Ma
meghalok.
Ez az első gondolata, mikor a hajnal
felnyitja sírástól kivörösödött szemhéját. Jobbra pillant. Férje még alszik.
Arcán ráncos bőre meg-megrándul, ahogy álmodik. Hát mégsem ő lesz az, aki sírba
viszi, gondolja és keserűen elmosolyodik.
Balra pillant. Az óra 5:43-at mutat. Még
két perce van, mielőtt megszólal az ébresztő. Megvárja. A szürke
félhomályban az esküvői fotót nézi a falon.
Csak egyet pittyen az óra, mielőtt
lenyomja.
Felkel, a lába magától tudja a dolgát. A
fürdőszobatükör ma sem kíméli. Sírva fakadna, ha még lenne könny a szemében.
Maga
sem tudja, miért. Nem is keresi az okokat.
A konyhában rendetlenség terpeszkedik.
Feltesz egy kanna vizet a tűzhelyre. A szekrényből előveszi a teafiltert, majd
csak vár. Az ablakon kinézve az erdőt látja. Minden nedves odakint. És szürke.
A hajnal várakozva nyáladzott egész éjjel, most pedig előbújt és rávicsorog.
Szürke ígéret.
Visít a gőz. Leforrázza a filtert.
Gyönyörű, ahogy elterül a piros szín a pohárban. Nem örül neki. A hálóingébe
törli izzadt kezét. Kortyol a teából, majd félrerakja. A halottak nem isznak.
Végigsimít a képkereteken a falon.
Lányok, unokák.
Ti
sem értitek. Ő sem érti.
Kinyitja az ajtót. Hűvös van még. Ő már
nem érzi. Papucsa belesüpped a tavasz verejtékétől lucskos talajba.
Egy pillanatra megtorpan. Isten tudja,
mi jár a fejében. Valaki elmegy mellette, de mikor odapillant, senkit sem lát. Csak
a szellő játszik vele.
Cuppog a talpa alatt a sár. Megkerüli a
házat, átvág az udvaron, egészen a kerítésig. Az ujjai nem engedelmeskednek,
mikor megpróbálja kinyitni a kaput. Felnyomja magát a tetejére, az egyik
papucsa visszaesik. Ő a túloldalon ér földet. Összekoszolja fehér hálóingét.
Fülel, de a madarak még alszanak. Nem
csiripelnek.
Nincs, ami megállítsa.
Elsétál az erdő széléig, távol tartja
magát a fáktól. Köd telepszik meg a vállán, de ő cipeli. Nem áll meg. A patak
széléig gyalogol. A tavaszi áradás megduzzasztotta. Morgása megvigasztalja a
szívét.
Belemártja a lábát, jéghideg. Fejjel
előre érkezik. Fekete haja szétterül a vízen. A levegő kiszökik a tüdejéből.
Érzi, ahogy eltávolodik a háztól. El a férjétől. Az unokáitól.
Hanyatt fordul. Lélegzik. Lemerül, majd
feljön a felszínre. Ez ismétlődik, míg megérti.
Mélyet szív a szürke vízből.