Téli
nyárban azon gondolkodom,
Hogy
tüntessem el árnyékom…
Megszűnni
csak úgy nem lehet,
Nem
adtak engedélyt az istenek.
Vágjam
talán félbe magam?
Égessem
el bőröm, hajam?
Nem
lenni vágyom, s létezem,
Könyörülj
rajtam Istenem!
Látom
magam körül a világot,
De
folyton egyhelyben állok.
Ott
vagy te, csökönyös semmi,
Te
vagy, ki egyszer eszemet veszi.
Mint
jelen mocsarába ragadt féreg,
Nem
lepődöm meg, ha kérnek,
„Előre állnál a pokolban értem?
Neked
úgysincs miért élned.”
