagytok – int Scarlett.
– Ezért fizetnek is? – bámulok a lány után, de ő már
nem hallja a kérdésem.
– Nem is keveset – válaszol helyette Noah.
– Nevetséges, hogy elhoztál ide. Nem festek. Főleg nem
más testére. És nem vetkőzöm le. Nem értem, Zen miért mondta, hogy megéri
eljönni ide.
– Ülj le! – mutat Noah a fal mellé. Felvonom a
szemöldököm. – Nem támadlak meg egy ecsettel, ígérem! – tartja fel a kezét.
– Nem mehetnénk ki innen? – pillantok meg még egy
félmeztelen klienst.
– Nem. – Forgatom a szemem, mialatt Noah a pőre lányt
vizslatja. Hát persze, hogy nem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése