Bejegyzések A.A. naplójából - 32

Január 16.

– Van még valahol?

Tea alig bírja elfojtani a vigyorgását.

– A tarkódon egy kevés.

Dörzsölni kezdem a bőröm egy vizes szivaccsal, majd Tea megunja a szerencsétlenkedésem, és ő veszi kézbe az ügyet.

– És tényleg mind egymásra festettek?

– Szerinted magamra borítottam egy festékesvödröt?

– És te csak ültél, és hagytad, hogy összemocskoljanak?

A radiátorra terített, használhatatlanná vált ruháimra sandítok. Csak sóhajtozni tudok a látványtól.

– Beszállhattam volna, de épp nem volt kedvem tök idegeneket letapizni.

– Csodálom, hogy nem rohantál ki sikoltozva.

– Ha tudtam volna, merre van a kijárat…

Teából kirobban a nevetést, és én is egy kuncogáshoz hasonló hangot hallatok. Persze azért iszonyatosan dühös vagyok Noah-ra, és Zenre is, amiért elkényszerítettek erre az őrültségre.

– A kék nem akar lejönni.

– Meg sem lepődöm.

– Ha leengeded a hajad, nem látszik.

– Fél óra múlva kezdődik az első órám. Szerinted nincs időm újra lezuhanyozni?

– Aligha. Majd lekopik, Audrey!

– Remek – sóhajtom. Tea különös pillantást vet rám. – Mi az?

– Furán felszabadultnak tűnsz.

– Talán mert túléltem a tegnap estét.

– Akkor legalább erre jó volt – vigyorodik el a lány, majd a dolgára siet.

Már nem néz rám rémülten. Nem emlegette a rémálmaimat sem. Még valamire jó volt a múlt éjszaka.

Bejegyzések A.A. naplójából - 31.

– Honnan tudsz róla ennyit? – meredek a felhúzott térdemre. Még véletlenül sem akarom megbámulni Noah felsőtestét, hogy aztán életem végéig ezzel húzzon. Ő persze minden előzetes figyelmeztetés nélkül szabadult meg a pólójától, tehát az első pillanatok döbbent szájtátását már nem tudom letagadni.

– Scarlettről? A javítóban ismertem meg.

–  És mindez igaz? Tényleg ennyiszer próbált öngyilkos lenni? – Azonnal Zen ugrik be és a csíkok a karján. Majd az öngyilkossági-kísérlet, amit elvileg nem kötetett el.

– Csínó, édesem! Olyan kis naiv vagy.  – Ezzel Noah is beleveszik a ködbe, ami immáron teljesen betölti a szobát, és csak a színes villanykörték fénye szűrődik át rajta. A szobában hirtelen fullasztóvá válik a meleg. Leveszem a kabátom, de eltökélem, hogy semmiképp nem fogok ennél több ruhától megszabadulni.

Nem aggódom Noah eltűnése miatt, úgy tervezem ugyanis, hogy míg nincs vége ennek az őrületnek, nem mozdulok erről a helyről.

Aztán vízcsobogás hallatszik. Kíváncsian nézek körbe, persze az orrom hegyéig sem látok. Hallok hangokat, szófoszlányokat, testeket, amik körül színes füst kavarog. Az egész olyan, mint egy bódult álom.

Egy éles, női hang kezd énekelni a csobogás mellé.

Egy tetovált kéz nyúl ki a füstfalból és magával ragad.

Felsikoltanék, de megcsúszom a padlóra terített fólián, és csak egy nyöszörgés csúszik ki a számon, mielőtt seggre ülnék.

– Szóval az egész hazugság volt? – bukik ki belőlem a kérdés, bár nem tudom, Noah egyáltalán hallja-e. Nem látom. Pedig most már egészen világos van. A világ fehérré változott. Mégis, mintha újra a sötét szobába lennék zárva.

– Az élet hazugság – mögülem jön a hang.

Ledermedek a közelségétől. Érzem a csupasz mellkasból áradó hőt a hátamon.

Majd az arcomra vándorol két hatalmas tenyér, és lassan kisimítja a hajam az arcomból. A tarkómon megcsavarja párszor, hogy ne hulljon vissza a vállamra, majd a nyakamra siklik a keze. Kiráz a hideg.

– Remélem, kedveled a kéket.

Azzal megszűnik a zavaró aura, és innen tudom, hogy egyedül ülök a szoba közepén. 

Bejegyzések A.A. naplójából - 30. The story of Scarlett

– Scarlett többször megpróbálta megölni magát. Persze, ennek voltak előzményei is. Öt évesen nevelőszülőkhöz került. A biológiai szülei meghaltak egy tűzben. Scarlett is megégett, de még ki tudták menteni a tűzoltók.

A nevelőszülei megtettek érte mindent, de Scarlett végül a javítóban kötött ki alig tizenkét évesen. Elindult a lejtőn lefelé, és kétségesnek tűnt, hogy bárki megállíthatja, mielőtt börtönben kötne ki.

Egy valaki mégis megpróbálta. Quince. Scarlett férje. Úgy értem, akkoriban még nem volt a férje… Quince pszichológus. És festő.

Amikor Scarlett először szedett be halálos mennyiségű tablettát, épp betöltötte a tizenhetet. Ideje nagy részét akkoriban kétes hírű szórakozóhelyeken töltötte. Gyakran drogozott, az iskolát kerülte, és már háromszor kellett kihozni az őrsről szabálysértésért. Az javítóintézet igazgatója elvonóra küldte. Két nappal később Scarlett a kórházban feküdt. Kimosták a gyomrát.

Ezután beutalták egy idegklinikára nyolc hetes kezelésre.

Itt találkozott először Quince-szel. Ő akkor már három éve dolgozott az egyetem mellett kisegítőként a klinikán.

– És aztán? – pillantok fel egy színes festékpaca tanulmányozásából. Noah a körénk gyűltekre néz. Páran kíváncsian közelebb ültek hozzánk, de nem is lepődöm meg, hisz Noah nem halkítja le magát, Scarlett élete pedig felér egy mozifilmmel. Akad a nézők közt fiatal, idősebb, félmeztelen és öltönyös. Néhányan másik szobákból érkeztek, mások már az elejétől fogva figyelemmel kísérik a történetet.

Olyan az egész, mintha egy terápiás beszélgetésen vennénk részt. Már egészen megszoktam a hiányos öltözeteket.

– Scarlett megpróbált megszökni az intézetből. Quince vitte vissza, amiért egy időre ellenséggé vált Scarlett szemében.

Végül három hét alatt tiszta lett, kiderült, hogy nem is annyira drog-, inkább lelki problémákkal álltak szemben. De Scarlett nem akart megnyílni a mellé kirendelt orvosnak, így Quince vette át az esetét. Immár személyes okokból. Nem is kellett több Scarlettnek. Azonnal volt kit okolnia élete tragédiáiért. Majdnem másfél hónapos panaszáradat, és szidalmazások után visszatért az a lány, aki öt évesen elveszni látszott a lángok közt.

De túl sok volt neki. Mielőtt elhagyhatta volna a klinikát, ellopott egy kést, és újra megpróbálta megölni magát. Azt mondta, józanul, ébren, egyszerre túl sok elfecsérelt év nehezedett rá.

Quince látogatta, befogadta, és egy évre rá végül eljegyezte. Egy sajátos módszerrel élesztette újra a lelkét. A testfestés a legtöbb törzsnél az erő, a gondolatok, érzések kivetülése volt. Scarlett ugyanezzel a módszerrel megtanult túllépni önmagán, elfeledni a múltat, és összekapcsolódni egy másik emberrel szavak nélkül, a színeken és képeken keresztül.

– És most itt van, húsz évesen, gyógyultan, férjes asszonyként, és megosztaná ezt mindenkivel.

A tömeg egyszerre rebben szét Scarlett hangjára, mint egy ijedt pillangóraj. A lány csak a fejét rázva mosolyog.

– Örülnék, ha nem lopnád el a vendégeim figyelmét, szépfiú!

– Csak egyét szerettem volna – kacsint Noah a lányra. Az nevetve továbbáll, és beleveszik a sűrűsödő műfüstbe. 

Bejegyzések A.A. naplójából - 29.

Totális őrültség. Noah felnevet az arckifejezésem láttán.

– Itt nem kell eljátszanod a normálist.

– Mi a fene ez? – fordulok sarkon. Noah teljesen kitölti az ajtót, így esélyem sincs menekülni. – Miért hoztál ide?

– Noah, édesem! – hasít a levegőbe egy éles hang. Összerezzenek. Noah vigyorogva fordít a jövevény felé. – Ó – mér végig a fekete hajú hippilány. – Friss husi. Elég riadtnak látszik. Tudja, hova hoztad randira, Noah?

– Fogalma sincs. Mi újság veled, Scar? Mikor legutóbb láttalak, még nem a nyomornegyedben bujkáltál.

Míg ők mellőzve engem elbeszélgetnek a házigazda pénzügyi gondjairól, nekem alkalmam adódik jobban körülnézni.

A hatalmas szobában meleg van, szinte túlságosan is, a teret pedig halványan derengő színes égők világítják meg. A falak festékfoltosak, mintha valaki nem tudta volna eldönteni, milyen színűre is mázolja őket. A padlón fólia zörög. Az egyetlen berendezési tárgy egy elnyűtt, vörös kanapé, amin most egy fiatal lány nyújtózkodik, miközben egy másik a fedetlen felsőtestére festeget. Az élő vászonként szolgáló lány felpillant, de nem jött zavarba attól, hogy figyelem. Én annál inkább.

A szemben lévő fal előtt többen haboznak ecsetet, színt vagy épp partnert választani.

– Magatokra hagylak benneteket. Érezzétek jól magatokat, a vendégeim vagytok – int Scarlett.

– Ezért fizetnek is? – bámulok a lány után, de ő már nem hallja a kérdésem.

– Nem is keveset – válaszol helyette Noah.

– Nevetséges, hogy elhoztál ide. Nem festek. Főleg nem más testére. És nem vetkőzöm le. Nem értem, Zen miért mondta, hogy megéri eljönni ide.

– Ülj le! – mutat Noah a fal mellé. Felvonom a szemöldököm. – Nem támadlak meg egy ecsettel, ígérem! – tartja fel a kezét.

– Nem mehetnénk ki innen? – pillantok meg még egy félmeztelen klienst.

– Nem. – Forgatom a szemem, mialatt Noah a pőre lányt vizslatja. Hát persze, hogy nem!