Oldalak

2012. október 6., szombat

Bejegyzések A. A. naplójából - 19





Talán inkább csak nála volt. A 109-es szoba elhanyagolt légterét most csak én zavarom, másnak még csak nyoma sincs. Nem csodálkoznék, ha a recepciós rosszul emlékezne, egy kicsit azonban csalódott vagyok. Végre valami kiderülne Zenről!
És ha már Zennél tartunk, ébren van. Látszólag nincs semmi baja. Elgondolkozva bambul maga elé, mikor belépek. Aztán meglát, és… semmi. A szeme meg sem rezzen, mintha nem ismerne fel. Szíven üt a gondolat, hogy talán nem emlékszik rám. Hiszen nem találkoztunk olyan sokszor, nem is beszélgettünk fontos dolgokról, az pedig nagyon is lehetséges, hogy nem tettem rá mély benyomást.
 Szia!
 Audrey.
Fellélegeznék, hogy tudja a nevem, ehelyett inkább csak elkeseredek azon, milyen közömbösen szólít meg.
– Hogy vagy? – kényszerítem ki a szavakat az elszorult torkomból.
– Miért vagy itt?
Csak most veszem észre, hogy a kezeit fehér bandázsok fonják körbe, amik az ágykeret oldalához vannak erősítve.
Könnyezni kezdek, de a neonfényre fogom. Nem tudom már, mire számítottam, mikor elindultam. A feleslegesség érzése most is eltelít, mint oly sokszor ezelőtt.
Miért vagyok itt?
– Nem vágtad meg magad...
Ettől az ostoba megállapítástól egy pillanatra újra előjön a régi Zen. A szemében vidámság csillan, majd újra elkomorodik.
– Ha hiszed, ha nem, nem akartam megölni magam.

2 megjegyzés:

  1. Szia Bells!
    Na hát, milyen gonosz dolog ilyen helyen abbahagyni. Nem tudok megbarátkozni a függővégekkel. Bár ez nem teljesen az, de valahogy mégis van egy olyan rejtélyes hangulata, amiből nehéz kilábalni. Itt zeng a fejemben a kérdés: Akkor mi történt? Azt vártam, hogy akkor ezek után el is meséli... De NEM. Ettől lett számomra függővég.
    Mint mindig tetszik a dolog, bár egy picit eltévedtnek érzem a szereplőinket. Halványan lebegünk abban az igencsak illékony világban, amit elénk tártál. Talán a szűkszavúságodból adódik, hogy ilyen halvány körvonalakban látom csak a történetet.
    Remélem, rövidesen tisztítani fogsz a képen.
    Várom a következő fejezetet :)
    Love.Ella.Fisher

    VálaszTörlés
  2. Szia Ella!
    Tudod, nekem valahogy tetszik, hogy itt csak halvány körvonalak vannak. Valahogy jobban illik ehhez a világhoz. :)
    A függővégek pedig mindig is a barátaim voltak :$:D
    Köszönöm, hogy itt voltál! Várlak a következőnél is!
    B.

    VálaszTörlés