Piroseper novellája

Zabolátlanul

Írta: Tóth Fanni/Piroseper

Marion izzadt tenyere folyton lecsúszott a kormánykerékről. Igyekezett szabályosan lélegezni, de nem sok hiányzott ahhoz, hogy eszét vesztve sikoltozni kezdjen. Űzött tekintete minden ötödik másodpercben a visszapillantó tükörre siklott. Egy fekete BMW követte őt. Már otthon sejtette, hogy figyelik, ezért autóba pattant, hogy bátyjánál keressen menedéket. Átkozta a napot, amikor vörös Porschet vásárolt magának. Nem is értette, hogy lehetett ennyire felelőtlen, biztos nem volt magánál, amikor aláírta az adásvételi szerződést. Képtelen volt belekezdeni a nyugtató légzőgyakorlatba. Könnyek homályosították el a látását, és tátogva próbálta leküzdeni az előtörő pánikrohamot. Felcsavarta a légkondit, és hangosra állította a rádiót, hogy a félelemről elterelje a figyelmét. Kiverte a hideg veríték, és igyekezett az útra koncentrálni. A forgalom csekély volt, így annyira gyorsan száguldott, amennyire csak mert. A BMW is felvette az ütemet: akár lassított akár gyorsított, a fekete jármű a nyomában maradt. A nő nem bírta tovább, és kitört belőle a zokogás.

– Gavin, nem hiszem el, hogy ez a csaj már megint lassít! – Jackson idegesen markolta a kormányt és szemrehányóan barátjára nézett. – így késni fogunk a kerti partiról. Márpedig Eva utálja a pontatlanságot.
– Én az ecetes salátáját utálom. – Gavin nagyot húzott a dobozos söréből. – Ez a Porsche egy álom. És vörös. Láttál már vörös Porschet? Ha vörös, akkor Ferrari, nem? Megőrülök az európai kocsikért. Inkább késsünk, de még pár percig, hadd gyönyörködjek ebben a karosszériában.
Jackson fújtatott egyet, és füstölögve hátradőlt az ülésen. Persze a légkondinak is pont aznap reggel kellett lerobbannia. Az ablakokat teljesen letekerték, de a szellő nem sokat javított a hőségen. Érezte, ahogy az izzadság a tarkójáról a pólója alá csorog. Más napon, magasról tett volna rá, hogy Gavin mit akar. Már rég megelőzte volna azt a Porschet, a béna soförjével együtt, Gavin pedig tapadhatott volna a hátsó ablakra, amíg el nem tűnik az álomkocsija. Azonban barátjának két nap múlva újra egyenruhát kell húznia, és bevonulnia a seregbe. Próbálta elhessegetni a gondolatot, hogy esetleg most látják egymást utoljára, nem akart szentimentálissá válni. Úgy döntött, hajlandó a melegben főni még pár percet, hogy meglegyen Gavin boldogsága. Nagy sóhajjal igyekezett elfogadni, hogy az Evaval töltött vad éjszaka esélye rohamosan csökken.

Maggie először nem akart hinni a szemének. Nem, nem álmodta, hogy éppen egy guruló kocsi bal első ülésén terpeszkedik, és vezet. Az egyetlen problémát az jelentette, hogy nem tud vezetni. Valami rock szám üvöltött fülsüketítő hangerővel a rádióban. Az adrenalin már dolgozott a szervezetében, ezért gyorsan reagált: találomra rátaposott az egyik pedálra. A motor felbőgött, mire a nő pánikszerűen lenyomta a másikat. Majdnem lefejelte a kormányt az erős fékezéstől, de volt annyi lélekjelenléte, hogy szaggatottan lépkedjen tovább a pedálon. Lefordult a padkára és még ott is folytatta a műveletet, mire sikerült megállnia. Egy türelmetlen csapással elhalgattatta a lejátszót. A hirtelen beállt csendet csak saját zihálása törte meg. Belekapaszkodott a kilincsbe, kitárta az ajtót, és nagy nehezen felkászálódott az alacsony ülőhelyéről. Lába megrogyott, amikor teljes súlyával ránehezedett. Még mindig nagy kortyokban nyelte a levegőt, amihez egy adag por is keveredett. A kocsit megnézte egy kicsit tüzetesebben, és összeszorított szájjal vette tudomásul, hogy sejtése beigazolódott: ez az a piros Porsche, amit gyakran látott parkolni a ház előtt. A további gondolatmenetet egy leálló fekete BMW vágta el. Az anyósülésről kiugrott egy férfi és gyors léptekkel közeledett. Arcán enyhe ijedtség látszódott, dobozos sörét pedig úgy szorongatta, mintha az élete múlna rajta.
– Jól van? – Kiáltotta már távolról.
Maggie bólintott. A másik férfi, majd szétpukkant a haragtól. Becsapta a kocsi ajtaját, és tornádóként indult meg a Porsche felé.
– Hölgyem? Magának teljesen elment az esze? Majdnem belementem a nyomorult sportkocsijába! A biztosításom az egekbe szökött volna.
A nő védekezőn felemelte a kezét és hátralépett.
– Rosszul lettem, elnézést a felfordulásért. Örülök, hogy nem esett bajuk.
Remélte, hogy a két férfi ijedtségnek és nem hazugságnak tudják be a remegő hangját.
– Hívjunk mentőt? – Kérdezte a kedvesebb.
– Nem szükséges – tiltakozott Maggie magabiztosan. – Nincs egy telefonjuk véletlenül?
A két férfi összenézett, végül a haragos kelletlenül előhúzott egy apró készüléket a zsebéből. Maggie reszkető kézzel vette át, és máris tárcsázta bátyja telefonszámát. Arrébb sétált az autótól és a két idegentől. Egy álmos férfihang nyögött bele a telefonban.
– Marshall, azt hiszem elloptam egy kocsit – suttogta pánikkal teli hangon Maggie.
A vonal másik végén csend állt be.
– Marion? – Dadogta testvére bizonytalanul, immár éberebben. Maggie összevonta a szemöldökét.
–Milyen Marionról hadoválsz itt nekem? Maggie vagyok az Isten szerelmére! És azt hiszem, álmomban elkötöttem egy autót.
Marshall megköszörülte a torkát.
– Egy piros Porschet?
Maggie megdöbbent.
– Igen. Honnan tudod?
Marshall először nem felelt.
– Tudod mit? Várj meg ott ahol vagy. Ne mozdulj és ne csinálj semmit.
A nő bólintott, de rájött, hogy ezt testvére nem hallhatja. Körülnézett és felolvasta egy közeli tábla tájékoztató feliaratait. Amikor megfordult, elég furcsa látvány fogadta. A sörös egészen zavarbaejtő áhitattal vizsgálta a Porschet. Maggie visszaszolgáltatta a mogorva mobilját.
– Köszönöm a segítségüket, és mégegyszer elnézést kérek a kellemetlenségért.
– Visszaül a volán mögé? – Kérdezte a kedvesebb, de le sem vette a szemét a járműről.
– Dehogy! Megvárom a bátyámat.
– Akkor minden jót! – Kiáltotta a söfőr és olyan hévvel ragadta meg a másik férfit, hogy annak kilöttyent az itala. A nő utánuk intett, és a kocsinak dőlve feszült várakozásba kezdett.

Marylout elvakította a szemébe sütő nap. Megdöbbenve konstatálta, hogy az út szélén áll, és a saját kocsija mellett pózol, mint valami fizetett prostituált. Bevágta magát az autóba, lenyitotta a kesztyűtartót, és az orrára biggyesztette a dizájner napszemüvegét. Elfordította a kulcsot, a motor pedig feldorombolt. A nő imádta ezt a hangot. Teljes erővel rátaposott a gázra, és nagy porfelhőt kavarva elstartolt a padkáról. Elégedetten mosolygott a kihalt út láttán, és őrült módjára gyorsított. Bekapcsolta a rádiót, és kedvenc metál együttese vad hörgésbe kezdett.

Nem élvezhette sokáig a száguldást. Az egyik kanyar végén, majdnem belement egy fekete BMW-be. Csak gyors reflexeinek köszönhette, hogy nem történt tragédia. Az ijedtséget hangos káromkodás folyammal vezette le. Péppé verte volna a béna sofőrt, ha csak a legkisebb karcolás is esik imádott Porscheján. Gyorsított, hogy megelőzze a csotrogányt. Lehúzta az ablakot és bemutatott a két tátott szájú baromnak, mielőtt elviharzott volna bátyja villája felé.


---------------------------------------------------------------------------------------------

Vélemények:

Isabella Reed:

Kedves Piroseper!

Külön örültem, hogy te felhasználtad a Zabolátlanul címet, főleg, hogy ennyire jól. Nagyon tetszett. :D Gördülékeny, az elején zavaros, de végül humoros összeállítás.

Ha valamikor folytatnád, szólj! :D

Gratulálok hozzá!

(Ha valakinek szintén nagyon tetszett, tudom ajánlani a Tara alteregói c. sorozatot. Hasonló téma.)

Anett:

Én teljesen belekavarodtam…

Balázs:

Nagyon tetszett, pörgős az egész, csak kapkodtam a fejem.
A fogalmazás is igényes.
Csak így tovább:)

Indyra Myles:

Történet szempontjából ez a legjobb novella, amit eddig olvastam. Jók a váltások, a figyelmetlen olvasó az elején nem tudhatja, hogy Maggie kicsoda, és ügyes a báty behozása is. A Marylou nevű harmadik személyiség behozatala nekem már egy kicsit sok volt, kivéve, ha ez figyelmetlenség, és valójában az első személyiséggel találkozunk a novella végén – akkor viszont furcsa, hogy nem emlékszik arra, hol volt korábban, és hogy üldözte egy BMW. Ettől eltekintve a novella tetszett, nem voltak nagy döccenések a megfogalmazásban, és az utolsó mondat is jó.

Kriszti véleménye még a napokban felkerül. (Nézzétek el neki, vizsgákra készül.)

Carrie novellája

Zabolátlanul

A felkelő nap sugarai utat törtek maguknak a vékony felhők között, gyémántos csillogásba burkolva a harmatos rétet. A természet lassan ébredezett, az erdő egyre zajosabbá vált. A közelben pihenő vadlovak közül az ébenfekete kiscsikó is mozgolódni kezdett. Érdekelte az erdő zenéje, színei, a szél süvítése. Lassan, ám egyre magabiztosabban lépkedett hosszú, vékony lábain, amikor egy másik ló az útját állta. Az anyja dühösen fújtatott egyet, mire a kiscsikó leszegett fejjel ballagott vissza a többiekhez. Nem értette, hogy miért dühös rá az anyja, amikor ő csak szaladni akart, játszani, érezni a bársonyos szél simogatását szabadon, zabolátlanul. Alig várta, hogy egy kicsit nagyobb legyen, és ne szoruljon rá a szülői felügyeletre.

A kislány duzzogva állt a tükör előtt. Ma van a hatodik születésnapja és a ruha, amit dadája rá akar erőltetni, cseppet sem tetszett neki. Dacosan összefonta két kis karját a mellkasa előtt, szemei szinte villámokat szórtak.
 Dadus, mondtam már tegnap, hogy nem szeretném ezt a rózsaszín förtelmet felvenni – a kislány tudta, hogy nyert ügye van a dadájával szemben, tőle mindig mindent megkapott, akárcsak a szüleitől.
 Rendben, Nadine. Akkor, melyiket szeretnéd? – Nadine győzedelmes mosolyra húzta a száját, majd rámutatott az ágyon fekvő fehér ruhára.

A dada felsóhajtott, tudta, hogy kár ellenkeznie a kislánnyal. Sajnálta, hogy a gyermek ennyire el lett kényeztetve. A szülei sikeres üzletemberek voltak, kevés szabadidővel, a szeretetüket pedig ajándékokkal próbálták kifejezni.
Gyakorlatilag ő nevelte fel a kislányt, a sajátjaként szerette. Ismerte már annyira, hogy lássa az égszínkék szemekben a szomorúságot és a felnőttekre jellemző keménységet, makacsságot. Mintha ezek a szemek nem is egy hatéves gyermekhez tartoztak volna.
Feladta a kislányra a kért ruhát, majd hosszú, szőke haját lófarokba kötötte. Nadine elégedetten nézett végig magán, egy hercegnőt látott a tükörben. Fájdalmasan gyönyörű arcán felragyogott a mindenkit elbűvölő mosoly.
Kinézett a szobája ablakán a hatalmas kertre, ahol már felállították az ugrálóvárat, az asztal roskadozott az édességektől, a vendégek jóízűen beszélgettek, csak a mamát és a papát nem látta sehol. Bízott benne, hogy csak késik a gépük, és nem felejtették el a lányuk születésnapját. Újra magára erőltette a legszebb mosolyát, elvégre a vendégek előtt nem lehet szomorú, majd belebújt a fehér, kristályokkal díszített balerinacipőjébe, és dadájával a kert felé indultak.

Az ébenfekete ló patái szinte hangtalanul dobbantak a lágy füvön, az izmai megfeszültek minden egyes mozdulatnál. Versenyt futott a széllel, maga mögött hagyva a fákat, bokrokat. Sebesen futott, de még gyorsabb akart lenni. A csordában nem talált legyőzőre, a szél volt csak állandó vetélytársa. Az erdőből kiért egy tágas mezőre, amit vadvirágok díszítettek, a fű pedig zamatos és friss volt. A fekete szépség zavartalanul élvezte a természet ajándékait, azonban hirtelen ismeretlen zajok törtek meg az idillt. Halk lépésekre lett figyelmes, amik egyre inkább közeledtek felé. Ijedten kapkodta a fejét, a legjobb menekülési útvonalat keresve, de minden irányból csak a lépések zaját hallotta. Hirtelen megindult visszafelé, az erdő biztonságát keresve, amikor kötelek szorultak a nyakára, ezzel megállásra késztetve őt. Kétségbeesetten felnyerített, két lábára állva próbált kiszabadulni, de minden hiába volt. Épp neki akart rontani az egyik fogva tartójának, amikor szúró fájdalmat érzett a lábában, majd pedig a világ sötétségbe borult.

Nadine csalódottan ült a gazdagon megterített asztalnál. Mérges volt, mert a szülei még nem érkeztek meg, de még csak nem is telefonáltak. Torkában hatalmas gombóc volt a visszatartott könnyek miatt, de megfogadta, hogy soha többe nem fog sírni. A rengeteg ajándék ott tornyosult előtte, de ő nem erre vágyott. Irigykedve nézte a körülötte játszó gyerekeket, akik boldogan és felhőtlenül kacagtak. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy észre sem vette a felé közeledő édesanyját. A nő szorosan a karjaiba zárta kicsi lányát, Nadine pedig melyen beszippantotta Anyu illatat. Tekintetével az édesapját kereste, de nem látta sehol.
 Anyu, hol van Apu? – a kislányról lehullott az érzéketlenség gondosan felépített álarca, hangja kissé megremegett a feltörni készülő könnyek miatt. Hát mégis elfelejtette?
 Gyere Kicsim. Van egy meglepetésünk.
A kislány szorosan fogta anyukája kezét, mintha bármelyik pillanatban köddé válhatna, miközben az istálló felé vették az irányt. Nadine szíve őrületes tempóban vágtatott, de nem a meglepetés miatt, hanem mert megpillantotta az édesapját. A férfi hatalmas mosollyal köszöntötte kicsi lányát, aki futva tette meg a köztük lévő rövid távolságot. Apu felkapta Nadine-t, majd hatalmas puszit nyomott a lányka rózsás arcára.
 Boldog születésnapot, kicsim! Reméljük, tetszeni fog az ajándék.
A kislány izgatottan várta a meglepetést, szeme tágra nyílt az izgalomtól. Két ember jött ki az istállóból, maguk mögött vezetve a világ legszebb lovát. Fekete volt, akár a legsötétebb éjszaka, büszke fejét felszegte, tekintete úgy izzott, akar a tűz. Nem tudott megszólalni, csak elmélyülten tanulmányozta a csodát maga előtt. Elindult apró kis lábain, hogy megérintse, de a ló fújtatott egyet és hátrálni kezdett. Nadine értetlenül nézett, hiszen ő nem akarta bántani, ő a barátja akart lenni. Csalódottan lebiggyesztette telt ajkait, majd az apja felé fordult.
 Miért nem szeret engem, apu?
 Nadine, ez egy vadló. Először be kell törni, utána a barátod lesz. Most még fél tőled.

A lovat visszavezették a karámjába, Nadine pedig követte a két férfit. Elhatározta, hogy nem hagyja magára a lovat, hiszen fél. Türelmesen leült a szalmára, nem érdekelte a születésnapi összejövetel. Ő is mindig félt, hogy ha magányos volt, és úgy gondolta, hogy ez biztosan segít. Hosszú órákon keresztül csak nézegette a gyönyörű állatot maga előtt, majd a fáradtság erőt vett rajta, és mély álomba merült.

A fekete szépség kíváncsian méregette a kislányt. Az ösztönei azt súgták, hogy ő más, mint a többi kétlábú, de azért nem árt az elővigyázatosság. Idegesen járkált fel s alá a túl szűk karámban. Nem érezte magát jól, a végtelen mezőkre és erdőkre vágyott. Érthetetlen volt számára, hogy a többi bezárt állat hogyan viseli ilyen jól ezt a fogságot. Dühösen fújtatott, rótta a köröket, miközben a kislány teljes nyugalommal nézte őt. Belefáradt ebbe a fogságba, fejét lehajtva próbált beletörődni a sorsába.

Nadine az egész éjszakát az istállóban töltötte. A dadusa hozott neki egy vastag takarót, mikor közölte, hogy ő nem megy fel a szobájába, mert nem hagyhatja magara az ijedt állatot. Reggel hangos nyerítésre lett figyelmes, amitől egyből felébredt. Lova sötét szemébe nézett, és megijedt a látványtól. Csak egy éjszaka telt el, de mintha eltűnt volna a tegnapi lobogó tűz a szemekből. Kicsi lábain olyan gyorsan futott, ahogy csak bírt, amikor a kertben beleütközött a dadusába.
 Gyere gyorsan, Dadus! Valami baj van a lovammal! – A kicsi kezek ráfonódtak a dadus karjára, és a kislány húzni kezdte maga után a nőt.
Az istállóba érve alig kaptak levegőt. A dada jól megnézte a lovat, de nem látott rajta semmi problémát.
 A szemeit nézd! Olyan fáradtak, és más, mint tegnap. Még a szőre sem csillog olyan szépen! – A kislány hangja nagyon halk volt, legszívesebben sírt volna.
 Kicsikém, semmi baja nincs a lovadnak. Ez úgymond természetes folyamat. Ő eddig a vadonban élt, szabadon, korlátok nélkül. Most még idegen neki az új helyzet, emiatt látod másmilyennek. Kicsit megviseli, de később minden jobb lesz.
Nadine eltűnődött a dadája szavain. Tegnap még a Szabadságot látta maga előtt, a megzabolázhatatlan erőt, most meg csak egy lovat. A kezdeti izgalom helyét átvette a mértéktelen düh.
 Dadus, ez a ló a világ legszebb teremtése volt tegnap. Szerintem nem nézted meg igazán. Te nem látod, amit én. Ő nem idevaló. Én látom a lónak a szárnyait, amit mi próbálunk levágni. Nem változtathatjuk meg a jellemét. Ő vadnak született és az is kell, hogy maradjon!
A nő megszólalni sem tudott a kislány komoly szavai miatt. Elöntötte a szívét a büszkeség, mert most az egyszer nem birtokolni akart valamit, hanem a másik érdekeit nézte. A szülők kora reggel megint elutaztak, így rá maradt, hogy intézkedjen a ló visszaszállításával kapcsolatban. A lovászfiúk eleinte nagyon méltatlankodtak, mondván, hogy nehéz volt befogni, de a dada kijelentette, hogy tegyék azt, amit mond. A lovat próbálták a szállítóba beküzdeni, de az állat nem felejtett, megvetette a lábát, és nem mozdult. Nadine nem bírta tovább nézni, hogyan bánnak vele. Lassan egyre közelebb ment a lóhoz, tekintetével végig fogva tartva az övet. A ló kíváncsian és bizonytalanul nézett rá, amitől egy pillanatra megtorpant, de összeszedte a bátorságát, és tovább ment. Érezte, hogy őt nem fogja bántani, ezért kis kezével a ló feje fele nyúlt. Meg akarta érinteni, hogy tudja, nincs mitől félnie. A ló lehajtotta büszke fejét, a kislány pedig élvezettel simogatta meg a selymes szőrt. Az állat lélegzete csiklandozta a nyakát, amitől hangosan felkuncogott. Sokáig álltak így, miközben a lovászfiúk megmozdulni sem mertek a döbbenettől.
 Add ide nekem a kantárt, majd en kivezetem – mondta Nadine a mellette álló fiúnak. Tekintete határozott és kemény volt, így a fiú megtette, amit kért.
A kislány minden nehézség nélkül sétált az állattal, a hatalmas udvarra érve levette róla a kantárt, keze közé fogta a ló gyönyörű fejét, majd halkan suttogott neki.
 Tárd szélesre a szárnyaidat, és szárnyalj el a távolba!

A ló a szavak értelme nélkül is tudta, hogy visszakapta a szabadságát, azonban mégsem mozdult egy darabig. Elmélyülten nézett a kislány égszínkék szemeibe, tudatni akarta, hogy mennyire hálás. Halkan felnyerített, majd egyre lassabb léptekkel elindult, Ahogy megérezte a szél simogatását a szőrén, nem tudott ellenállni ennek az érzésnek. Egyre sebesebben futott, a kert végébe érve azonban megtorpant és meg egyszer visszanézett az apró kislányra. Nem tudta, hogy találkoznak – e még, de egy dologban biztos volt. Ezt az arcot soha nem felejti el.

Nadine elmosolyodott, ahogy a ló futásnak eredt. A mozdulatai méltóságot sugalltak, a nap sugarai megcsillantak az állat szőrén, enyhén aranyos csillogást kölcsönözve neki. Elámulva nézte a látványt, örökre az emlékeibe zárta. A kert végénél megállt a fekete szépség, lobogó tekintetével még egyszer őt kereste. Felkuncogott, mire a ló is felnyerített, majd pedig elnyelte őt a sötét erdő. Nadine szemében megcsillant egy könnycsepp, miközben halkan elbúcsúzott a lótól.
 Fuss, gyönyörű, zabolátlan szépségem!

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Vélemények:

Isabella Reed:

Kedves Carrie!

Nagyon szép történetet írtál, gyönyörű fogalmazással, és jó gondolatokkal. Az egyetlen gondom csak az, hogy nem túl valószerű az esemény. Nem tudom elképzelni, hogy egy hatéves kislánynak vadlovat adnak, hisz mit is kezdene vele? Kicsit furcsa. Talán, ha más környezetben játszódott volna…

Gratulálok, ügyes lett!

Anett:

Ez a novella elnyerte a tetszésemet, mert nagyon alaposan, részletesen írta le a történet minden részét, és a vége is nagyon jó volt.

Balázs:

Nem szeretem a lovas történeteket, se azt amikor élő állatot ajándékoznak, de ez nagyon jól lett felvezetve és az is nagyon tetszik, hogy az egész két külön szálon indul és a végén összefonódik.
A stílussal itt sincs semmi baj:)
Amit kiemelnék, hogy rendkívül találóan vannak leírva a különböző pszichológiai folyamatok...
Szép munka:)

Indyra Myles:

Ez az írás is gördülékeny, megfogalmazása jó, eltekintve néhány döccenéstől. Két helyen érzek problémát. Az egyik a kislány személyisége. Egyik oldalon megkapjuk, hogy elkényeztetett, mindent megkap, csak a szülei hanyagolják. Nyafog, mert nem tetszik neki a ruha, és ez a legnagyobb gondja. Másik oldalon pedig megtudjuk, hogy korán érő, felnőttes szemű hölgy. Bölcsen beszél, mint egy felnőtt. Nos, ezek ellentétes dolgok, hiteltelenné teszik a karaktert, főleg úgy, hogy az egyiket csak elmondja nekünk a szerző, és a másikat tapasztaljuk. Ezt jobban át kellene gondolni. A másik problémám pedig az, hogy ki az a (gazdag, befolyásos és idővel nem rendelkező) szülő, aki nem azt mondja a lovászainak, hogy törjenek be egy lovat, de nehogy engedetlen legyen, és ledobja az ő kicsikéjüket! Magyarul egy ilyen kislány nem kaphat vadlovat ajándékba. Egyszerűen hiteltelen a karakterek szempontjából.

A történet ezeken felül aranyos, jól van megírva, bár itt sem lepődünk meg a végén, úgyhogy nekem itt is hiányozna a csavar.