áá, mit találtam ;D
Az új szomszéd
Hányadika is van? A falinaptárhoz léptem, aminek nagy részét a fűben vidáman kergetőző kiscicák foglaltak el. Hát ez tavalyi, állapítottam meg döbbenten. Visszabaktattam az irodámba és felvettem a mobilomat az asztalról.
Július negyedike, vágta szemtelenül a képembe. Lehetetlen, ráztam meg a fejem.
Ebben a pillanatban kopogtak.
- Azonnal megyek Jolly – kiáltottam ki és az ajtóhoz indultam, közben rázogattam a telefont, hátha csak elromlott a… dátumkijelzője.
Az ajtó előtt ott állt Jolly Foster, a bejárónőm és jelenleg az egyetlen esélyem, hogy megtudjam az igazi dátumot.
- Hányadika van ma Jolly? – rohantam le azonnal a kérdéssel üdvözlés helyett.
Az ötvenes éveiben járó hölgy felvonta a szemöldökét, majd rosszallóan megcsóválta a fejét.
- Ma van a függetlenség napja… hát nem látta az újságot? Tűzijáték is lesz, meg… – fecsegett vidáman a nő.
- Az lehetetlen – vágtam közbe.
- Tudja Ms. Tyler, nem csodálkozom, hogy fogalma sincs a dátumról. Maga valahogy nem tűnik amerikainak, de ne vegye sértésnek… - tartotta fel két húsos kacsóját Jolly, aztán betüremkedett mellettem a házba, én pedig követtem.
- Mit csináltam én az elmúlt két hónapban? – kérdeztem kétségbeesetten, figyelmen kívül hagyva a nő megjegyzését.
- Írt, természetesen – vonta meg a vállát a házvezetőnő, aztán lepakolta a konyhába a vásárolt élelmiszereket.
Hát ez… lehetséges, ismertem be kelletlenül. Mivel Jolly vásárolt helyettem, főzött és takarított, érthető, hogy megfeledkeztem a napokról. Azaz a hónapokról…
Ó, te jó ég! – rogytam le az egyik kényelmes bőrhuzatos fotelba.
Másra se emlékszem az elmúlt két hónapból, csak a regényem szereplőire és a folyamatos virrasztásra a villogó kurzor mellett, ami újra és újra szavakat követelt.
Mint egy eszelős rontottam ki a házból, s csak egy hajszálon múlt, hogy nem estem hasra.
Az új szomszéd megfagyott a mozdulata közben, amint épp egy újabb dobozt emelt ki a terepjárója hátuljából.
- Oh, bocs – pirultam el átkozva hófehér bőrömet.
A napfény miatt van. Vagyis annak hiányától, jutott eszembe. Ez is az én hibám. Valahogy annyira hihetetlennek tűnt, hogy két hónapig csak az irodám négy falát láttam.
- Maga itt lakik? – mutatott az összeépített házra az idegen.
- Őőő… igen. Szomszédok vagyunk. Connie Tyler – nyújtottam kezet közelebb lépve hozzá.
Nem is rossz, mértem végig. Farmer és bőrdzseki, igazi rosszfiú. A kócos barna haj és sebhelyes száj csak megerősítette az első benyomásomat.
- Zane Reed – viszonozta a kézfogást. – Nem tudtam, hogy van szomszédom… - simított aztán végig az állán elgondolkozva. – Nem nagyon bújt elő eddig.
Idegesen lesimítottam a szénakazalként égnek meredező hajtincseimet.
- Öhm, hát igen tudja a határidők, meg ilyenek.
- Milyen határidők? – kérdezte a férfi érzéki hangján, amivel kicsit össze is zavart.
- Ó, tudja, könyveket írok – nevettem fel idétlenül.
- Értem – mosolyodott el a férfi, mire majdnem elfolytam a betonon.
Hát ilyen eszméletlenül férfias és édes mosolyt, még a regényeimben sem tudtam volna élethűen leírni.
- Akkor én most… izé…
- Megy az ünnepségre? – próbált meg segíteni a férfi.
- Ó, nem. Az nem nekem való – ráztam meg a fejem. – Visszamegyek inkább a házba – böktem ki aztán.
Gratulálok, ennél idiótábbnak már nem is tűnhetnél. Gyorsan sarkon fordultam és szapora léptekkel bementem.
Jolly megint csak rosszallóan rázta a fejét, de most ajkán mintha gúnyos mosolyt ült volna.
- Van egy új szomszédom – vontam vállat mosolyt erőltetve az ajkamra.
- Ja, igen… már vagy két hónapja.
- Hogy mi? – hökkentem meg.
- Igen, Connie, drága. Mr. Reed már két hónapja az ikerház másik felében él.
- Ó, értem – motyogtam. – Hát akkor érthető, hogy teljesen bolondnak néz.
- Szerintem tetszett neki…
- Az, hogy idétlenül dadogtam és úgy viselkedtem, mint egy elmeháborodott plusz azt sem tudtam, hogy már két hónapja itt él?
Hát… nem valószínű, hogy a „tetszünk egymásnak” helyzet áll fenn. Pedig nem tagadhattam, hogy vonzónak találtam a férfit… nem is kicsit.
- Mosolygott maga után.
- Tényleg? – sikkantottam fel, aztán gyorsan beharaptam a számat. – Úgy értem… biztosan csak nevetett rajtam.
Jolly megvonta a vállát, aztán elővette a porszívót és takarítani kezdte a nappalit. Lehetséges, hogy ő is csinosnak talált? – töprengtem a házvezetőnő szavain. De hiszen olyan kínos volt az egész jelenet. Mit gondolhat rólam? Azt, hogy elfoglalt írónő vagyok, szedtem össze magam.
Ösztönösen a dolgozószoba felé vettem az irányt, de meglepve állapítottam meg, hogy az ajtó be van zárva.
- Jolly – kiabáltam túl a porszívó zaját. – Bezárta az irodámat?
- Nem hallom – mutogatott a nő, közben a fejét rázta, pedig tudtam, hogy pontosan értette a kérdést.
Bosszankodva feltrappoltam a lépcsőn és a hálószobámban ledőltem az ágyamra. Azonnal lecsukódtak a szemeim. Mióta nem aludtam ebben az ágyban? Már jó ideje. A dolgozószobában lévő kanapé tökéletesen megfelelt a célra… eddig.
Bármennyire is tiltakoztam ellene, pár perc múlva elaludtam. És legnagyobb meglepetésemre álmomban Zane kopogott az ajtómon.
- Connie – szólított meg, mikor beengedtem.
Igaz, az emlékeim nem tudták pontosan visszaadni azt az ellenállhatatlan férfias kisugárzást, de még így is beleremegtem a hangjába.
- Connie – mondta ismét, aztán végigsimított az arcomon.
- Zane – suttogtam.
Aztán egy hatalmas dörrenés hallatszott. Nem volt ínyemre kinyitni a szememet és megnézni mi volt az. Biztosan a tűzijáték, jutott eszembe. Aztán halkabb dörömbölés, majd megint a nevemet hallottam.
Tágra nyílt szemmel felültem az ágyban. Oldalra pillantottam és elállt a lélegzetem. Az erkélyemen Zane Reed állt teljes életnagyságban és az üvegen kopogtatott. Gondolom ő szólongatott, hogy felébresszen.
Uh, remélem, nem tud szájról olvasni, pirultam bele a még szemem előtt lebegő álom emlékébe.
De mi a fenét keres itt? – keltem fel kótyagosan.
Zane még mindig türelmetlenül dörömbölt.
- Eresszen be! – mondta, mikor ott álltam az ajtó előtt.
Kinyitottam az erkély üvegajtaját, mire Zane azonnal megfogta a vállam, hátratolt és visszazárta az ajtót.
- Hogy került ide? – kérdeztem összezavarodva.
- Átmásztam. Mondja Connie… gyakran álmodik velem? – mosolyodott el egy pillanatra, de szerencsére nem várta meg a választ. – Figyelj ide! – fogta meg az arcomat, mikor a szemem sarkából látott mozgás felé akartam fordulni. – Van autód? – váltott tegezésre.
- Nincs.
- A fenébe! – toppantott egyet.
- Mi folyik itt? – szedtem végre össze a gondolataimat.
- El kell tűnnünk innen – húzott ki maga után a hálószobámból.
- Na de… várj! - torpantam meg. – Hát ez meg ki? – néztem vissza az ajtóból.
Az erkélyablakban már egy nagydarab, kopasz férfi állt és éppen arra készült, hogy betörje azt.
- Hé, mit csinál? – kiáltottam rá, miután nagy csörömpölés kíséretében meg is tette.
A férfi nem válaszolt, csak fürgén megindult felém. Inkább izmosnak tűnt, mint hájasnak, úgyhogy jobbnak láttam követni Zane-t. Azonkívül a férfi kezében kétségtelenül egy fegyver volt. A dörrenés, jutott eszembe, miközben kettesével vettem a lépcsőfokokat. Nem a tűzijáték volt!
- Rád lőtt? – kérdeztem döbbenten.
- Nem túl barátságos – feszegette a hátsó ajtómat a férfi.
Jolly dúdolva törölgetett a konyhában, észre sem vette a felfordulást, ahogyan a mellette elszáguldó hatalmas óriást sem.
- Ki ez?
Zane feltépte az ajtót és már kint is voltunk az udvaron.
- Ne most – szólt rám, mikor újabb kérdésre nyílt a szám.
Végigfutottunk az elhanyagolt gyepen, miközben azon törtem a fejem nem csak álmodom-e ezt az egészet. A férfi áthúzott a kertek közötti kis rejtekajtón. Hát nem álmodom, feleltem magamnak, mikor a hátam Zane kertjét az enyémtől elválasztó vastag fakerítésnek nyomódott.
- Van egy motorom – szólaltam meg lihegve.
- Ezt miért nem mondtad előbb? – túrt bele idegesen a hajába a férfi.
- Autót kérdeztél…
Zane úgy nézett rám, mintha nem lenne biztos benne, hogy épelméjű vagyok.
- Tudod vezetni is?
- Hát mi másért lenne…
Bár elég régen nem vezettem, ki tudja megy-e még. Utoljára fél éve használtam. Mindig is vonzódtam a nagymotorokhoz, így hát az első adandó alkalommal, mikor volt rá pénzem, vettem egyet. Imádtam száguldozni vele, mostanában azonban túlságosan lekötött az írás. Eszembe sem jutott.
- Jó, akkor most visszalopódzunk a garázshoz.
- Ki ez? – kérdeztem újra, mikor a kopasz férfi elhaladt a kerítés túloldalán.
Zane lehajolt és úgy futott a kerítés mentén, egészen a közös garázsig.
- Te ki vagy? – kérdeztem, mikor láttam, milyen könnyedén töri fel a garázs zárját.
Minden megfordult már a fejemben. Tolvaj, rendőr, maffiatag, titkos ügynök…
- Vedd a sisakot! – utasított, miközben gyanakvóan megszemlélte a hatalmas gyorsasági motort. – Biztosan tudod ezt vezetni?
Elmosolyodtam a kételkedésén. Bólintottam és felvettem a koromfekete sisakot. Jó érzés volt újra magam alatt érezni azt a kétszáz lóerőt, ami mindig is úgy vonzott.
- Szállj fel! – szóltam a férfira, aki vonakodva, de felült mögém.
Átkarolta a derekamat, talán kicsit szorosabban is, mint kellett volna. Felnevettem, ahogy a motor felbőgött alattam. Istenem, de hiányzott ez a kis izgalom.
Kihajtottam a nyitott garázsajtón, de nem jutottam messzire, ott ugyanis a nagy izomagyú barátunk várt minket. Elütni azért nem akartam, így hát engedelmesen leállítottam a motort. Különben is, a karja már az enyémet szorította és mit ne mondjak, eléggé berezeltem.
- Megvagy Reed! – szólalt meg reszelős hangján az izomkolosszus.
Zane leszállt mögülem és lefejtette a férfi kezét az enyémről.
- A nő hadd menjen!
- Nem, nem, nem. Szeretnék elszórakozni a barátnőddel – villantotta rám pár rohadt fogát.
- Pedig már úgy vágytam egy kis motorozásra…
Levettem a sisakot a fejemről és kérdőn néztem Zane-re, aki látszólag mérgesen vállat vont.
- Gyerünk befelé – rántott le az ülésről a bőrnyakú.
- Áú – sikkantottam fel a durvaságra. – Héj… ezekkel írom a könyveimet. Jobb lenne, ha nem mennének tönkre.
Magam sem tudtam honnan ez a hirtelen jött bátorság. Szerencsére a férfi eléggé meghökkent ahhoz, hogy elengedjen. Betuszkolt minket Zane házába, majd bezárta az ajtót.
Tipikus agglegénylakás, semmi különleges, néztem körül. Fogadok, hogy a hűtő sörrel van tele, a szekrényekben meg nincs semmi élelmiszer.
- Az emeletre – utasított a férfi.
Ellenkezés nélkül felmentünk Zane hálószobájába. Azt hiszem ekkor törhetett rám az első pánikroham. Azt sem tudom kik ezek az emberek és ez nem egy regény, ami mindig happy end-del végződik.
- Én… izé… jobb lenne, ha elmennék – dadogtam.
- Igen, én is ezt mondom. Úgysem tud semmit.
A nagydarab fickó felröhögött, aztán nemet intett a fejével. Bezárta a hálószobaajtót is.
- Akkor avassuk be – vett elő egy kötelet az ágyon heverő hátizsákból. – Ez a szemét itt zsaru – mutatott Zane-re. – És mocskosul átverte a főnököt.
- Jaj, Gail, hogy is gondolhattam, hogy ez a te fejedből pattant ki. Szóval a főnök irányít a dutyiból – nevetett fel gúnyosan Zane, amit nem igazán értettem.
Nem az a lényeg, hogy ne bosszantsuk fel? De legalább megtudtam mivel foglalkozik Zane. Rendőr. És lecsukatta ennek az észlénynek a főnökét, aki valószínűleg bosszút akar állni rajta.
- És mit kell tenned? Megkötözöl és elviszed az összes értékes baseball-kártyám? – hergelte tovább Zane a férfit.
- Azt mondta ne öljelek meg, de a Jake-aktát csórjam el.
Zane összeszorította a száját mérgében, de gondolom tudta, hogy nincs esélye közelharcban, főleg mivel Gail még egy pisztollyal is fel van szerelkezve.
- Vidd csak! Mindenkinek van egy másolata az őrsön – vont vállat.
Idegesen figyeltem, ahogy a nagy maffiózó kinézetű férfi feje elvörösödik, végül aztán megint felnevet.
- Nem tudsz átverni. És most gyerünk. Öleld át a csajt!
Tágra nyílt szemmel figyeltem, ahogy a férfi pisztolyt fog Zane-re. Gondolkodás nélkül cselekedtem. Zane köré fontam a karjaimat és próbáltam figyelmen kívül hagyni az illatát.
- Ó… úgy látszik a tyúkod bevállalós – nevetett, majd körénk tekerte a kötelet.
Szorosan összepasszírozva kellett állnunk, hogy fel ne boruljunk. Az egész felsőtestünk és a combunk összesimult. A térdeinket is összekötötte, így elég volt egy mozdulat, hogy elveszítsük az egyensúlyunkat. Mibe keveredtem? – néztem kétségbeesetten a szomszédomra.
- Már rég ki akartam ezt próbálni – újságolta Gail, miközben rátekerte Zane kezeire a kötelet, majd szorosan rákötötte a derekamra, úgy, hogy Zane kénytelen legyen a fenekemen matatni.
Aztán az én csuklóimat is összekötözte Zane hátán. Végül mindkettőnk szájára egy nagy, szürke ragasztót tapasztott. Felnéztem a férfi szemébe és látszott, hogy ő sincs oda a helyzetért.
Gail kotorászni kezdett a fiókokban, míg egy vastag sárga mappát nem talált és elégedetten elrakta a táskájába. Búcsúzásként még taszított egyet rajtunk, úgy, hogy pont az ágyra zuhantunk.
- Jó szórakozást! – mondta, aztán ott hagyott minket, nevetése azonban még kintről is hallatszott.
Nem volt épp kényelmes póz, amiben leérkeztünk, így megpróbáltunk változtatni. Végül az lett az eredménye, hogy tehetetlenül Zane mellkasán feküdtem, közben az ő kezei még mindig a hátsó fertályomat tartották. Szerencsére a lábainkat nagyjából tudtuk használni. Zane feltornázta magát néhány párnára, hogy jobban lásson.
Nem mondom érdekes ismerkedési forma. Egy napja ismerem, és most fekszem az ölében, miközben ő a fenekemet fogja és meg vagyunk kötözve.
A férfi halk nyögésére kaptam fel a fejemet. Ő is a tekintetemet kereste épp. Megrázta a fejét és egy mozdulattal maga alá gyűrt, úgy, hogy meg sem tudtam mozdulni. Elégedetlenül nyöszörögtem és próbáltam kikászálódni alóla, de térdeivel lefogta a lábaimat. Figyelmeztető pillantást vetett rám, majd hirtelen lehajolt és a nyakamhoz szorította a száján lévő ragasztószalagot. Tágra nyílt szemmel tűrtem, hogy szépen lassan hozzádörzsölve a bőrömhöz, leszedje magáról. A bőröm bizsergését ismét próbáltam másra fogni.
- Végre – sóhajtott fel megkönnyebbülten, mikor sikerült. – Isteni illatod van!
Én még mindig nem tudtam beszélni és ezt egy pillantással jeleztem is, mire Zane szemtelenül elvigyorodott. Talán nem kellett volna, gondoltam, mikor Zane a saját szájával próbálta meg leszedni a ragasztót.
Lehet, hogy a szoros kötelek, vagy a kiélesedett érzékeink miatt, de amikor a számról lekerült a ragasztó, Zane nem távolodott el. Szemei elsötétültek a vágytól, engem pedig elöntött a forróság.
Vadul nekiestünk egymásnak. Zane szája az enyémre tapadt és szinte megfosztott az így is nehezen szerzett levegőtől, de nem bántam. Sosem éreztem még ilyen izzást… mintha belülről égnék. Viszonoztam a csókját, míg csak…
Meg nem szólalt egy mobil.
Zane káromkodott egy sort, aztán megint magára húzott és ketten együtt elkúsztunk az éjjeli szekrényéig. Szerencsére a túloldalon várakozó elég kitartónak bizonyult.
Ismét fordultunk, s most egymást mellé kerültünk. Zane így könnyen elérhette a mobilt, vakon felvette és kihangosította.
- Zane, ott vagy? – kérdezte egy férfihang.
- Cal – kiáltotta a férfi. – Itthon vagyok. Összekötözve a… szomszédommal.
Így kimondva elég nevetségesnek látszott. De örültem, hogy most nem velem foglalkozik, hanem azzal a bizonyos Callel, aki gondolom a munkatársa volt, így legalább megpróbálhattam lenyugtatni magam. Csak a közelség tette. Ám bizsergő ajkaimnak nem tudtam parancsolni. Folytatást követeltek.
- Igen. Nem kell, megoldjuk – ezzel letette.
Mivel nem figyeltem, a kérdést sem hallottam, de Zane arckifejezésétől gyanakodni kezdtem.
- Remélem ez nem arra volt a válasz, hogy jöjjenek-e segíteni – jegyeztem meg.
- De. Pont arra – vigyorgott a férfi.
- Megőrültél? Egész nap így akarsz itt feküdni?
- Ó, szerintem ki fogunk szabadulni. Csak kell egy kis ösztönzés.
- És mi van azzal a fickóval?
- Elkapták nem messze innen. Ő is megy a főnöke után.
- De…
Zane elhallgatott egyetlen pillantással. Nem vallottam be, mennyire megkönnyebbültem ettől a hírtől.
- Túl sokat beszélsz – szólt rám. – Inkább csókolj meg!
Makacsul kerültem a tekintetét és úgy tettem, mintha nem érezném, hogy a gyomrom összeugrik az izgalomtól.
- Hm… na, jó. Ha akarod, beszélgethetünk is – ajánlotta Zane. – Bár akkor nem biztosíthatom, hogy kiszabadulunk.
- Figyelj ide Mr. Akárki! Nem is ismerlek. Miattad belekeveredtem egy rendőrségi ügybe.
- Legalább csináltál valamit.
- Ezt hogy érted?
- Hogy értem? Teljesen eltemetkeztél a munkádban. Két hónapig a színedet sem láttam. Már azon gondolkoztam ledöntöm a válaszfalat a házunk között, mert valószínűleg senki nem él ott. Valószínűleg észre sem vetted volna.
- Ez nem igaz.
- Biztos? – vonta fel a szemöldökét Zane.
Elkaptam a pillantásomat az ajkairól és inkább arra koncentráltam, hogy dühösnek tűnjek. Viszont nagyon érdekesnek bizonyult az az apró kis vágás a felső ajka sarkában. Vajon hol szerezte?
- A sógorom – mondta egyszer csak a férfi.
- Tessék? – ráztam meg a fejem, mert azt hittem elkalandoztam és ezért nem hallottam valamit.
- Ő ütött meg. Felszakadt a bőröm és nem gyógyult be rendesen – magyarázta, mire leesett, hogy a sebhelyről beszél.
Ennyire feltűnő, hogy azt nézem?
- Azt hitte, hogy a húgommal járok – nevetett fel a férfi. – Aztán, amikor megtudta, hogy a bátyja vagyok, felajánlotta, hogy megüthetem.
- Mire te?
- Természetesen nem ütöttem meg.
Elmosolyodtam.
- Gyönyörű mosolyod van – mondta Zane, aztán ismét fölém kerekedett. – Belehalok, ha nem csókolhatom meg.
- Mire vársz? – kérdeztem szenvedélytől fátyolos hangon.
Hihetetlen mire képes ez a férfi egyetlen pillantással, vagy csókkal. Teljesen elvesztem az ízében. Most az sem zavart, hogy elég nehéz volt, sőt. Élveztem, hogy egy izmos férfitestet érezhetek magamon. Újra elmosolyodtam.
- Mi az? – szakította el egy pillanatra az ajkait az enyémektől Zane.
- Azt hiszem tényleg jobb lesz lebontani azt a falat.
A férfi felnevetett, majd ismét megcsókolt. Két pillanattal később a kezei már szabadon simítottak végig a hátamon.
- Oldozz el! – kértem.
- Hm… nem is tudom. Lehet, megtartalak így – mondta, aztán nevetve kioldozta a háta mögött a kötelet.
Az első dolgunk - miután Zane mellém gördült és a szakadt köteleket is ledobáltuk az ágyról - az volt, hogy összekulcsoltuk az ujjainkat és mélyen egymás szemébe néztünk.
Az új szomszéd állandó helyet kapott a szívemben alig pár óra alatt, ezt már ebben a pillanatban tudtam.
Megfogadtam magamnak és később neki is meg kellett: soha többet nem hagyom, hogy betemessen a munka, s mellettem elszaladjanak a napok, hónapok... az életem. Annyi izgalmas kaland van a világban, és arra, hogy ezeket hiba lenne elszalasztani, nem más döbbentett rá, mint az „új” szomszédom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése