23:33
Újra
meg újra lebukik a fejem a mellkasomra, aztán felriadok. Holnap reggel biztos
jön valami karbantartó, vagy kertész, akinek jelezhetek. Csak ezt az éjszakát
kell kibírnom.
Normális
esetben már rég kimászhattam volna egy ablakon, de a körülbelül kétszáz éves
keretek miatt az összes szorult. Esélyem se volt annyira kitárni legalább
egyet, hogy kiférjek.
Soha
többé nem bújok abba a rohadt szekrénybe! Legalábbis péntekenként.
Mikor
legközelebb felébredek, még mindig sötét van. A zaj, ami felébresztett,
leginkább lépésekre hasonlít. A szívem olyan ütemben kezd verni, hogy szinte
fáj. Összehúzom magam az ajtó melletti sarokban, és remélem, elég sötét van
ahhoz, hogy ne vegyenek észre. Ki a fene járhat még itt ilyenkor? Rögtön gyanúm
támad.
A
lépések hangosodnak, majd megállnak a folyosó elején. Hatalmas alak. Ijesztő.
Megtalált.
– Végre – susogom lehunyva a szemem egy pillanatra.
– Csínó? Itt vagy? Mi a fenéért bujkálsz? Szerinted
nincs jobb dolgom, mint utánad koslatni éjnek évadján? Hogy lehet, hogy nincs
egy rohadt mobilod?
Szinte meg sem hallom a sértegetését. Feltápászkodom,
aztán felé indulok. Határozottan. Meghozva a döntésem.
Lehúzom magamhoz, mire azonnal befogja. A bőre hideg
az esti levegőtől, a lehelete viszont perzsel. Az ajkai puhák, dohány ízű a
csókja. Olyan erősen tapadok hozzá, hogy mikor ki akar egyenesedni, engem
kénytelen felkapni a derekára. A lábaim köré kulcsolódnak, és egy pillanatra
sem engedem el. Annyira veszélyes. Annyira őrült és annyira szenvedélyes, hogy szinte
felrobbanok a hirtelen rám törő vágytól.
– Fenébe! – suttogja, mikor végre engedem levegőhöz
jutni. – Ha tudom, hogy csak ennyi kell, már rég bezártalak volna ide.
– Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – pihegek a nyakának
szorítva az arcom.
– Más ötletem nem volt. Mindenhol kerestelek. Már azt
hittem, te is elszöktél.
A Zenre való utalás megtöri a hangulatot. Amint földet
érek, fel alá kezdek mászkálni. Mi a fenét művelek?
– Hogy jutottál be?
– Felfeszítettem a hátsó ajtót – vigyorog kissé még
zavartan Noah.
– Váó! És ha nem lettem volna itt?
– Akkor kerestelek volna tovább.
A gyomrom görcsbe rándul. Atyaég, milyen jóképű.
– Cigit? – veszi elő a hátsó zsebéből a pakkot.
Sosem dohányoztam, de most elfogadom. Éjjel az iskola
közepén, kihagyhatatlan alkalom.
A kezdeti köhécselés után már egész jól megy. Noah
homlokráncolva méreget, de kétlem, hogy a dohányzási képességeim miatt.
– Fogunk róla beszélni? – Adom az értetlent. – Arról,
hogy letámadtál.
– Nem támadtalak le. Csupán örültem, hogy végre
kiszabadulok.
– Szóval azt mondod, hogyha a hatvan éves, perverz
karbantartó jár erre, őt is megcsókolod?
– Igen – vágom rá, mire Noah felnevet.
– Olyan gyönyörű vagy – mondja, miközben magához húz.
Vajmi kevés az ellenállásom.
– Én… gondolkodtam – motyogom a mellkasát bámulva. Az
illatától elbódulok. A borostája a homlokomhoz ér. Fáradt szeme alatt ott van a
tetoválás. – Azt hiszem…
– Mit hiszel? – érinti az ajkát a fejemhez.
– Azt, hogy talán, lehetne valami köztünk – hadarom
zavaromban.
– Jaj, Csínó, már az első nap volt valami köztünk.
Csak te féltél bevallani eddig. Sebaj. Türelmes pasi vagyok. Meg szexi. És
persze kedves.
– Nem bízok ennyire a tetőszerkezetben, úgyhogy inkább
tartsd vissza az ilyen mértékű hazugságokat.
A mosolyát a szeméből olvasom ki, ami pontosan egy
vonalba került az enyémmel. Ismét eszembe jut Zen és az ő mosolygós tekintete.
– Mi lesz vele? – Mindketten tudjuk, kiről beszélek.
– Holnap meglátogatom. Szeretnél jönni?
– Nem hiszem, hogy ezek után a szeme elé tudnék
kerülni.
– Megértem – bólogat. – Elmondjam neki?
– Mit mondanál? Én magam sem tudom, minek nevezzem
ezt.
– Azt hiszem, az elemi vonzás elég találó kifejezés.
