– Scarlett többször megpróbálta megölni magát. Persze,
ennek voltak előzményei is. Öt évesen nevelőszülőkhöz került. A biológiai
szülei meghaltak egy tűzben. Scarlett is megégett, de még ki tudták menteni a
tűzoltók.
A nevelőszülei megtettek érte mindent, de Scarlett
végül a javítóban kötött ki alig tizenkét évesen. Elindult a lejtőn lefelé, és
kétségesnek tűnt, hogy bárki megállíthatja, mielőtt börtönben kötne ki.
Egy valaki mégis megpróbálta. Quince. Scarlett férje.
Úgy értem, akkoriban még nem volt a férje… Quince pszichológus. És festő.
Amikor Scarlett először szedett be halálos mennyiségű
tablettát, épp betöltötte a tizenhetet. Ideje nagy részét akkoriban kétes hírű
szórakozóhelyeken töltötte. Gyakran drogozott, az iskolát kerülte, és már
háromszor kellett kihozni az őrsről szabálysértésért. Az javítóintézet
igazgatója elvonóra küldte. Két nappal később Scarlett a kórházban feküdt.
Kimosták a gyomrát.
Ezután beutalták egy idegklinikára nyolc hetes
kezelésre.
Itt találkozott először Quince-szel. Ő akkor már három
éve dolgozott az egyetem mellett kisegítőként a klinikán.
– És aztán? – pillantok fel egy színes festékpaca
tanulmányozásából. Noah a körénk gyűltekre néz. Páran kíváncsian közelebb ültek
hozzánk, de nem is lepődöm meg, hisz Noah nem halkítja le magát, Scarlett élete
pedig felér egy mozifilmmel. Akad a nézők közt fiatal, idősebb, félmeztelen és
öltönyös. Néhányan másik szobákból érkeztek, mások már az elejétől fogva
figyelemmel kísérik a történetet.
Olyan az egész, mintha egy terápiás beszélgetésen
vennénk részt. Már egészen megszoktam a hiányos öltözeteket.
– Scarlett megpróbált megszökni az intézetből. Quince
vitte vissza, amiért egy időre ellenséggé vált Scarlett szemében.
Végül három hét alatt tiszta lett, kiderült, hogy nem
is annyira drog-, inkább lelki problémákkal álltak szemben. De Scarlett nem
akart megnyílni a mellé kirendelt orvosnak, így Quince vette át az esetét.
Immár személyes okokból. Nem is kellett több Scarlettnek. Azonnal volt kit
okolnia élete tragédiáiért. Majdnem másfél hónapos panaszáradat, és
szidalmazások után visszatért az a lány, aki öt évesen elveszni látszott a
lángok közt.
De túl sok volt neki. Mielőtt elhagyhatta volna a
klinikát, ellopott egy kést, és újra megpróbálta megölni magát. Azt mondta,
józanul, ébren, egyszerre túl sok elfecsérelt év nehezedett rá.
Quince látogatta, befogadta, és egy évre rá végül
eljegyezte. Egy sajátos módszerrel élesztette újra a lelkét. A testfestés a
legtöbb törzsnél az erő, a gondolatok, érzések kivetülése volt. Scarlett
ugyanezzel a módszerrel megtanult túllépni önmagán, elfeledni a múltat, és
összekapcsolódni egy másik emberrel szavak nélkül, a színeken és képeken keresztül.
– És most itt van, húsz évesen, gyógyultan, férjes
asszonyként, és megosztaná ezt mindenkivel.
A tömeg egyszerre rebben szét Scarlett hangjára, mint
egy ijedt pillangóraj. A lány csak a fejét rázva mosolyog.
– Örülnék, ha nem lopnád el a vendégeim figyelmét,
szépfiú!
– Csak egyét szerettem volna – kacsint Noah a lányra.
Az nevetve továbbáll, és beleveszik a sűrűsödő műfüstbe.