Eslinának

http://eslina-eternalmagic.blogspot.com/
Érdemes benézni...

Díjak

Mindkét díjat köszönöm Szattinak! :)

1. Tedd ki a logót a blogodra!

2. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!

3. Írj magadról 7 dolgot!

4. Küldd tovább 7 írónak, linkelve a blogokat!

5. Szólj nekik a meglepiről!

7 dolog rólam?

1. Azt hiszem, számomra a legnehezebb dolog, ha magamról kell írnom, mivel semmi érdekes nincs bennem :D

2. Szokásom kibújni az ilyen feladatok alól.

3. De szoktam próbálkozni!

4. Ez a pont tényleg komoly lesz: a 4 a szerencseszámom, vagyis ezt állítom, de még soha nem hozott szerencsét. (:

6. Na... valami komolyat... eléggé határozatlan vagyok minden téren :D Ha jön egy ötlet, hát én nem gondolkodom, mielőtt cselekszem.

7. A legváratlanabb fordulatok pedig engem is váratlanul érnek...

Jóó... bevallom az 5-ös pontot kifelejtettem :$

Aki(k)nek továbbküldeném:
Berry - http://e-szakadek.blogspot.com/ Az egyik legtehetségesebb és legfejlődőképesebb írónak.




1. Tedd ki a képet a blogodra.

2. Köszönd meg annak, akitől kaptad.

3. Írj 6 dolgot magadról.

4. Küldd el 6 írónak (linkeld is be a blogjukat).

5. Hagyj nekik megjegyzést a meglepetésről.

1. Az első időszakban Isabella Read-ként ismertetek, aztán később a Read szójátékot Reed-re változtattam, nem mintha bármelyik bannert kijavítottam volna ennek megfelelően:D

2. Az első írásomat 11-12 évesen kezdtem olcsó szerelmes regények hatására.

3. A címe nagyon kreatívan ez volt: Nem vagyok többé kislány! :D

4. Ezután kettő darab 'regényt' fejeztem be, amik kísértetiesen hasonlítottak egy-egy Júlia vagy Romana számra. :D

5. Nagyon gyakran használok fel személyes elemeket az írásaimban, szóval az olvasóim ismernek a legjobban. Sokszor olyan dolgokról tudtok, amiről még a hozzám legközelebb állók sem.

6. Életem első novelláját Hullócsillag pályázatára írtam, amit később egy pályázat keretében egy antológiában kiadtak. :)

Aki(k)nek továbbküldeném:

Timsi - http://angyalkonyvek.blogspot.com/ Ha fantáziáról van szó, ő az első, aki eszembe jut :)

OneGirlnek :)

http://onegirlversei.blogspot.com/

Mostanában nagyon belejöttem ebbe az ajándékozásba, és tényleg, annyira szívesen csinálom :DD Lehet, hogyha nagy leszek, jó tündérnek állok ;D

Fejléc Stellykének (:

Nagyobb méretért katt a képre! (:


http://zoldszemek.blogspot.com/

http://musicandrj.blogspot.com/

Lülükének

http://www.neverbutevermore.blogspot.com/

Ígéret

Kések mindennel!
Okoljátok a férfiakat, vagy legalábbis egy bizonyost..., viszont remélem kiengesztelhetek mindenkit - már ha van valaki, akinek hiányzok valahonnan - ezzel a gyönyörűséges zenével:)
Hallgassátok meg!

Püspöki Dorka VIII. pályázata

Nagyon meg szeretném köszönni Dorkának, aki ezen a rengeteg pályázaton keresztül sokkal járult hozzá a kitartásom és kreativitásom edzéséhez. :)

Végtelenség

Csupa szabad, varázslatos, zabolátlan teremtmény. Vadlovak.
Katie szeretett volna velük futni. Érezni a szelet az arcán. Az ő szemükkel nézni a kietlen ausztrál sivatagot. Ezt az érintetlen csodát, amit csak ezek az izmos, futásra termett jószágok ismertek igazán.
1851-et írunk, színhelyül a pompás Ausztrál sivatag szolgál. Főszereplőnk az őslakosok közt nevelkedő makacs, ám annál eszesebb Katie, akit eddig életében egyedül néhány szőrös négylábú tudott ámulatba ejteni.
Katie egy telepesek által alapított kisvárosban talált munkát, a kereskedő boltjában, ami szerencsés elhelyezkedése miatt hihetetlen látványt nyújtott a síkra kíváncsi turistáknak. Katie dolga volt, hogy a túlnyomórészt Amerikából érkező embereket felvilágosítsa az errefelé elterjedt szokásokról, lehetőségekről és veszélyekről.
Már kívülről fújta a betanult szöveget, szinte oda sem figyelve darálta, míg egy nap, kinézve az ablakon olyat nem látott, ami megakasztotta szavát. Mint már említettem, ez nem fordult elő sosem, ha csak nem egy állat került látóterébe. De most nem csak egy lóról volt szó. Hanem egy férfiről.
- Mi az ördögöt művel ez? – lépett közelebb a lány az üveghez, teljesen megfeledkezve az előtte álló házaspárról.
- Tessék? – követte tekintetét a férj. – Úgy látom, az úr lovagol.
- Igen, az nekem is feltűnt – fortyant fel Katie. – De egy vadlovon ül…
- Musztáng? – csodálkoztak rá a vendégek, figyelmen kívül hagyva idegenvezetőjük gorombaságát.
A kecses, vöröses színű állat megrázta a sörényét, mintha csak helyeselne. Nem tűnt különösebben idegesnek, ami még jobban meglepte Katie-t. Ezek a lovak nem szoktak megtűrni embert a hátukon.
- Tilos befogni őket! – Ezt már aközben mondta, hogy hosszú léptekkel kifelé tartott, magára hagyva az elképedt turistákat.
A nyereg nélküli ló épp ekkor ért az üzlet elé.
- Hé, maga tuskó! – ordított Katie a mellette elszáguldóra, mire az meglepetten fordította vissza az állatot. – Azonnal szálljon le arról az állatról!
- Különben mi lesz, kislány? – ügetett vissza a férfi, meglepően könnyen irányítva a lovat.
- Különben én magam szedem annak a Brumbynak a hátáról – kapta el Katie az állatra erőszakolt kantár szárát, mire az mindjárt nyugtalankodni kezdett.
A férfi azonban csak pimaszul elvigyorodott.
- Brumby?
- Ez egy vadló – magyarázta Katie.
- Ez az én lovam – állította az idegen.
- És nyereg nélkül szokott lovagolni? – vetett jelentőségteljes pillantást az állat hátára a lány.
- Kipróbálja? – kacsintott a férfi, majd hirtelen megragadta Katie gyeplőt tartó karját, s felrántotta az állat hátára.
A lánynak eltartott egy darabig, míg felfogta, mi történik vele. Önkéntelenül is átkarolta a férfi derekát, mikor az vágtázni kezdett végig a főúton. Szóhoz sem jutott meglepetésében. De mikor felocsúdott, azonnal verni kezdte elrablója hátát.
- Mi a jó fenét művel? Azonnal álljon meg! – sipákolta, de válaszként csak halk nevetés jött.
A ló olyan iramban futott, hogy Katie szinte félt a férfi hátán kívül mást nézni. Ült már vadlovon, de az nem tartott tovább két percnél, akkor ugyanis az állat ledobta. Ez a jószág azonban nyugodtan nyargalt a pusztaságba, mintha nem is ülne rajta senki.
- Kapaszkodjon! – kiáltott hátra a férfi, mikor érezte, hogy Katie szorítása enyhül. – Remélem, nem szeretne leugrani.
- Nem vagyok őrült – kiáltott vissza a lány. – Álljon meg!
Ezt, mintha meg sem hallotta volna. Katie bosszúsan tűrte, hogy elrabolják. Nem félt, hisz meg tudta védeni magát, de nem értette, miért kell a férfinak.
Csak egy fél óra múltán lassítottak. Katie már felkészült a menekülésre, ám mikor körülnézett ismeretlen területen találta magát.
- Mi a fene? Hová hozott? – ugrott le a lóról, mikor megálltak.
- Megleptem? – követte a férfi is.
- Ki maga? – pillantott rá a lány.
Elrablója magas volt, sokkal magasabb, mint ő. Termete erős volt, mint az errefelé élő terelőmunkásoké. Kalapját a fejébe nyomta, kendőjét pedig a szája elé kötötte, így nem lehetett sokat látni az arcából, de határozott vonásai és rideg kék szemei, vonzó férfit sejttettek.
- A nevem Tony, de általában csak Brumbynak hívnak – nyújtotta kezét, amit Katie nem fogadott el.
- Brumby?
- Igen. A lovak után – simított végig az említett hátán a férfi.
- Mert befogja őket?
Tony összehúzta a szemeit a lány sértő kérdésére, majd levette a kendőjét, hátat fordított neki és egy kefét elővarázsolva az oldaltáskájából, nekiállt lecsutakolni a vadlovat.
- Miért rabolt el? És hová hozott? – Katie-nek esze ágában sem volt ennyiben hagyni a dolgot.
- Elrabolni? – vonta fel a szemöldökét a férfi.
- Miért maga minek nevezné?
- Szívességnek. Láttam azokban a gyönyörű lila szemekben, hogy mennyire vágyják a száguldást.
- Talán rossz a szeme…
- Ó, nem hiszem – rázta a fejét nevetve Tony. – Szenvedett. Alig várta, hogy Eve hátán ülhessen.
- Eve-nek hívja a lovat? – A lány megrázta a fejét, jelezve, hogy nem vár választ. - Szóval szívességet tett, oké. Köszönöm. Visszavinne?
- Eszem ágában sincs.
- Hogyan? – lepődött meg Katie a válaszon.
- A kereskedő boltjában dolgozik. Nem idegen magának a sivatag. Szükségem van az ismereteire.
Ennyit a szívességről…
Katie sóhajtva keresett a valamiféle támpontot a tájban, amiből megállapíthatná, körülbelül merre keveredtek.
- Remélem, maga tudja, hogy most hol vagyunk – fonta aztán tanácstalanul karba a kezét.
- Természetesen – lépett mellé a férfi. Hozzá hasonlóan körbefordult, arcán elszánt kifejezés ült. – A nagy semmi közepén.
A lány mérgesen felhorkant.
- Induljunk vissza arra, amerről jöttünk – határozott végül. Így volt a legtöbb esélyük arra, hogy lakott területre érjenek.
- Nem.
Katie szeme elkerekedett.
- Tessék?
- Arra nem mehetünk. – Az összeszorított ajkak bosszúságról árulkodtak.
- És miért nem?
- Eve-t loptam.
Köhögő roham lett úrrá a lányon. Már gyerekkora óta nem érezte ezt a tüdejébe markoló, forró homok által okozott, kínzó érzést, de most elég volt két szó hozzá. Tony aggódva pillantott felé, de nem nyújtott felé segítőkezet, sejtette, hogy az a legutolsó, amire Katie vágyik. Mikor enyhült valamelyest a feszítő érzés, a lány a ló felé fordult. Már az első pillanattól fogva ismerős volt neki a kanca.
- Szárnyas?
- Ismerik egymást? – vigyorodott el mellette Tony, aztán arca elkomorult. – Maga Kate Milton.
- Ellopta a lovunkat?
- Istenem! – temette az arcát a tenyerébe a férfi. – Ilyen szerencsém is csak nekem lehet! Ellopok egy lovat, meg hozzá a tulajdonosát. Figyeljen, - emelte fel aztán védekezőn a kezét – azért tettem, mert az intézőjük rendesen elintézte szegényt. Nem nézhettem tétlenül.
Katie még mindig hitetlenkedve nézte a megszelídített párát. Még sosem ült rajta. A saját lován! Ennek a férfinak pedig elég volt pár perc, hogy megnyugtassa, sőt a hátára üljön. Ámulatában csak percek múltával fogta fel a férfi szavait.
- Gabriel?
- Gyakran durván használja az ostort. Maga tudott róla? – Katie nem értette, miért esik neki olyan rosszul az a rosszalló pillantás.
- Nem – rázta meg gyorsan a fejét. – Már rég nem jártam otthon. A bolt felett élek.
- Egyedül?
- Tudok vigyázni magamra. Szóval most üldözik?
- Ha jól értelmeztem a dühös arckifejezéseket, meg a puskákat, igen.
- És mit gondolt, hová fogom elrejteni? – tárta szét a karjait a lány.
- Nem igazán gondolkodtam – billentette oldalra a fejét Tony mosolyogva. – Egyszerűen csak magammal hoztam.
Ne hagyd, hogy zavarba hozzon! – hunyta le a szemét Katie.
- Hová akar menni? És mihez kezd?
Egy vállrándítás volt a válasz.
Talán ennyire elvonták egymás figyelmét a külvilágról, vagy csak Gabriel meg a bandája volt ügyes, de percek múlva egy csapat ló dobogása szakította félbe a töprengésüket. Tony azonnal ugrott volna a lóra, de Katie megállította.
- Nekem dolgozik. Le tudom állítani.
- Abban ne legyen olyan biztos… - morogta az orra alatt Tony, de nem menekült.
Hagyta, hogy Gabriel emberei leszedjék Eve hátáról, és arrébb hurcolják.
- Miss Milton – vigyorgott foghíjasan a Milton-birtok intézője, miközben megemelte a kalapját. – Hát magát rabolta el ez a semmirekellő? Említették, hogy egy hölgy volt vele, de nem gondoltam, hogy pont maga…
- Vigyázzon a szájára! – csattant fel Katie. – Engedjék el! – fordult aztán a többiekhez, de azok nem engedelmeskedtek. – Gabriel, engedjék!
A férfi leugrott a lóról, és karon ragadta a lányt, mire az meglepetésében még levegőt venni is elfelejtett. Ennek pedig újabb köhögő roham lett a vége. Miközben ő küszködött, Tonyt elrángatták mellőle. Kezeire kötelek kerültek, amiket egy közeli boab fához rögzítették.
- Nem tehetjük kisasszony! Ez az ember lopott tőlünk – hallotta Gabriel hangját. – Magát csak azért nem kötözöm mellé, mert nő – röhögött fel. – Letáborozunk – kiáltott aztán a többieknek. - Ha a hölgy vissza szeretne menni… - Gabriel egy lóra mutatott, de Katie csak kirántotta a karját a szorításból, és elfordult.
Felháborította az alkalmazottja hűtlensége, de akkor sem hagyhatta itt Eve-t és a férfit.
Gabriel bólintott, majd magára hagyta, hogy segítsen a sátorok felállításában. Katie tehetetlenül figyelte, ahogy a férfiak minden szabad percükben gúnyt űznek Tonyból. Miért is nem hagyta, hogy elmenjen, amíg lehetett? És ő miért nem lökte félre, hogy elmehessen?
Még akkor is magát ostorozta, mikor körülötte elült a beszélgetés, s lassan horkolás törte meg vaksötét sivatagi éjszakát.
- Katie! – A sürgető suttogás Tonytól származott.
A lány azonnal mellette termett.
- Bocsásson meg! Nem hittem, hogy ez a szemtelen…
- Nem gond, Katie! – szakította félbe a férfi. – Oldozzon el!
Eddig vakmerőnek hitte magát, mégis remegett a keze, miközben megpróbálta kioldozni Tony köteleit. Egy pillanatra muszáj volt lehunynia a szemét.
- Gyerünk! – morogta közvetlenül a füle mellett a férfi, épp mikor Katie-nek sikerült kioldani a csomókat. – Lóra! – dörzsölte fájó csuklóit, miközben talpra állt.
- Mi? Én nem mehetek! – ellenkezett Katie azonnal.
Tony felrántotta a földről. A lány a széles mellkasnak csapódott, és döbbenetében meg sem bírt mukkanni.
- Akkor kénytelen leszek ismét csak elrabolni.
Katie felnevetett volna, ha nem a férfi üldözői aludtak volna a közvetlen közelében. Helyette a lehető leghalkabban elosont a lovakig, megkereste Eve-t, majd a mellette lévő csődör kantárját is megragadva visszavezette őket Tonyhoz.
- Mit művelek? – suttogta magának, miközben a férfi felsegítette Eve nyergébe.
Tony vigyora szinte még a sötétben is tisztán kivehető volt.
- Felfedezi velem a végtelenséget.
Már messze jártak, mikor hallották a csapat hangjait, s cinkosan összenevettek, amikor elégedetlen kiáltásokat sodort feléjük a szél. Vágtára fogták a lovakat, s belevesztek az ausztrál sivatag végeláthatatlan pusztáiba, melyekről – talán a sors furcsa fintoraként – végül egy csapat Brumby vadló vezette őket új életük kapujáig.